– Eddig még Baranyából sem jöttem ki. Á, én nem megyek máshová, jó ott nekem.

– Azt mondtad, hogy apád elvitt egyszer a Balatonhoz.

– Jaj, nem, Orfűre mentünk. Meg ott van Siklós is, ott is voltam már, meg ott van az izé, a másik. Villány, meg Harkány, oda fagyizni megyünk. De nem erre gondolok ... na, mi a neve?

– A fagyizás a nyaralás?

– Igen, de segíts már, hol van a cementgyár?

– Beremend.

– Ja, tényleg. Na, oda járunk strandra. Meg játszótérre. Képzelje, úgy megforgattam a körhintát, hogy kizúgtunk belőle. Tök buli volt.

A gyerekeknek nyaralás, a felnőtteknek komoly munka

Vince helyes, 14 éves baranyai fiú, aki most megy 7. osztályba. Ő beszélgetett társaival a Magyarországi Református Egyház balatonfenyvesi táborában az egyik foglalkozás előtt, amikor bemutatkoztak nekem. 22-en vannak a csoportban, legtöbben Nagyharsányból és Békésszentandrásról jöttek. A fiúk igazi kiskamaszok, harsányak, izgágák, nehezen maradnak ülve. A 12, 13, 14 éves lányok komolyabbak, érettebbek, nekik már az is fontos, hogy jól nézzenek ki. Többen egy osztályba járnak, de itt most nehéz felkelteni és megtartani a közös érdeklődést és figyelmet. A Vincével foglalkozó pedagógus nincs könnyű helyzetben. De nem ő az egyetlen a csoportban, akivel nem egyszerű a munka. A fiúk, ha labdát látnak, kezük-lábuk beindul, és egy pillanat tört része alatt labdafogásból labdadobás lesz. Elindul a kidobós, a rohanás, még akkor is, ha az a feladat, hogy tartsák a kezükben a játékot. Ha halkan, két ujjal kell tapsolni, ők vörösre ütik a tenyerüket. Vince ragaszkodik az apró kavicsához, amit a Balaton mellett talált. Amikor az véletlenül kiesik a kezéből, hasra dobja magát, és már csúszik, kúszik érte az asztal alá. Fiúk, lányok egyszerre kiabálnak rá, hogy figyeljen már végre. De vannak még nála is nehezebben kezelhető gyerekek. Hárman az asztal mellé sem hajlandóak ülni. Míg a többiek csukott szemmel, különböző szempontok szerint vonalakat rajzolnak – mert ez a feladat –, ők táncolnak a teremben, aztán közösen pisilni indulnának. Bea, a csoportért felelős pedagógus végtelen türelemmel és nagy felkészültséggel igyekszik egyben tartani a társaságot.

Halászok, kapitányok, kormányosok a fészekben

Nagy Krisztina a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalából érkezett, ő mesélt a tábori életről.



– 2017-ben kezdtük el a megnyitásához szükséges előkészítő munkát, amikor egy uniós pályázaton hátrányos helyzetű gyermekek számára lehetett forráshoz jutni. Ekkor találtuk ki a Bárka tábort. 2018 óta átlagosan évente nyolc hetet biztosítunk itt a gyerekeknek. Minden reggel és este van egy rövid áhítat, amit a halászok tartanak.

A halászok teológus hallgatók, a kapitányok az élménypedagógia foglalkozásokat vezetik, a kormányosok pedig játszanak a táborozókkal – avat be Krisztina.

– Az egyórás élménypedagógiai foglalkozáson, amin Vincéék is éppen részt vettek, több csoportban dolgozunk, hiszen körülbelül száznyolcvan gyermek van itt egyszerre. Egy adott héten mindegyik csoportnak – mi úgy hívjuk, fészeknek – megvan a saját szakembergárdája. Ha jó idő van, akkor kora délután megyünk a Balatonra, a vacsorát az esti áhítat követi, majd egy nagy közös játék kezdődik. Ez mindig nagyon izgalmas, a héten például együtt játszanak nyomozóst a gyerekek.

Az általános napirend mellett jönnek vendégek, Pápai Joci például a tábor nagykövete, Krisztina szerint imádják őt a gyerekek.

– Minden évben eljön, a napokban is volt egy koncertje, óriási sikerrel. Az összes számát tudják a gyerekek. Vannak tűzzsonglőreink, ők ügyességi játékokat is tanítanak. Lelkes pedagógusunk, Tamás matematika tanár. Digitális kompetencia fejlesztésein mindig sok a résztvevő, algoritmusokkal dolgozik, múltkor programot írt a gyerekekkel. Jön a Független Színház is hozzánk, érzékenyítő darabjukat a 6., 7., 8. osztályos gyerekek nézik majd meg. Egy cigánylányról, az ő életéről szól az előadás. Nem könnyű darab.

Jót tehet, ha kiszakadnak kicsit az otthoni környezetből

Amikor megérkeztünk, Krisztina felhívta a figyelmünket, hogy sárga szalagot viselnek azok a gyerekek, akiket nem fotózhatunk, mert védelem alatt állnak.

– Vannak gyerekek, akikről nem derülhet ki, hogy hol vannak. A többiek is hátrányos helyzetűek. Az egyháznak van egy hatalmas nevelőszülői hálózata, ide több ezer gyermek tartozik. Sokan innen érkeznek. Vannak tanodáink, iskoláink, gyülekezeteink, és a siket misszióból is jöttek most 20-an. Az áhítaton is ezért volt jeltolmács.

Krisztina azt meséli, az itt nyaraló gyerekek többsége nélkülük nem jutna el táborba, nem nyaralna. Minden évben van a csoportban olyan, aki először látja a Balatont. Évente összesen 1600 gyereknek igyekeznek építő jellegű kikapcsolódást biztosítani.

– A táborban lakók egy hétig szeretetteljes légkörben élnek, sok inger éri őket. Van, akinek kifejezetten jót tesz, hogy egy kicsit kiszakadhat az otthoni hátrányos környezetből. Komplex táborról van szó, egymásra épülnek a napi folyamatok, itt nincs holtidő. Ahogy ide megérkezik, illetve ahogy innen távozik egy-egy gyerek, az sokszor ég és föld.

Mindig van pozitív változás?

– Általában igen, de sok nehézséggel találkozunk, minden sors más. Az élménypedagógia jó lehetőség a változás elindítására.

Labdáznak, gengelnek, úsznak

A délelőtti áhítat után Bea csoportja olyan játékot is játszott, ahol fontos volt a közös figyelem, fegyelem, munka. Kihúztak, körben megfogtak egy hatalmas, színes, kör alakú anyagot. Először egy, majd több labdát kellett megtartani rajta úgy, hogy hullámoztatták a színes lepedőt. Aztán az adott színű labdát az anyag azonos színű szeletéhez kellett gurítani. Mivel 22-en dolgoztak ezen, a közös koncentrálásra, figyelemre nagy szükség volt. A fiúk és a lányok hozzáállása, véleménye ebben is eltérő volt.

– Nem szeretek ilyenekkel játszani – mondta később Vince egyik barátja, Mészi.

– A lányokkal? – kérdezek vissza.

– Nem. Ilyen játékokkal. Focizni szeretek.

Lányok, nektek mi a kedvenc időtöltésetek?

– Alszanak mindig, meg gengelnek (bandáznak – a szerk.) – vágja rá Mészi.

– Ja, hát inkább beszélgetünk a szobánkban – mondja az egyik csinos kislány.

A kisebbek lelkesebbek a közös játékért. Tízórainál a másik csoportba tartozó, Szabolcsból érkezett harmadikos Zsuzsi azt meséli, ő harmadszor van itt, mindent nagyon szeret, és már fut is tovább a joghurttal és az őszibarackkal. Egy kistermetű, madárcsontú fiú a szemüvegét igazgatja. Az egyik szárát ragasztószalaggal rögzítették, az egy kicsit szorította, dörzsölte az arcát.

Jól érzed magad?

– Jól, de hiányoznak anyáék. Az nagyon jó, hogy itt sokat úszhatok.

Voltál máshol is nyaralni?

– Voltam, a mamánál, Várdán. Mi Tiszakerecsenyen lakunk.

Marika vékony kislány, most megy másodikba, Hermánszegről érkezett. Ő nem akar a vízbe menni, szerinte nagyon hideg. Borinak viszont fülig ér a szája.

– Borsodból jöttem, egy kisközségből, Ináncsról. 13 éves vagyok. Most vagyok itt harmadszor.

Mit szeretsz a táborban?

– Igazából mindent, de a legjobban a közösséget. Ők is a barátaim – mutat két lányra. – Itt szoktunk találkozni nyáron. Imádok barátokat szerezni, most is nagyon sok van. Azokat a játékokat szeretem, amiket együtt csinálunk.

Az fontos, hogy itt legyetek a Balatonnál, vagy bárhol jól éreznéd magad?

– Persze, a Balaton is tök jó, mert szeretünk úszni, remélem, egész héten jó idő lesz. De az a fontos, hogy együtt legyünk.