csalad.hu - Lux Ádám: „A kertünkben minden családtagnak van egy fája”
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Lux Ádám: „A kertünkben minden családtagnak van egy fája”

Szűcs Anikó
2020. szept. 1. 14:01
Interjúk

Már annak idején az első találkozásunkkor örömmel állapítottam meg, hogy a Balatonhoz való kötődésünket illetően Lux Ádámmal abszolút rokon lelkek vagyunk. A Jászai Mari-díjas színművész gyerekkora óta rajong a magyar tengerért, a tóparti települések közül pedig már jó ideje Balatonakarattya a legkedvesebb a számára. Most azt is elmeséli, hogy miért...

Tetszik a pólód, rajta a #megúsztam felirattal és a Balaton-átúszás logójával. Nem lep meg, hogy ezt vetted fel a mostani beszélgetésünkhöz, mert tudom, hogy az elmúlt években jó párszor rajthoz álltál a révfülöpi kikötőben.

– Ez már a nyolcadik átúszásom volt, és nagy örömömre ezúttal Benjámin fiam is velem tartott, aki idén először vágott neki az 5,2 kilométeres távnak. Szeretnénk hagyományt teremteni ebből a közös programból. Mi több, Hanna lányom megígérte, hogy egyszer ő is átússza a tavat. Alig várom, hogy hárman együtt csapjunk a hullámok közé.

Amikor legutóbb beszélgettünk erről a szívednek kedves megmérettetésről, éppen új rekordot készültél felállítani.

– Az évek során rendszeresen versenyeztem saját magammal, ezért is vágtam neki egyedül a távnak, mert amikor csúcsot javítani készülök, akkor megyek, mint az atom. Büszkén mondhatom, hogy két évvel ezelőtt megdöntöttem minden addigi időbeli rekordomat, idén viszont a fiam miatt nem rohantam: Benivel szép nyugodtan szeltük a hullámokat.

Lefogadom, hogy az úszás a kedvenc sportod.

– Tényleg az. Édesanyám úszásmániás volt, olyannyira, hogy apám gyakran meg is jegyezte: nem érti, hogyhogy nem nőttek még úszóhártyák anyu ujjai között. Anyukám rekordja az volt, amikor öt és fél órán keresztül úszott a Balatonban. Tőle örököltem mindkét szenvedélyemet: gyerekkorom óta a tó szerelmese vagyok, és úszni is nagyon szeretek. Ha lemegyek a tóra „edzeni” egy kicsit, két-három kilométernél nem adom alább. És amikor itt vagyunk, minden délután nekivágok. Egyébként év közben is rendszeresen járok uszodába.

Mióta tart a magyar tenger iránti szenvedélyed?

– A Balaton-szerelem nálam mondhatni alapvetés: amióta az eszemet tudom, imádom a tavat. Nagycsaládban nőttem fel, négyen vagyunk testvérek. A szüleim mindketten pedagógusok voltak, úgyhogy gyerekkoromban szóba se kerülhetett, hogy saját balatoni nyaralónk legyen, nem engedhettük meg magunknak. Ezzel együtt minden nyáron a tónál vakációztunk, vagy a pedagógus üdülőben laktunk, vagy magánszálláson. Egész pici koromban pár éven keresztül itt, a szomszédban, Balatonvilágoson nyaraltunk, az egyik ismerősünk házában, aztán hosszú évekig Révfülöpön üdültünk. Azóta vagyok a Balaton-felvidék szerelmese is, méghozzá Apukámnak köszönhetően, aki nagyon szerette az építészetet meg a műemlékeket, és megannyi „kincset” megmutatott nekünk azon a csodálatos vidéken. Később néhány évig Csopakon töltöttük a nyár egy részét, meg Kenesén. Egyértelműen az északi partot részesítettük előnyben, hiszen úszók vagyunk, és nem szeretünk fél órát sétálni ahhoz, hogy rendesen úszni tudjunk a Balatonban (mosolyog).

Akarattya hogyan került a képbe?

– Akarattyát elsősorban azért szemeltem ki, mert közel van Budapesthez. Az öcsém barátjának a szülei itt éltek, őket kértük meg, hogy nézzenek körül, hátha találnak egy nekem, nekünk való kis házat. Ők leltek rá a kisbolt falán lévő megsárgult hirdetésre, és amikor megnéztük a szóban forgó helyet, örömmel állapítottam meg, hogy ez a telek és a rajta lévő ház pont akkora, amekkorát szeretnék. Akkoriban gondolatban már a családalapításra készültem, és nagyon vágytam arra, hogy legyen egy saját balatoni nyaralóm. 1996 júniusában döntöttem el, hogy megveszem a házat, és a sors úgy hozta, hogy szinte napra pontosan akkor jöttünk össze a későbbi feleségemmel, Ildivel (Pócsik Ildikó szinkronrendező – a szerk.), akivel régebbről már ismertük egymást. Azóta rendszeresen az itteni házunkban töltjük a nyár nagy részét. Amikor a munkám Budapestre szólít, egy-két napra a fővárosba utazom, de amint lehet, sietek vissza az én magyar tengeremhez (mosolyog). Nagy örömömre anyukám, aki a családban a Balaton legnagyobb szerelmese volt, még megélte, hogy lett egy saját balatoni „birodalmam”. Azt viszont sajnos már nem élte meg, hogy az Anyu-fa termést hozzon. Most bezzeg már annyi gyümölcsöt hoz, hogy az ágai majd leszakadnak a barackoktól, igazán gyönyörű!

Anyu-fa?

– A kertünkben mindenkinek van egy fája: ez a díszszilva a Hanna-fa, ott látod azt a szép sötétebb színű juhart, az a Beni-fa, a fiam keresztmamájától kaptuk egyébként, Sáfár Mónika kitűnő színész-kolléganőmtől. Ez a mandulafa az Ildi-fa, a feleségemé, ott az a barackfa az Ádám-fa vagy Apa-fa, ez a szép barackfa pedig anyukám fája. Az a hatalmas ott a nagypapa, vagyis az apósom fája, ő már régebben ültette, azért ilyen méretes, az a kicsi tuja pedig a másik nagyinak, Ildi anyukájának a fája.

Ha már többször szóba kerültek a gyerekeid: a közösségi oldaladon a „Nyári örömök sorozatban” büszke apukaként két bejegyzést is tettél velük kapcsolatban.

– Nagy örömömre Beni fiunkat felvették a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ahol a Nemzetközi biztonság és védelempolitika szakra jelentkezett. Hanna lányunk pedig megkapta a diplomáját, az elsőt a Pázmány Péter Egyetemen, és ősztől a mesterszakon folytatja. Műfordítást tanul, és nagyon szereti, ami azért is érdekes, mert édesapám is író, műfordító ember volt, amellett, hogy magyar szakos gimnáziumi tanárként is tevékenykedett.

Visszatérve Akarattyára: mit szeretsz az itteni létben?

– Nagyon szeretem például, hogy a közeli kis közért és a mellette lévő zöldséges bolt tulajdonosaival ugyanúgy névről ismerjük egymást, mint a Bercsényi strandon lévő kisvendéglő vezetőjével. Amikor a nyári szezon kezdetén először találkozunk, mindig Boldog új évet!-tel üdvözöljük egymást (mosolyog). Ha idetelefonálok Budapestről, és megkérem a boltost, hogy tegyen félre nekem egy ilyen vagy olyan kenyeret, akkor félreteszi... Sokat jelentenek nekünk ezek a személyes kapcsolatok, nagyra értékeljük az itteni kötődéseket. Ezért is szerettem bele annak idején Akarattyába, mert ez egy kicsi település, nem túlzsúfolt, itt maximálisan megkapjuk azt a nyugalmat, amire vágyunk.

Három évvel ezelőtt az Ábránd és költészet című „utazó” zenés irodalmi est egyik résztvevőjeként léptél fel a kenesei könyvtár udvarán. Hogy talált egymásra ez a lelkes és elhivatott csapat?

– Az est fő megálmodója, egyik ötletgazdája és szerkesztője Tóth Péter, aki eredeti végzettsége szerint vasúti automatikával foglalkozó villamosmérnök, egyébként pedig a Balaton szerelmese. Amikor az est ötlete megfogalmazódott benne, a megvalósításhoz olyan embereket gyűjtött maga köré az ismeretségi köréből, akik hozzá hasonlóan erősen vonzódnak a tóhoz. Így került a „képbe” dr. Kovács Emőke történész, Balaton-kutató, aki a műsor szerkesztésében és az anyagok válogatásában is Péter segítségére volt. Jómagam szintén a Péterrel való régi ismeretségem révén kerültem a csapatba: ő ugyanis nagy színházrajongó, rengeteg előadásban látott engem, és egyszer csak megkérdezte, lenne-e kedvem egy ilyen kulturális időutazáshoz és kalandozáshoz. Ráadásul közös balatoni múltunk is van, merthogy Péter több dokumentumfilmet is forgatott a Balaton-felvidékről. Forgatókönyvíróként és rendezőként jegyzi a Balaton-felvidék egyedi tájértékei című filmsorozat eddigi részeit (Szőlőhegyi kápolnák; Várak; Hidak és vízimalmok). Ezeknél a munkáknál nemcsak a hangomat adtam a dokumentumfilmekhez, hanem élőben, narrátorként is közreműködtem mindháromban (mosolyog). Az „ábrándos” csapatunk állandó és oszlopos tagja még Barlog Károly író, költő, kritikus, műfordító, aki egyben kitűnő zenész is, és egy hihetetlenül eredeti, fantasztikus figura.

Mit hallhatunk a műsorban?

– Dr. Kovács Emőke a Balaton 19. és 20. századi történelméről mesél, mi pedig Kovács Olga színművész kolléganőmmel felolvasunk: egyrészt a 19. és 20. századi jeles gondolkodóink, politikusaink (pl. Széchenyi, Eötvös József és Kossuth) gondolatait osztjuk meg a hallgatósággal, hogy bemutassuk, miként vélekedtek, hogyan beszéltek nagyjaink a Balatonról, másrészt a Balaton irodalmából idézünk jónéhány gyöngyszemet. Karcsi pedig balatoni dalokat énekel. Az értékes és tartalmas szórakozás híveinek jó szívvel ajánlom ezt a műsort.

Ha már a tóról mint a művészeknek, íróknak, költőknek ihletet adó természeti kincsünkről beszélünk, te szoktál dolgozni Akarattyán?

– Tavaly nyáron nagyon sok időt töltöttem itt egyedül, mert a 2019/2020-as évadban két fontos bemutató várt rám. A József Attila Színházban Márai csodálatos művében, A gyertyák csonkig égnek-ben átvettem az egyik főszerepet, ami egy irdatlan nagy szerep: nagyon nehéz, veretes, szép szöveg. Azt itt tanultam meg a nyár folyamán. Az Újszínházban pedig Herczeg Ferenc színművében, a Kék rókában kaptam komoly feladatot, arra is itt, a kertben készültem. Illetve nemegyszer kimentem a Magasparton végighaladó, fákkal övezett Kisfaludy sétányra, leültem egy árnyékos padra, és ott folytattam a szövegtanulást. Közben pedig gyönyörködtem a szépséges magyar tenger látványában.

(fotó: privát)