A három előadáson összesen 1650 diák volt a teátrum vendége, sokan életükben először jártak színházban. A Lázár Ervin Program a következő évadban folytatódik!

sokan életükben először jártak színházban

Zalán János a Magyar Színház igazgatója az évadzáró társulati ülésen arról is beszámolt, hogy erős évadot zárt a teátrum, 265 saját előadást tartott, 6 bemutató volt és 15 produkció maradt repertoáron.

Az intézmény egyik kuriózuma a színházi akadálymentesítés, 94 előadást akadálymentesítettek látás- és hallássérültek számára. A megfizethető szinten tartott jegyár pedig része a teátrum integrációs elkötelezettségének, amely így lehetőséget teremt a nehézsorsú családok, a fogyatékkal élők színházi élményhez jutásához

A színház elindította a Hadd Üljek Melletted! – HÜM – elnevezésű programot is, amelyben a színházzal együttműködésben álló egyesületeknek, szervezeteknek keresnek támogatókat. Idén 259 nehéz sorsú néző jutott így jegyhez.

Az évadzáró beszámolóból az is kiderült, hogy a színházi integrációs koncepció része a színházpedagógiai program. Jelenleg hét előadáshoz kapcsolódik foglalkozás, amelyek a darabban felmerülő életkori problémákra fókuszálnak, alapvetően döntési helyzetekre épülve kínálnak színházi jellegű szerepjátékot és közös gondolkodást. A programok Egervári György, Kálócz László, és Tóth Cecília vezetésével, Gáspár Kata, Horváth Anna, Soltész Bözse, Blahó Gergely és Takács Géza színészek közreműködésével valósultak meg. A 2018-2019 -es évadban összesen 351 foglalkozás volt, ezeken csaknem 9 ezer diák vett részt.

A Magyar Színház az elmúlt évadban ünnepelte meg a Muzsika hangja 100. és a Rumini 200. előadását.