Munkaállomássá alakult át a lakás. Bárhogy is próbálok jobb kifejezést találni, nem sikerül. Van dolgozószoba – ezt én használom – laptoppal és monitorral felszerelve, de a nagyobbik fiam és a barátnője is itthon dolgozik. A kisebbik egyetemista. Na, nem is részletezem, hogy a konyhaasztalra, a nappali kisasztalára és a kanapé karfájára is szükség van ahhoz, hogy mindenki és minden elférjen. Én gyakran dolgozom itthon, van egy kialakult napirendem. Ennek most lőttek. Most home office-ban készül video identification-nel távszámla COF jóváhagyással, meg integrációs réteg logjai elemződnek, miközben nekem Kovács András Péter meséli a telefonban, hogyan született a Maradok. Otthon. című klipje.

Egy percet sem alszanak

Ha a normális mederben mennek a napok, akkor munka közben pihenésképp pelenkázom a 18 éves kutyánkat, és a megszokott időben sétálok a két éve mentett spánielünkkel. Mindennek megvan az ideje. Annak is, hogy az állatok mikor alszanak napközben. Hát most nem alszanak. Egy percet sem. Kettőkor már a vacsorájukat kérik. A macskák is úgy gondolják, annak, hogy ennyien itthon vagyunk, csak az lehet az oka, hogy őket akarjuk simogatni.

Távvásárlás a mamának

Közben a tőlünk 40 kilométerre élő volt férjem szülei, a fiúk nagyszülei kétségbeesve telefonálnak, hogy vegyek nekik szobabiciklit. Most. Nem, a járvány után nem jó, mert a mama, aki cukorbeteg, egy hónap alatt 10 kilót hízott. Próbálom meggyőzni, hogy vacsorára biztosan nem szilvalekváros péksüteményt kell ennie, még akkor sem, ha az teljes kiőrlésű, és ebédre a rántotthús mellé biztosan nem sült krumplit ajánlott a dietetikus. Ígéri, hogy szót fogad, de higgyem el, hogy a doktor úr azt mondta, már holnap el kell kezdeni a tekerést, reggel, délben este öt-öt percet, aztán szép fokozatosan emelni az időt. Ha nem lesz biciklije, akkor nem tudja betartani az orvos utasítását, és ő ilyet még soha nem csinált. Nincs mit tenni, felmegyek az egyik sportáruház honlapjára, megrendelem a szobabiciklit, mert nem, egy kis időre sem mehetek el hozzájuk, együtt meg pláne nem vehetjük meg a sporteszközt. Most ott tartunk, hogy két nap alatt kiszállították nekik, éppen ma. Várom a csodát, és reménykedem, hogy össze is tudják szerelni.

De jó, hogy van kert

Szeretem a családom, a munkám és a lakásom. Tényleg. De néha jó, sőt kell egy kicsit egyedül, szabadban lennem. Van egy kertünk, kis kerti tóval, rengeteg virággal. Elterveztem – még a múlt héten, amikor tavasz volt, és nem tél –, hogy füvet nyírok, gyepet szellőztetek. Engem ez feltölt. Kipakoltam minden szükséges eszközt, amikor először az egyik szomszéd teraszáról hallom, hogy „Szia, Judit”, pár perc múlva a másik oldalról köszönnek rám. A két szomszéd anyuka. Ők is szeretik a családjukat. Tényleg. Zsófi még focimeccsre is jár az alsós Balázzsal, Kata pedig olyan tortát készít a felsős Máté vagy az egyetemista István szülinapjára, hogy csak bámulunk.

A szomszéd fűje…

Na, de most egy kicsit elegünk lett a fiúkból. Mi, lányok megbeszéltük, hogy milyen gyeptrágyát és fűmagot rendelünk, ki hova ülteti az örökzöld liliomfát és milyen fövényfuttatót veszünk, hogy passzoljanak a kertjeink. Fejben elköltöttük a májusi fizetésünket is. Hamarosan érkezik az egységes, mozaikból kirakott házszámtáblánk is. Jó a jó szomszéd a háznál. Nem csak karantén idején, de akkor főleg.

Ezek a cikkek is érdekelhetik még a csalad.hu-n:

otthon a családmaradjotthonkesztyűskézzel