Aki szeretne, még csatlakozhat az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózat programjához. Június 16-án reggel 9 órakor a Normafánál, 23-án pedig a Margitszigeten lesz a találkozó. A Normafanál a síház melletti parkoló szélén, a 21/A autóbusz végállomásánál, a Margitszigeten pedig a Margitszigeti Atlétikai Centrum, a volt Úttörő Stadion előtt, a buszmegállónál várják egymást a résztvevők.

Az eső sem tántorít el

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a közös gyaloglás ingyenes, és szemerkélő esőben sem marad el. Az ajánlott két méteres távolságra és a maszk viselésére pedig ügyelnek.

Napi félóra lenne a minimum

A találkozón Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, az Idősek Tanácsának tagja is részt vesz. A gyaloglóklub hálózat ötletadója korábban arról beszélt, naponta félórát mindenkinek kellene gyalogolnia, de nem az utcán, hanem a természetben. A csalad.hu-nak adott interjúban elmondta: a kapálás, a kerti munka, a háziállatok etetése, ellátása is fizikai munka, de nem azonos a sportolással. „A sportolásnak ugyanis kettős funkciója van. Az egyik, hogy a motoromat, a szívemet, a keringési rendszeremet mozgatom. A kapálásnál megizzadok, meg egy kicsit felmegy a pulzusom, de az nem elegendő. És ez csak az egyik baj. A másik, hogy hiányzik belőle az énidő. Az, hogy én ezt most magamért teszem, magammal foglalkozom. A gyaloglóklub azért is jó, mert a közösségben lehet beszélgetni, rám is figyelnek” –fogalmazott.

Íme Monspart Sarolta ajánlása:

  • A gyaloglás is testedzés
  • Gyalogolni mindenki tud
  • Gyalogolni mindenütt lehetséges
  • A gyaloglás bármely életkorban elkezdhető
  • Olcsó sport, és lehet társakkal is végezni
  • Az egyik legkevésbé sérülésveszélyes sport
  • Rendszeres gyaloglással csökkenthető a testsúly