A Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára köszöntő beszédében hangsúlyozta, számos tudományos felismerés van, amely nők nélkül nem születhetett volna meg. Ilyen többek között a lepra gyógymódja, a légköri üvegházhatás, a DNS-kutatások és a maghasadás is - sorolta.

Elmondta, hogy ma már lényegesen több lehetőségük van a lányoknak tudományos szakmákban elhelyezkedni, mint néhány évtizeddel ezelőtt, de Magyarországon még mindig hetven százalék körüli a férfiak aránya a természettudományos munkakörökben.

"Azért támogatjuk évről évre ezt a programot, mert nagyon fontos, hogy növeljük a lányok, nők számát ezekben a szakmákban" - húzta alá Nagy-Vargha Zsófia, aki arra buzdította a jelenlévő diákokat, hogy "legyenek bátrak", és válasszanak a felvételin műszaki, természettudományos szakokat.

Horváth Ákos, az Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója úgy fogalmazott, hogy a tudomány nem a fiúk játéka, és komoly felismerésnek nevezte a magyar tudomány képviselői részéről, hogy nem szabad mellőzni azt a kreativitást, amit a lányok jelentenek a kutatásban.

Kitért arra is, hogy a kutatóközpontban nukleáris energetikával, anyagtudománnyal és környezetvédelemmel foglalkoznak, több laboratóriumuk pedig a világ élvonalában van.

A lányok napja országos pályaorientációs nap a műszaki, természettudományi és informatikai szakterületeket népszerűsíti a lányok körében. Ezen a napon felső tagozatos általános iskolás és középiskolás lányok látogatják meg az ország vállalatait, egyetemeit és kutatóintézeteit, ahol interaktív programokon keresztül, gyakorló szakemberektől ismerhetik meg a tudományok, a technológia és az informatika világát.