Kő, papír, olló – főszerepben a pályaválasztás

A Magyar Színház érdekes kezdeményezése a Kő, papír, olló című színházi nevelési előadás. A Pass Andrea azonos című írása alapján született produkció középiskolásoknak szól, a pályaválasztás kérdéseivel foglalkozik.  

A teátrum holnapjáról megtudtam, a történet egy gimnáziumban játszódik, ahol három végzős barát utolsó tanévét láthatjuk. „Három teljesen különböző családi háttér. Ami közös, az a homályos jövőkép… Ahogy haladunk előre az időben, egyre kevésbé tudják, hogy mit is akarnak kezdeni az életükkel. Természetesen elérkezik a pillanat, amikor kénytelenek döntést hozni. Ezen a ponton kezdődik a nézőkkel a közös játék. A szereplők dilemmáit együtt dolgozzuk fel, így a résztvevő diákoknak lehetőséget teremtünk arra, hogy a szereplők sorsán keresztül, önmagukról, jövőképükről, saját félelmeikről beszélhessenek, gondolkodjanak – olvashatjuk az előadás ismertetőjében.

Fontos és aktuális téma

Az Art-Járóban látható produkciót Keresztény Tamás rendezi, aki színészként is közreműködik az előadásban. Mindenekelőtt arra voltam kíváncsi, hogyan jött az ötlet, hogy ezzel a témával foglalkozzon.

– Régi vágyam volt, hogy ezt az anyagot megrendezzem – mondja Tamás. – Egyrészt 8 évig játszottam ennek az eredeti változatában, amit annak idején Pass Andrea állított színpadra.  Aztán az az előadás lekerült a műsorról, és egy kicsit gazdátlanná vált, mígnem egyszer csak eszembe jutott, hogy ha már itt, a Magyar Színházban úgyis foglalkozunk színházi nevelés eladásokkal, elővehetnénk ezt az anyagot, hiszen a téma, mindig aktuális, és sokakat érint. Emlékszem még, hogy az utolsó évem a gimnáziumban, amikor a pályaválasztás mint olyan terítékre került, számomra rettenetesen stresszes időszak volt. Végzősként nagyon riadt voltam, és erről senkinek nem mertem beszélni. A környezetem azt látta rajtam, hogy egyáltalán nem foglalkozom a „hogyan tovább?” kérdésével, édesanyámat még bosszantotta is, hogy ennyire hidegen hagy ez a dolog, miközben azért nem foglalkoztam vele látványosan, mert begörcsöltem ettől az egésztől. Azt sem tudtam, milyen irányba induljak. Teljesen tanácstalan voltam, de valamiért mégsem kértem segítséget senkitől, pedig a szüleimhez biztosan fordulhattam volna, és a tanáraimhoz is, mert egy jó gimnáziumba jártam. Úgy gondolom, hogy sok kamasz lehet így ezzel, nem jut el oda, hogy tanácsot, segítséget kérjen, hanem inkább hagyja, hogy belülről feszítse ezt a dolog. Engem végül anyukám rángatott ki ebből a helyzetből azzal, hogy megkérdezte, miért nem leszek színész, hiszen a színjátszó szakkörben nagyon jól érzem magam, sikerélményeim vannak, még díjakat is nyertem. Akkor és ott tudatosult bennem, hogy a színészet, ami nekem egészen addig „csak” a hobbim volt, valójában egy szakma, és hogy válaszhatom ez a pályát is.    

– Visszatérve a Kő, papír, ollóra, nagy örömünkre a színház vezetősége teljes mértékben támogatta az ötletet, hogy készítsünk egy újabb színházi nevelési előadást – meséli Tamás. – Ennek keretében a nézők-diákok egy 45 perces színházi blokk után egy szintén 45 perces feldolgozó drámafoglalkozáson vesznek részt. Utóbbinak a menetét és a tematikáját Szalai Adám színházi nevelési tanácsadó alkotta meg, akivel már többször dolgoztunk együtt, és ő készítette fel a színészeket is. A darab kettős szereposztással fut. Nagy Petra és Péteri Lilla játssza Nati szerepét, Tóth Norbert Márk és Penke Soma alakítja Tomit, Keri karakterét pedig Eszenszky Gergővel váltva formáljuk meg.

Ki melyik oldalra áll?  

A 45 perces színházi rész után a színészek szerepükből kilépve kezdeményeznek beszélgetést a résztvevő diákokkal. A foglalkozás első fele az előadásban felvetett kérdéseket fogalmazza meg általánosan, és ezekre keresik közösen a választ. A diákok különböző állítások szerint állnak a terem egyik vagy másik oldalára, annak függvényében, hogy egyetértenek-e az adott mondatokkal, illetve, hogy a két állítás/opció közül melyikre voksolnak.  Család vagy karrier? A jövő inkább a félelem, vagy inkább a lehetőség? Diploma vagy szakképzés?  A szüleim tudják, mi történik velem az iskolában, és segítik az előrehaladásomat, vagy nem tudják, és nem segítik? Ilyen és ehhez hasonló választási lehetőségek mentén rendeződik át a terem néhány percenként.

– A család vagy karrier-dilemmában rendszerint gondolkodnak egy ideig a fiatalok, mielőtt oldalt választanak, a diplomára általában többen szavaznak, mint a szakképzésre – osztja meg az eddigi tapasztalatokat Tóth Norbert Márk. – A „Szeretem a munkámat, de nem fizet jól, vagy, nem szeretem a munkámat, de jól fizet” választásnál utóbbi „oldalra” kevesebben szoktak állni, viszont szinte minden alkalommal elhangzik a kérdés: olyan lehetőség nincs-e, hogy „szeretem a munkámat ÉS jól is fizet”...

A foglalkozás második felében a színészek rövid, kiscsoportos beszélgetéseket folytatnak a diákokkal, akik megpróbálják beleképzelni magukat a darabbeli karakterek élethelyzetébe. Ezután visszatérnek az előadáshoz, a történetnek ahhoz a részéhez, amikor Nati, Tomi és Keri a tanév végén beszélgetnek a jövővel kapcsolatos terveikről, döntéseikről, és a csoportbeszélgetések során a diákok által megfogalmazott gondolatokat és meghozott döntéseket fűzik bele az előadásba.

Mi mindenen múlik a siker?

A feldolgozó foglalkozást nézve már az első percekben kiderül számomra, hogy mindhárom színész könnyen megtalálja a közös hangot a diákokkal. Tudják, hogyan kell megszólítani a kamaszokat.  

– Az, hogy az előadás, valamint az azt követő foglalkozás mennyire „talál be”, nagyon sok mindentől függ – magyarázza Eszenszky Gergely. – Érdekes megtapasztalni, hogy mekkora különbség van 9., 10., 11. és a 12. osztályosok között, hiszen a különböző korú fiatalokat másképpen, más mélységben foglalkoztatja a pályaválasztás kérdése. A produkció sikeressége függ a csoport létszámától, illetve attól is, hogy itt az Árt-Járóban tartjuk az előadást, vagy az iskolában ún. tantermi színházi előadásként mutatjuk be. Szerencsére már vannak beépített moduljaink, például a fiatalabb korosztálynál igyekszünk mellőzni a csúnyább szavakat, és azt is tudjuk, hogy őket valószínűleg a történet viccesebb része fogja meg. A népes közönség előtt a szokásosnál is több energiát kell belefektetnünk. Ha a diákok kevesebben vannak, akkor közvetlenebb a légkör. A foglalkozásokon erősen működik a csoportdinamika: ha az osztály menő arca hozzászól valamelyik kérdéshez, és elkezd beszélni, akkor a többiek is jobban megnyílnak. Vagy, ha mindenki hallgat, akkor az sem nagyon szólal meg, aki egyébként szívesen elmondaná a véleményét.

„Rá kell éreznünk, hogy mennyire nyitottak a diákok”

– Még mindig alakítjuk a feldolgozó foglalkozás részét, és folyamatosan kapcsolatban vagyunk a színházi nevelési tanácsadóval – kapcsolódik a beszélgetésbe Nagy Petra. – Az előadásban felmerülő kérdések egészen más dolgokat mozgatnak meg a fiatalabb tanulóknál, mint az érettségi előtt állóknál. Van az egésznek egy technikája, amit mi is folyamatosan tanulunk, például, hogy mikor, hová helyezzük a hangsúlyt attól függően, hogy milyen korú a közönség. Arra is nagyon rá kell éreznünk, hogy mennyire nyitottak a jelenlévő fiatalok, mely témákra mehetünk rá jobban, mi az, amibe belekérdezhetek, és mi az, amire nem, mert időnként egészen meglepő mélységekbe tudnak bemenni. Mindig izgulok a feldolgozó foglalkozás előtt, mert ezek a tényezők annyira váratlanok, és nagyon kell fókuszálni arra, hogy az adott alkalommal mennyire nyitottak, együttműködőek a diákok. Bizonyos témáknál, kérdéseknél szeretem megosztani a saját személyes történeteimet a közönséggel, mert ez is együttműködésre serkentheti a részvevőket.  

„Izgalmasan közelítenek meg egy-egy kérdést”  

– A pályaválasztás mellett az előadás egyik nagy fő témája a stressz és a szorongás, mert ezek is a szóban forgó időszaknak a velejárói – teszi hozzá Gergő. – Ezzel is próbálunk foglalkozni, csak miután itt kényesebb témákról van szó, ezekről nehezebben beszélnek egy csoportban, a tanár előtt, az osztálytársak előtt. Pedig nagyon fontos, hogy a diák végiggondolja, kitől, mikor, hogyan kérhet segítséget, vagy ki az, aki egy adott szituációban kívülről jobban látja őt, mint ő saját magát. Egyébként a diákok tényleg kimondottan érdekes dolgokat tudnak mondani, sokszor különösen izgalmasan közelítenek meg egy-egy kérdést, és állnak hozzá bizonyos dolgokhoz, amit én mindig nagyon élvezek. Minden előadáson előjön valami újdonság, vagy történik valami meglepő, amit előadás után a kollégáimmal megbeszélünk. Minden alkalommal összegezzük és elemezzük a látottakat-hallottakat, ezzel is segítjük egymás munkáját. Legfőbb célunk, hogy egy olyan biztonságos közeget teremtsünk a diákok számára, ahol bátran megnyílnak.

„Könnyebb helyzetben vagyunk, mint a tanárok”

– Azt látjuk, hogy az előadás és a feldolgozó foglalkozás is hat a diákokra, jól hat rájuk, és ez igaz mindegyik korosztályra. Ezt a tanároktól, illetve a diákoktól kapott pozitív visszajelzések megerősítik – mondja büszkén Tamás. – A kamaszokkal nagyon nehéz szót érteni, és ezt most minden bántás nélkül mondom. Nem tudhatjuk, hogy mi az, amit okoskodásnak vesznek és emiatt azonnal eltolnak maguktól, hiába a segítő szándék a felnőttek részéről. Ezért is próbálunk egy ilyen típusú történetmeséléssel közelebb kerülni hozzájuk. Ez a műfaj azért szerencsés, mert színészekként, az előadás szereplőiként könnyebb helyzetben vagyunk, mint a pedagógusok. A tanár sokszor afféle „ősellenség” a diák szemében. Mi nem vagyunk tanárok, ugyanakkor idősebbek vagyunk náluk, felnőttek vagyunk, és tőlünk jobban elfogadják a jó tanácsot, vagy ha felhívjuk a figyelmüket valamire. Sokszor olyan témákról, kérdésekről tudunk beszélgetni velük, méghozzá meglepő mélységekben, amin magunk is elcsodálkozunk. Ez a „kiváltságos helyzet” a katedra mögött álló tanárnak ritkán adatik meg.

„Merjék vállalni önmagukat!”

Norbi azt is hozzáteszi, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok nincsenek könnyű helyzetben.  

– Mostanra hihetetlenül kinyílt világ és rengeteg lehetőség, opció áll a diákok előtt minden területen, így abban is, hogy milyen pályát válasszanak. Ez sokszor elbizonytalanítja őket, és érthető módon bepánikolnak. Annak idején én elég sokáig kerestem az indentitásomat. Bár viszonylag hamar eldöntöttem, hogy a színészet lesz a jó irány nekem, és hogy abban szeretnék kiteljesedni, az, hogy a hivatásomban multifunkcionális legyek, tehát több mindenhez értsek, mindig egy fontos „drive” volt számomra, és ez a mai napig mozgatja a lelkemet. Ráadásul soha nem szerettem járt utakon haladni előre, a mai napig az a célom, hogy kitapossam a saját ösvényemet. Nemrég elkezdtem pszichológiát tanulni egy akadémián, mert szeretném az ott szerzett ismereteimet összehozni a színházzal, hogy még több és még sokrétűbb tudás birtokában űzhessem ezt a szakmát. Bízom benne, hogy az előadással és a feldolgozó foglalkozással tudjuk támogatni a fiatalokat abban, hogy merjék vállalni önmagukat, megmutatni a képességeiket, és bátran beszéljenek a vágyaikról, a terveikről, az elképzeléseikről a szüleiknek, a tanáraiknak, a kortársaiknak. Úgy gondolom, hogy a Kő, papír, olló-nak ez az egyik legfontosabb üzenete.  

„Van lehetőségünk újratervezni”

Petra elmondása szerint az előadás pontosan ábrázolja azokat a tényezőket, amelyek nagyban befolyásolják azt, hogy a diák a középiskolából kikerülve merre indul tovább az életben.

– A Kő, papír, olló rámutat arra, hogy a pályaválasztásban meghatározó szerepet kap a család, a környezet, az iskola, a barátok, és nem utolsó sorban a diák saját személyisége – hangsúlyozza Petra. –Az előadásban szereplő három fiatal egyikével nem foglalkoznak a szülei, a másikkal túlságosan sokat foglalkoznak, míg a harmadiknál, aki a nagymamájával él, semmit nem tudunk a szülőkről... Emellett a történetet fűszerezi egy szerelmi szál, ami a fiatalok számára érdekes lehet. És mindeközben többekben felmerülhet az a kérdés is, hogy mi van akkor, ha a diák egyáltalán nem tudja, mi szeretne lenni, és milyen irányba induljon. Erre szoktam azt válaszolni, hogy akkor sincs semmi, és ezért szeretem kiemelni az előadás végén, hogy bármikor újra lehet kezdeni. A pályaválasztáskor nem egy egyszeri, megmásíthatatlan, végleges döntést hozunk, hanem ha úgy alakul, akkor a későbbiekben van lehetőségünk változtatni, újratervezni, átváltani egy teljesen másik területre, és akár több szakmában is megvalósítani önmagunkat.  

Nincsenek egyedül a problémájukkal

– Ebben a produkcióban meg tudjuk mutatni a diákoknak, hogy ha kétségbeesettek, ha érzik ennek az egésznek a nyomását, vagy ha tanácstalanok, azzal egyáltalán nincsenek egyedül – fejti ki Tamás. – Amit éreznek, teljesen normális, ne ijedjenek meg tőle, mert más is pontosan így van ezzel, más is tele van kérdésekkel. Azt szeretnénk megmutatni, hogy bár a pályaválasztás fontos döntés, de 18 évesen mégsem dől itt el az életük, tehát foglalkozzanak a témával, de nem kell rágörcsölni. Bízom benne, hogy az előadással tudunk majd egy kicsit enyhíteni az érintettek bizonytalanságán, félelmén, és azon a feszültségen, amit ez az időszak kelhet bennük.  

– Nem is feltétlen az a célunk, hogy válaszokat adjunk, mert az rendkívül nehéz, és nem is feltétlenül vannak válaszaink mindenre, vagy vannak jó válaszaink – vélekedik Gergő. – Inkább az a fontos, hogy kérdezzünk és elültessük a gondolatot bennük, és ha az előadás után bármikor eszükbe jut egy-egy kérdés, felvetés ezzel a témával kapcsolatban és elgondolkoznak rajta, vagy megvitatják egymással, akkor azt én úgy könyvelem el, hogy a kollégáimmal nyertünk.