“A teste elfáradt, a lelke velünk marad” – A házikedvenc elvesztése - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

“A teste elfáradt, a lelke velünk marad” – A házikedvenc elvesztése

Ivanova Daniela
2021. okt. 11. 5:00
Kisgyermeket nevelünk

Révész Renáta Liliána pszichológus és gyászterapeuta maga is nagy állatbarát, nem kétség hát számára, hogy egy házikedvenc elvesztése nagy szívfájdalommal jár – legyen szó gyermek- vagy felnőttlélekről. Mi segíthet a feldolgozásban és hogyan beszélhetünk gyermekünknek az elmúlásról?

Minden gyermek életében eljön az a pillanat, amikor először találkozik a halállal, erre pedig sok esetben egy kisállat öregsége, betegsége vagy balesete okán kerül sor. A szakértő szerint fontos különbséget tenni aközött, amikor a gyermek kötődik az állathoz és aközött, amikor egyáltalán nem.

– Teljesen más érzelmi reakció érkezik tőle egy olyan kisállat halála esetén, akivel szoros érzelmi kapcsolata volt. Egy véletlenszerű balesetnél – amit mondjuk csak az utcán lát – inkább érdeklődéssel tekint a mozdulatlan testre, míg amikor a kiskedvenc múlik ki, annak hiányát később is gyászolni fogja. Érdemes megemlíteni, hogy mivel a különböző korú gyermekeknek más-más a halálfelfogása, így egy óvodáskorúnál például teljesen természetes, ha ő ilyenkor kíváncsiskodik, azaz megérintené, esetleg a lábával kicsit meglökné a tetemet. Számára a halál inkább még érdekes, mintsem tragikus, de ami a legfontosabb, hogy egyáltalán nem végleges. Azért sem éli meg annyira rosszul a helyzetet, mert úgy tekint a halálra, mint egy ideiglenes állapotra: mint amikor beteg valaki, de majd meggyógyul. Időbe telik, amíg maga is megérti és feldolgozza, hogy aki meghal, az sajnos nem jön már vissza.

A háziállat olyan, mint egy kistestvér

Vajon mégis mi történik, amikor realizálódik benne, hogy kiskedvence több hét után sem tér haza?

– A gyermek ilyenkor gyászolja a kisállatot, ahogy minden mást is, ami közel állt hozzá. Ha belegondolunk, siratja/keresi a tönkrement vagy eltűnt játékait is, hát még egy olyan élőlényt, akihez érzelmileg kötődött. A házikedvenc ráadásul testvérstátuszban jelenik meg a családban, hiszen nem önálló egyén, mint egy felnőtt, hanem hasonló igényei vannak, mint a gyermeknek. Etetni, itatni kell, játszani vele és ellátni, így hát maga a pici is úgy tekint rá, mint a kistesójára. Később persze, ahogy a gyermek cseperedik, az állat a szemében még óvni valóbb lesz, akiről gondoskodva nő az ő felelőssége is, a kötődés pedig csak tovább erősödik. Ami bizonyos, hogy minden tekintetben fájdalmas számára elveszíteni a játszópajtását, akivel együtt nőtt fel és akire tulajdonképpen a testvéreként tekintett.

„Érdemes a mesék világát segítségül hívni”

Renáta úgy véli, hogy egy kisállat elvesztése olyan élethelyzet, amely alkalmat ad arra, hogy először beszéljünk gyermekünknek az elmúlásról.

– Sokat segíthetnek ebben a különböző gyászfeldolgozást támogató, a halál témáját gyermeknyelven körbejáró mesekönyvek. Ilyen például a Harkály anyó című mű, amely egy kismadár haláláról szól és rendkívül érzékenyen, mégis nyíltan fogalmazza meg a gyász különböző folyamatait. Megemlíti többek között a vegyes érzéseket, amiket egy szerettünk elvesztésekor élünk meg: a haragot, a kétségbeesést és a hiányt. A Sammy az égen című könyv pedig egy családban élő kutyusról szól, aki öregség miatt távozik az örök vadászmezőkre. A mese szépen rávilágít arra, hogy mennyire fontos előre felkészíteni a gyermeket a búcsúzásra. A műben a család elmondja, hogy a kutyusnak csak a teste fáradt el, a lelke mindaddig velük marad, amíg emlékeznek rá. Ez egy kényes téma és előfordul, hogy mi magunk sem tudjuk, szülőként miként bánjunk a szavakkal. Ezért érdemes ilyenkor (is) a mesék világát segítségül hívni.

„Nem baj, ha sírunk a gyermek előtt”

Sok esetben előfordul, hogy az elhunyt kisállat elvesztése számunkra is nagy traumát okoz.

– Tizenévekről is beszélhetünk, amennyiben a kiskedvencet még kölyökkorában fogadtuk otthonunkba. Rengeteg közös élményünk van vele, csodás pillanatok, amikre szeretettel emlékszünk vissza; ettől függetlenül fáj, hogy búcsút kell vennünk tőle. Nem baj, ha sírunk a gyermek előtt, vállaljuk fel előtte bátran, hogy ez bizony nekünk sem könnyű, így támogatva őt abban, hogy merje megélni az érzéseit akkor is, ha azok negatívak. Sokat segíthetnek ilyenkor például a közös rituálék: egy búcsúszertartás és sírhely kijelölése, ahová időnként visszajárunk felidézni az együtt töltött évek emlékeit.

Senki nem pótolható

– Az állatok maguk is képesek felfedezni, hogy a másik már nem él, ami rámutat arra, hogy attól függetlenül, hogy nincs konkrét haláltudat, a gyászreakció még végbemegy. Minél magasabb rendű egy élőlény, annál fejlettebb az érzelmi intelligenciája és a kötődési képessége; az elefántoknál és a hattyúknál például megfigyelhető, hogy gyászolják a társukat. Ha ez a gyászfolyamat az állatokban végbemegy, miért ne érintené meg a már egészen pici korú gyermekek lelkét is? Sok szülő a fájdalmat úgy próbálja enyhíteni, hogy azonnal egy új állat örökbefogadása mellett dönt, ami egyáltalán nem javallott, hiszen a kötődés személyes, azaz nem helyettesíthető. Később – elegendő időt hagyva a magunknak és gyermekünknek a feldolgozáshoz – nyugodtan fogadjunk be új kedvencet, hiszen az élet megy tovább, és kár lenne megfosztanunk a családunkat olyan örömöktől, amelyet egy kedves kisállat adhat.