Lehet, hogy a gyermek így választ le minket, és fokozatosan visszarendezi a terepet az eredeti állapotába, amelybe érkezett?

Emlékszem, amikor beléptünk első nap az óvodába. Remegett a kezem, faliújságokat néztem, hogy a lányom ne lássa a nedvesedő szemem, és folyton az járt a fejemben, hogy eddig mi fogtuk a kezét, mi mondtunk neki mindent, és mostantól… Befolyással bírnak rá majd valakik, akik nem mi vagyunk, akik idővel fontosabbak lehetnek, mint a családi fészek, és akik még a csúnya szavakra is játszi könnyedséggel tanítják két kézmosás között.

"Egy kéz, ami eddig a mienket fogta, egyre inkább indul az önálló döntések és más kezek érintése felé."

Pityeregtem. Miatta és miattunk. És most, amikor bejelentette, hogy ott alszik, mármint ő komolyan végigvette annak minden veszélyét, előnyét, sőt, még a napirendi pontokat is, és meghozta komoly döntését, nos, most megint ugyanazt éreztem: egy kéz, ami eddig a mienket fogta, egyre inkább indul az önálló döntések és más kezek érintése felé.

A döntés után autóba vágtuk magunkat és a tett helyszínétől alig harminc kilométerre – ha bármi van, közel legyünk – elutaztunk. Mennyivel könnyebb egy gyermekkel minden! És mennyivel nehezebb, hogy a testvérnek nincs játszópartnere, mestere és sorvezetője! Így nyitott kaput a lányunk a Mi időnk felé, amikor az ő ideje és a mi időnk már nem szorosan egyeztetett, és amiben elméletileg apa és anya is jól, vagy jobban érezheti magát. És így indul el újra az az élet, ami volt egykoron, amikor még nem voltak gyerekek. Ráadásul a fiam is kap ÉN időt tőlünk... Feleségem még éjjel színházjegyet vett, én rögtön beírtam a naptárba, hogy Fradi meccsre megyek, miközben újra átnéztük a heteinket, amikor lányunk ott alhat, amikor fiammal leszünk hármasban, és akár egy, a Pódiumban elfogyasztott sör mellé még vacsorát is rendelünk.

Mert erre is képesek ŐK. A nagy döntésekre és a szülők megmentésére.

A sok-sok éjszakai és nappali jelenlét utáni légvétel-adásra, amikor feleségemmel újra kettesben, vagy akár a szokatlan hármas felállásban lehetek. Mert valljuk meg, minden szülő – mi férfiak különösen – szomjazza (szó szerint!) a kikapcsolódást, a törődést és a gyerekektől kicsit függetlenített programokat is. Én például újra bevetem magam a színházak világába, úgy, ahogy régen tettem: megnézem a budapesti előadásokat. No meg már írtam is a barátaimnak, hogy mikor és hol sörözünk, és jeleztem is az uszodában, a squash pályán, a konditeremben, hogy jövök, újra edzett leszek és neveztem rögtön az evezős VB-re… szóval lányunk, a fiammal is átbeszélve, visszaadta azt, ami volt. Egy komoly, felelős és vállalt döntéssel… vagy még csak egyszer nem aludt velünk?