Jansik Aisha egy nőgyógyászati klinikán dolgozott, amikor férjével az első babát tervezték, így várandós kismamaként ideális helyzetbe csöppent. Eleinte el volt kényeztetve, hiszen kollégáitól minden kérdésére választ kapott. A világjárvány alatt azonban „elszakadt” ez a biztonsági háló, így otthon maradt és egyedül a kérdéseivel… 

Ekkor jött az Anyafalva kismama applikáció ötlete, amely a hasonló helyzetben lévő, gyermeket tervező és váró édesanyák számára nyújt kapaszkodót. Az álomból valóság lett. Nem volt ugyan hullámoktól mentes a fejlesztéssel töltött időszak az azóta már a második kislányát is világra hozó ötletgazda és családja számára, de az applikáció egyre növekvő sikere feledteti a korábbi nehézségeket. 

– Elsősorban közösségeket szerettem volna építeni, így jött a névválasztás is – mesél motivációjáról Jansik Aisha. – Mindenképpen magyar névben gondolkodtam, a terveim között pedig már a kezdetektől szerepel, hogy ne csak kismamákhoz, de később minden édesanyához szóljunk. 

Bárcsak előbb tudtam volna! 

Az alkalmazást Aisha az első várandóssága alatt kezdte el kifejleszteni, majd Natasa után jött a második gyermek, Tamara, így élesben is tesztelhette saját alkalmazását. A tapasztalatok gyűjtése közben már körvonalazódtak a fejében az újabb ötletek. 

– A közelmúltban fogalmaztam meg magamnak is, mit is szerettem volna elérni ezzel a fejlesztéssel – mondja az eredetileg újságíró végzettségű, majd később marketingszakemberként tevékenykedő ötletgazda. – Fontosnak tartom, hogy mások ne mondják azt: „Bárcsak előbb tudtam volna!”. Én annyiszor kimondtam ezt az első szülésem után, hogy eldöntöttem, segíteni szeretnék az édesanyáknak. Ráadásul vannak bizony olyan témák az anyasággal, a szülővé válással kapcsolatban, amelyekről alig esik szó. A kialvatlanság vagy a fájdalmas szoptatás sűrűn előforduló nehézség, senki se gondolja, hogy vele van a baj, az anyák nagy része átesik ezen az életszakaszon. 

Közérthetően, első kézből 

Az Anyafalva app kimondott célja, hogy felületes információk helyett komoly szakemberektől származó tartalmat közvetítsen. Ennek megvalósulását remekül igazolja, hogy a már több tízezres letöltésnél járó alkalmazás elnyerte a Hiteles Egészségügyi Applikáció minősítést. A hiánypótló digitális felületen külön témakörökre, kategóriákra bontva érhetőek el az alábbi területek: vizsgálatok, hüvelyi szülés, császármetszés, szoptatás, életmód, pénzügyek, cukorbetegség, babaápolás, előkészületek, otthonszülés, szüléstörténetek. 

– Hogy mitől egyedi ez a fejlesztés? – teszi fel a kérdést Aisha. – Azon dolgoztam, hogy olyan szakembereket nyerjek meg az ügynek, akik saját maguk írják a tartalmakat, ezáltal első kézből, hiteles információkhoz és egy közérthető, átfogó képhez jussanak az édesanyák az adott szakterületen. A nőgyógyász is tanult a szoptatásról, de egy szoptatási tanácsadó a gyakorlatban jobban otthon van, vagy a védőnő is tudja, hogy milyen pénzügyi konstrukciók előnyösek egy kismamának, de egy pénzügyi specialista azt is tudja, hogy honnan kell letölteni az adott nyomtatványt. A visszajelzések alapján azt is sokszor megkapom, mennyire örülnek, hogy az ikrekre is gondoltunk. Ez nem csak itthon egyedülálló, de angol nyelven sem nagyon találni hasonlót. 

A fogantatástól a születésig 

Az applikáció széleskörű támogatást nyújt a családoknak, hiszen az életszakasz minden részletére kiterjedően segít. Megtalálható benne a fejlődéskövetés, amellyel hétről hétre figyelemmel kísérhető a magzat növekedése, ez az, ami az ikreket váróknak is rendelkezésére áll. Emellett elérhető egy szakértői írásokkal teletűzdelt várandós kisokos, a leletértelmező és lelettároló, a vérnyomás és vércukornapló, de nem maradhat ki a pipálható, egyénire szabható kelengyelista sem. A fejlesztési ötletek már a tarsolyban, hogy folyamatosan nőhessen a felhasználói élmény a fogantatástól a születésig – és tovább népesedjen Anyafalva. 

– A közeljövő céljait illetően most már tudatosan jelölöm ki a kisebb mérföldköveket – jelenti ki Aisha. – Egyrészt oda mindig könnyebb eljutni és gyorsabbak a sikerélményeim is, ráadásul így mindig van valami, ami továbblöki a gépezetet és lendületet ad. A fő vízióm egy olyan támogató közösség kialakítása, amely nem hagyja magára a válaszokat keresőket a kérdéseikkel.