A miniszter a Kormányinfón közölte: a kabinet szerdai ülésén meghallgatta az operatív törzs beszámolóját, és azt állapította meg, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült megfékezni, kordában tartani a járvány terjedését. A szakértők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy oltás hiányában bármilyen enyhítés újbóli járványhullámhoz és még radikálisabb későbbi szigorításokhoz vezethetne.

Ezért a kormány úgy gondolja, hogy a jelenlegi szabályokat fenn kell tartani - mondta. Hozzátette: ehhez a rendkívüli jogrend meghosszabbítása is szükséges, amelyet saját hatáskörben a kormány 15 napra rendel majd el február 7-én éjféltől, ezt követően pedig az Országgyűlést fogja arra kérni, hogy 90 nappal hosszabbítsa meg a rendkívüli jogrendet.

Gulyás Gergely közölte, a kormány február második felében ismételten megvizsgálja majd a helyzetet.

Két esetben van lehetőség az enyhítésre: ha a járvány terjedése tovább mérséklődik és még kevesebb lesz az aktív fertőzött, illetve ha kellő számban áll rendelkezésre vakcina - mondta.

Marad a digitális oktatás a középiskolákban

Március 1-jéig a középiskolákban továbbra is tantermen kívüli, digitális oktatás lesz, illetve érvényben marad a 20 és 5 óra közötti kijárási tilalom - olvasható a kormány facebook-oldalán közzétett tájékoztatásában.

(illusztráció: Máthé Zoltán/MTI)