Ha egy örökmozgó menedzsert tétlenségre kárhoztat az élet, abból mindenféle – egészségügyi, mentális – bajok származhatnak. Hogyan vészelte át a karantén-időszakot?

– Részben aggodalommal a családom, a stúdióm és saját magam iránt. Részben azzal a jó érzéssel, hogy ebben a rendkívüli helyzetben milyen gyorsan tudtunk megfelelni az új kihívásoknak. Tétlenségről tehát szó sem eshetett, mert 90 embernek kellett megszervezni az otthondolgozás feltételeit, a zavartalan együttműködést, hogy vállalásainkat zökkenőmentesen teljesíthessük.

Mik ezek a vállalások?

– Az év végéig le kell gyártanunk az utóbbi idők legjobban várt animációs produkcióját, a Toldit, és folyamatosan készítjük a Városi legendák és a Cigánymesék sorozatok epizódjait, hogy a külföldi munkákról most ne is beszéljek. Szerencsére minden munkafolyamatunk számítógépen történik, ami a kapcsolattartás eszköze is. Ezért is tudtunk sikeresen lépést váltani, amikor a helyzet azt megkívánta. És a rendkívüli helyzetben arra kellett ráeszmélnem, hogy a rendszer ebben a formában is biztonságosan működik, ami rajtam kívül azoknak a kismamáknak és anyukáknak is jó hír, akik eddig a gyermekvállalás miatt kiszorultak a közös munkából. A jövőben nem lesz törés a kapcsolatunkban.

Azért az nehezen hihető, hogy a járványidőszakot kizárólag pozitív élményekkel élték túl.

– Csak nyugodtan higgyen a fülének! Mert arról még nem is beszéltem, hogy az otthoni szabad óráimban mennyi időt töltöttem a kertemben, figyelve az elvetett magok metamorfózisát, a fényenergiából táplálkozó, életet adó növények fejlődését. Most értettem meg igazán, hogy a magvetők szerepéről miért is emlékezett meg a Biblia és megannyi képzőművész. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az animáció milyen közel áll a kertészkedéshez, hiszen animálni annyit jelent, mint életre kelteni.

Most azt kellene gondolnom, hogy hálás a koronavírus járványnak?

– Hálás nem vagyok, mert mint azt említettem, féltettem a szeretteimet, de hála Istennek a Londonban professzor fiamat, az itthon dolgozó gyermekeimet és a stúdióban mindvégig helytálló feleségemet is elkerülte a betegség. Azt viszont a karantén-időszak javára írom, hogy kizökkentett a mindennapi rutinok mélyítette kerékvágásból, és gondolkodásra késztetett. Gondolkodni pedig – ahogy a rómaiak is mondták már – kötelező. Most például arra kellett rádöbbennünk, hogy a távolinak tűnő, olykor kézlegyintéssel elintézett bajok milyen gyorsan érhetnek ide, hozzánk.

A tapasztalatokból, élményekből születik majd forgatókönyv és nyomában animációs film is?

– Majd meglátjuk. Csodálkoznék, ha nem születne.

Semmi sem veszett el a karantén időszakában?

– Sajnos elmaradtak a tavaszi csoportlátogatásaink – és éves viszonylatban ez az időszak a legforgalmasabb, mivel az osztálykirándulások zömét a tanév végére szervezik. Így a látogatóközpontunk bevételei jócskán megcsappantak. És más elmaradásról is beszélnék. Nem vehettem részt a legnagyobb kínai, hangzou-i animációs eseményen, ahogy az Annecybe és Hirosimába tervezett utamból sem lett semmi, pedig mindkét hely fontos állomása a kétévente megrendezett kecskeméti fesztiválnak. Ilyenkor szoktam válogatni a világ legfrissebb animációsfilm-terméseiből, ilyenkor tárgyalok alkotókkal, producerekkel, hogy aztán közönségünk a legjobb, legizgalmasabb produkciókat élvezhesse. A filmtermést ugyan látni fogom, mert Annecy és Hirosima is az online térbe helyezte át saját rendezvényét, de a személyes találkozások elmaradtak és elmaradnak. Amit azért sajnálok, mivel jövőre 36 éves lesz a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál – sorrendben a 15. következik –, és ötvenéves a filmstúdiónk, ezek a dátumok pedig különleges elbánást érdemelnek. Nagyon jó hír viszont, hogy Annecy-ban és Hirosimában, a világ két legjelentősebb animációs filmfesztiválján a benevezett több ezer film közül a versenyben résztvevő ötven közé választották be Ulrich Gábor Dűne című alkotását. Ami újabb jele annak, hogy a magyar animáció nem csak a John Halas, George Pal, Csupó Gábor, Jankovics Marcell vagy Rófusz Ferenc fémjelezte nagyszerű múltja miatt tiszteletet parancsoló, de ma is figyelemre méltó.

A jeles dátumokról jut eszembe, hogy energiáit nem kímélve gründolja a kecskeméti animációs múzeumot. Most épp hogyan áll vele?

– Óvatosan mondom, hogy jól. Elviekben már egyetértésre jutottam Kecskemét város vezetőivel, a helyi Neumann János Egyetem, valamint a témában otthonos Moholy-Nagy Egyetem rektoraival. Immár nem csak a hazai animáció történetét megörökítő múzeum és a fiatalokat a rajzfilmes trükkök, fogások világába bevezető ház tervei formálódnak, de egy animációs intézeté is, ami legszebb álmaimat váltaná valóra. Az animáció ugyanis – a zenéhez hasonlatosan – általános formanyelv, amelyet a Föld minden szegletében egyformán értenek. Ezen a területen nem csak érdemes, de létszükséglet lépést tartanunk a világgal.