A fenntartható életmód alapja a tudatosság. A felelős pénzügyi magatartás pedig a háztartási költségvetés készítésével kezdődik. Aki igazán felkészült, már az év elején gondol a tervezhető extra kiadásokra: a nyaralásra, az iskolakezdésre és az ünnepekre, így a húsvétra is. Ezekre érdemes előre, kisebb összegeket folyamatosan félretenni, hogy ne érjenek minket váratlanul a felmerülő költségek. Az MNB Pénzügyi Navigátor Háztartásiköltségvetés-számító alkalmazása számos hasznos tippel szolgál a spóroláshoz. A Pénzügyi Navigátor tájékoztatója pedig további segítséget adhat a tudatos tervezéshez.  

Tervezzük meg vásárlásainkat! 

Nincs szükség óriási csokinyuszi és csokitojás halmokra, valószínűleg úgysem fogynak el és végül a kukában landolnak. Természetesen kedveskedjünk a gyerekeknek, de próbáljunk ellenállni a kísértésnek! Inkább törekedjünk a jobb minőségű, magas kakaó tartalmú, pálmaolaj mentes termékek választására. Emellett már egyre több üzletben megtalálhatók a fair trade, azaz méltányos kereskedelemből származó termékek, így csokoládék is. E védjegy szavatolja, hogy amennyiben a termelő harmadik világbeli, valóban megkapja az őt megillető, korrekt összeget az általa előállított termékért.

Tervezzük meg előre az ünnepi menüt és a vásárlást, így nagyobb esély van arra, hogy csak a szükséges mennyiséget vesszük meg. A Pénzügy Navigátor konyhatippjei alapján kereshetünk olyan recepteket is, amelyeket húsvét után elkészíthetünk a megmaradt ételekből. Amire nincs ötletünk, tároljuk megfelelő módon vagy fagyasszuk le!  

Húsvétra kereshetünk akár közeli szavatossági lejáratú termékeket is, ha tudjuk, hogy jó eséllyel elfogynak majd az ünnepi asztalról. Ezek gyakran leértékelt áruként szerepelnek a polcokon, ami még a pénztárcánkat is kíméli.  

Vásároljunk a környékről, helyi termelőtől, termelői piacon, azon belül is lehetőleg biogazdaságból származó termékeket!  

Fenntartható menü

Az élelmiszerek közül a marhahúsnak, a sajtoknak, valamint a bárányhúsnak a legnagyobb az ökológiai lábnyoma. Hihetetlen, de egy hamburger elhagyásával annyi üvegházhatású gázkibocsátást előzhetünk meg, mintha 200 kilométerrel kevesebbet autóznánk! 

A zöldségfélék a húsokkal ellentétben nem annyira a termesztés során, sokkal inkább azt követően terhelik a környezetet, elsősorban a feldolgozás, a szállítás, valamint a fogyasztásra történő előkészítés kapcsán.  

A saját konyhánkban is sokat tehetünk a fenntarthatóságért: a párolás az egyik legegészségesebb és legtakarékosabb ételkészítési mód, mivel elegendő kevesebb vizet használni a főzéshez a zöldségeknél.  

Klímabarát és energiatakarékos megoldás, ha kuktát használunk, illetve minél vastagabb talpú edényben főzünk. A fedő használata is csökkenti a felhasznált energiát.  

A sonka és a tojás mellé válasszunk idény jellegű zöldségeket. Az idei húsvét április elejére esik, ilyenkor elérhető már friss saláta, hónapos retek, medvehagyma, vagy újhagyma is.    

Ha étteremben eszünk, csomagoltassuk be a maradékot!    

Tojásfestésnél is fordulhatunk a természethez  

A hímes tojás bolti festék nélkül is elkészíthető, elég csak körülnézni a háztartásban.  

 Íme egy praktikus recept:  

Egy liter vízhez öntsünk egy evőkanál ecetet, majd forraljuk fel, és jöhetnek bele a különböző természetes színező anyagok.  

  • Piros: lilahagymahéj, cékla, pirospaprika  
  • Sárga: vöröshagymahéj, citromhéj  
  • Narancsszín: narancshéj, sárgarépa  
  • Kék: vöröskáposzta, áfonya, vörösbor  
  • Zöld: spenót, petrezselyem (a szárított is jó)  
  • Barna: dióhéj, feketetea, kávé  

Tipp: A főtt keménytojás szobahőmérsékleten néhány óra alatt megromlik, ezért nagy az esély, hogy a kukában végzi az ünnep után. Pazarlás helyett a festeni kívánt tojásokat inkább fújjuk ki, a tojásfehérje és sárgája pedig kiváló alapanyaga a húsvéti süteményeknek.  

Ha mégis marad kidobásra váró élelmiszer, és van rá lehetőség, komposztáljunk!    

Szabad-e locsolni?      

A húsvéti kellékek közül a kölninek van a legnagyobb szén-dioxid lábnyoma, ráadásul a kifejezetten erre az alkalomra árusított termékek silány minőségűek, és valljuk be, nem is mindig jó illatúak. A hölgyek a nap végén hálásak lesznek, ha a férfiak inkább pár csepp vízzel kedveskednek nekik. A locsolóvers pedig nem kerül semmibe és klímasemleges.  

Zöld erdőben járjunk!  

Manapság sok család a húsvéti locsolkodás helyett inkább az aktív pihenést választja. A szabadban eltöltött idő távol tart a pénzköltésre csábító tevékenységektől, a „nemvásárlással” védjük leghatékonyabban a környezetet! A családi kirándulás, a természetben szerzett élmények fogékonnyá teszik a legkisebbeket is a környezetvédelemre.    

A város zajától távol, minden korosztály számára remek kikapcsolódási, feltöltődési lehetőséget kínál a túrázás. A természetjárásnak nincs drága eszközigénye, néhány szendvics a húsvéti asztal kínálatából és minimális ráfordítással, buszra, vonatra pattanva egy csodás tavaszi napot tölthetünk el szeretteink társaságában.