A fiatal házaspár a tokiói olimpia után, ősszel költözött Olaszországba, miután a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes, klasszis balkezes játékos, Zalánki Gergő úgy határozott, hogy álmai csapatában, a Pro Recco együttesében folytatja pályafutását. A döntés előtt feleségével, Fruzsinával egyetértettek abban, hogy a tavasszal születendő gyermekük szempontjából is nagyszerű lesz az új, családias közeg az észak-olaszországi kisváros tengerpartján, így harmonikusan építhetik egymásra a szakmai előrelépést és a kiegyensúlyozott magánéletet.

A mögöttetek hagyott évnél aligha kívánhat szebbet az ember, nem volt hiány örömteli pillanatokban.

Gergő: – Szerencsére életünk legszebb időszakát élhetjük, a tavaly őszi esküvőnk óta eléggé felgyorsultak az események körülöttünk. Nyáron kiderült, hogy bővül a családunk, majd az olimpiai érem fokozta a hangulatot, most pedig már itt vagyunk Olaszországban és lassan készítjük elő a babaszobát a fiunk érkezésére.

Egyértelmű volt, hogy eljött a csapatváltás ideje?

G.: – Azt tudtam, hogy a pályafutásom során szeretnék egyszer a Pro Reccóban játszani, ez az álom már gyerekkoromban megfogalmazódott bennem. Amikor tavasszal megkerestek, nem volt sok időnk gondolkodni, de Fruzsival alaposan megbeszéltük a helyzetet és a feleségem ezúttal is mindenben támogatott. A karrierem szempontjából is hasznosnak érzem a váltást és a válogatott miatt is jó, hogy új impulzusokat kaphatok egy új közegben.

Fruzsina: – Amikor meg kellett hozni a döntést, akkor még nem voltam várandós, de tervben volt a babaprojekt és hittünk benne, hogy egyiket sem kell háttérbe szorítanunk, megfér egymás mellett Gergő karrierje és a családalapítási elképzelésünk. Ez a csendes olasz kisváros pedig gyerekeknek egy igazi paradicsom.

Nálatok minden olyan magától értetődő: hogyan ismerkedtetek meg?

G.: – Ez egy meglehetősen vicces történet. Először Fruzsi közösségi oldalán küldtem neki üzenetet, de azzal nem jutottam előrébb. Majd láttam, hogy az egyik szórakozóhelyen ünnepli a 20. születésnapját, ahová „meghívtam” magamat és ismeretlenül odamentem hozzá, hogy felköszöntsem. Ott sem ment minden gördülékenyen, de végül beadta a derekát és eljött egy randira. Sokat beszélgettünk, fokozatosan egyre jobban megismertük egymást és egyre inkább körvonalazódott, hogy mennyire hasonlóak az elképzeléseink az életünket illetően.

F.: – Az én szememben nagyon imponáló volt, hogy látszott rajta, komolyak a szándékai és nagyon szeretne megismerni. Elszánt és kitartó volt, ezzel levett a lábamról.

Számotokra teljesen egyértelmű volt, hogy ilyen fiatalon összeházasodjatok?

F.: Mindig vonzott, hogy fiatalon lehessek édesanya. A nyilvánvaló fiziológiai dolgokon túl, szimpatikus kép volt, hogy én magam is fiatal vagyok, amikor nevelem a gyerekemet. Ezt viszont csak úgy tudtam elképzelni, ha előtte összeházasodunk. Saját elhatározásunk és a családi példák is ezt erősítették. Mind a kettőnk szülei fiatalon házasodtak össze és vállaltak gyereket, ezt a gyakorlatot hoztuk otthonról. Sokan úgy állnak egy házassághoz, hogy az lemondásokkal, kompromisszumokkal jár, de mi ezt nem így éltük meg. Szabad akaratunkból döntöttünk úgy, hogy összeházasodunk.

G.: Az már a kapcsolatunk legelején kiderült, hogy azonos értékrendet képviselünk, mindketten szeretnénk házasságban élni és fiatalon szülőkké válni. Mind a ketten konzervatív felfogásban gondolkodunk erről. Jobban láttam a házasság intézményében azt, hogy mindig lesz mellettem valaki, aki támogat, mint azt, hogy ehelyett az egyéni lehetőségeimre koncentráljak. Az lebegett a szemem előtt, hogy együtt mit tudunk elérni. Fruzsiban láttam a másik felemet, azt a személyiséget, akivel együtt egy csodálatos családot, egy kis birodalmat építhetünk fel! Az évek előrehaladtával úgy érzem, ezt az élet is igazolta, igazi társakként haladunk előre.

Milyen emlékeket őriztek a lánykérésről?

G.: Eredetileg 2020-ban, a nyaralásunkon akartam sort keríteni a lánykérésre, de utólag belátom, hogy az elég klasszikus lett volna. A világjárvány keresztülhúzta a számításainkat, átírta a terveket, úgy tűnt, sokáig nem utazhatunk sehova. Próbáltam kreatív lenni, újratervezni az elképzeléseimet és emlékezetessé varázsolni a pillanatot. Az egyik Balatonnál töltött hétvége alatt először Fruzsi édesapjától kértem engedélyt. Nagyon meglepődött, de pozitívan fogadta a kérdésemet. Számomra elég vicces volt, ahogy először sokkot kapott.

F.: Sokkal jobb volt így, mint egy nyaraláson, mert ott már őszintén szólva számítottam volna rá. Így viszont egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy mire készül Gergő. Nagyon nagy meglepetés volt. Az olimpia elhalasztása miatt végül előrehoztuk az esküvőt, így néhány hónap alatt kellett mindent előkészíteni és megszervezni, de végül pontosan olyan lett, mint amit megálmodtunk.

G.: Egy szép napot, egy vidám bulit igyekeztünk szervezni. Nem akartuk telezsúfolni programokkal, a szertartáson és a vacsorán kívül nem volt benne kötött program, hogy mindenki fesztelenül élvezhesse az eseményeket.

F.: Fontosnak tartottuk, hogy ne felejtsük el élvezni ezt a napot. Amiben előre megegyeztünk, hogy a körülményektől és az időjárástól függetlenül csodálatosan éljük meg, elvárások nélkül az összes pillanatot!

Szerencsések vagytok, hogy zökkenőmentesen sikerült a szülővé válás.

G.: Igen, több barátunk és ismerősünk mesélte, hogy milyen nehezen jön össze náluk a baba, én is tartottam egy kicsit ettől, de szerencsére hamar sikerült, amiért tényleg nagyon hálásak lehetünk. Fruzsi egyik nap azzal hívott telefonon, hogy van egy nagyon nagy meglepetése, siessek haza. Aztán egy perccel később újra csörgött, hogy nem tud várni és szeretné elmondani, hogy úgy néz ki, bővül a család! Amikor az orvosunk is megerősítette a hírt, már Tokióban voltam az olimpián és ennek tudatában kettőzött erővel küzdöttem az éremért.

F.: Felhőtlen a boldogságunk, mióta kiderült, hogy babát várok. Gergő a minden helyzetben nyugodt erő, én meg – fogalmazzunk úgy – a kevésbé nyugodt. Én érzek egy extra izgalmat a szüléssel kapcsolatban, próbálok minél jobban felkészülni a plusz feladatokra, sokat olvasok, videókat nézek. Mivel az Olaszországba költözés miatt a modellmunkáimat vissza kellett szorítanom, így zavartalanul tudok majd a babánkkal foglalkozni.

Van hely a gyerekágynak vagy újra költöznötök kell?

G.: Szerencsére az az apartman, amiben lakunk, elég tágas. Egy perc sétára van az uszoda, nagyon kényelmes, hogy a belvárosban minden közel van, így nem kell újra költöznünk. Megvan benne a gyerek szobája, már csak be kell rendezni, hogy az érkezésére a lehető legtökéletesebb legyen. Az élet egyébként úgy hozza, hogy az első félévet otthon töltjük majd, mert márciusban születik a baba, áprilistól készülök a világbajnokságra a válogatottal, szeptemberben pedig Európa-bajnokság lesz. Otthon kezdetben a nagyszülők sokat segíthetnek majd a kicsivel. Bízom benne, ha nem az Olasz Kupa négyesdöntője alatt határoz úgy, hogy megszületik, akkor a klubom is hazaenged. Azért is örülünk, hogy fiatalon sikerült a családalapítás, mert így lehetnek még szép emlékei arról, hogyan vízilabdáztam. Extrán motiváló, hogy minél tovább tartsam magam formában, hogy láthasson nyerni válogatott színekben – például egy olimpián. Az hatalmas élmény lenne.

Milyen lesz az idei karácsony – immár hármasban?

G.: Két nappal karácsony előtt még BL-meccset játszunk, de ezt követően már én is hazatérek és készülhetünk az első karácsonyunkra hármasban. Olaszországban már beszereztünk néhány babaholmit, de gondolom, úgyis mindenkitől ezt fogjuk kapni karácsonyra. Aztán ha valami kimarad, a két ünnep között csinálunk egy nagybevásárlást.

F.: A Szentestét hagyományosan az én szüleimnél, karácsony másnapját pedig Gergő családjánál töltjük. Ehhez az egy hagyományhoz tartjuk magunkat, a közös családi vacsorák mindig jól szoktak sikerülni. Jó lesz kicsit megpihenni, bár rengeteg teendő vár minket a két ünnep között. Nemcsak a babaszoba berendezésével, de a névválasztással is ideje lenne előrébb jutnunk. Sok jó fiúnév van a kalapban, igazán nehéz lesz választani, de ha sikerül, legközelebb lánynevekben is szívesen gondolkoznék…


(fotó: privát)

interjúsportbabát várunkbabaváráskülföld