– A szakma egyhangúan kiáll emellett. A közösségekben, ahol a maszkviselés és a szociális távolságtartás nem várható el, a náthás, köhécselő, vagy akár tünetmentesen fertőző gyermekek óhatatlanul szétszórják a kórokozókat. A fogékony társaik pedig tovább adják azt a családtagjaiknak, nevelőiknek, a pedagógusoknak. A tizenéves kamaszok számára a társas összejövetelek, vagy a közeli testkontaktussal járó versenysportok komoly fertőzési kockázatot jelenthetnek. A serdülők már sok tekintetben a felnőttekhez hasonlítanak. Náluk nemcsak a heveny betegség lezajlása komolyabb, hanem a COVID-19 hosszútávú, elhúzódó tünetei is az idősebbekhez hasonló gyakorisággal fordulnak elő – mondja Póta György.

Jelenleg a 16-18 évesek oltására van lehetőség. De nyár elejére az európai gyógyszerhatóság akár már több gyártónak is adhat sürgősségi felhasználási engedélyt arra, hogy a vakcináját alkalmazhassák a 12-15 éveseknél. Mivel az ennél fiatalabbaknál a biztonságossági és hatékonysági vizsgálatok csak most kezdődtek, ezek első eredményei 2021 végére vagy 2022 elejére várhatóak. Így ennek a korosztálynak az oltása feltehetően 2022 második felében válhat széles körben elérhetővé. Közülük várhatóan a 6-12 évesek kapják meg először az oltást, ezt követően a 2-5 éves gyermekek, majd végül a 2 évnél fiatalabbak.

Egyetlen tünetmentes vírushordozó is elég…

A szakember elmondta azt is, hogy nincs külön oltóanyag a gyerekek számára, a klinikai próbákban ugyanazokat a vakcinákat vizsgálják, amiket a felnőttek is kapnak, csak a dózisok eltérőek.

– A 12-14 éveseknél az egyéb oltásokból is már a felnőtt adagot szokták adni, így várhatóan ez most is így lesz. A serdülők tömeges oltását jó lenne mielőbb, még a nyári táborozások előtt megkezdeni – figyelmeztet a gyermekorvos.

A tábor előtt a szülőnek ugyan nyilatkoznia kell, hogy a gyerek egészséges, ám ez még a legjobb szándék mellett sem garantálja, hogy valaki nem viszi be a táborba a vírust. Elég, ha egyetlen gyereknél vagy a közvetlen környezetében élők közül valakinél éppen tünetmentesen zajlik a koronavírus-fertőzés. Egyetlen vírushordozó elég arra, hogy az egész tábort ledöntse a lábáról a járvány. A gyerekeknél tábori körülmények között szinte lehetetlen betartani a szükséges fizikai távolságot, vagy rászorítani őket az állandó maszkviselésre. Tehát a legbiztonságosabb az lenne, ha a 12 évesek és a náluk idősebbek nagy többsége mielőbb megkaphatná a vakcinát.

A gyerekek nélkül nincs nyájimmunitás

Póta György szerint, ha a gyerekek egyes korcsoportjaiban nem lehet elérni magas, legalább kétharmados átoltottságot, akkor nem lesz elég oltott ember a nyájimmunitáshoz sem. Ehhez a COVID-19 esetében a lakosság legalább 70-85 százalékának immunissá kellene válnia a fertőzéssel szemben. Mivel a 18 év alatti gyermekek a népességnek mintegy ötödét alkotják, így nélkülük nehezen érhető el a közösségi védelem.

Póta György jelezte: miután a koronavírus elleni vakcina nem kötelező, ezért a beadásához szükség van szülői beleegyező nyilatkozatra. A szülőkben ugyanakkor számos kérdés vetődhet fel az oltással kapcsolatban, sokféle ellenőrizetlen információval találkozhatnak. Fontos, hogy hiteles forrásból tájékozódjanak, a gyermekorvosoknak tegyék fel kérdéseiket az oltás előtt.

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthon mozogjon? Keresse fel a Nekem szól! kezdeményezést itt és itt!