csalad.hu - „Nálunk mindig erősebb a szeretet, mint az ego” – interjú a Pindroch-Verebes házaspárral
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
„Nálunk mindig erősebb a szeretet, mint az ego” – interjú a Pindroch-Verebes házaspárral
Muhari Judit, fotó: Förster Tamás
2019. nov. 7. 15:00
Párkapcsolat
Gyermekeiket óvják a nyilvánosságtól, és fontosabbnak tartják az együtt töltött időt, mint a csillogással, sok pénzzel is járó munkát. Ez jellemzi a Verebes Linda-Pindroch Csaba színészházaspár életét. A csalad.hu-nak adott interjúban egyebek mellett arról is beszéltek, hogy a 20 év együttélésük nem kevés, de ők a 70-et célozták meg.

Verebes Lindát több napig tartó próbálkozás ellenére sem sikerült elérnem, végül férje, Pindroch Csaba vette fel a telefont. Kiderült, épp bébiszittert kerestek, ám naponta olyan sok hívás érkezett, hogy Lindának elege lett. Bár interjút kértem, állásajánlatot is kaptam az egyeztetésen.

Él még az ajánlat?

Pindroch Csaba: Egyelőre próbaidőre jönnek hozzánk a jelöltek, még mindig szívesen látjuk. Nem kell ám jönni mindennap, csak eseti jelleggel. Amíg a legkisebb nem járt oviba, addig többször igénybe vettük a segítőnket, például amikor edzésre mentünk, vagy közös munkánk volt. Most alapvetően az előadások alatt van szükség babysitterre, illetve amikor vidékre utazunk fellépni, és visszük a gyerekeket is. Olyankor a szállodában ő van velük, amíg mi a színpadon játszunk.

Ki dönt?

Verebes Linda: Én adtam fel a hirdetést, hat jelöltet választottam, és akikről mi azt gondoljuk, hogy felelősséggel, jó szívvel bíznánk rájuk a gyerekeket, azokat bemutatjuk nekik. Végül a gyerekek döntik el, ki a számukra a legszimpatikusabb.

Egyébként hogyan szervezik a mindennapokat?

V. L.: Én szervezem a gyerekekkel kapcsolatos teendőket, már amit el nem felejtek, mert mindketten elég szétszórtak vagyunk. Csabának a férfi dolgok maradnak, ahogy ő fogalmaz, a szögbeverés és a falfúrás.

Tehát nem hív azonnal mestert, ha megoldandó feladat akad a házban?

V. L.: Sajnos nem.

Csaba nevetve teszi hozzá, hogy inkább a szerelése után kell hívni a mestert. Régen még dvd-lejátszót és tévét is próbált javítani.

P. CS.: A szétcsavarozásig ment, de utána olyan többismeretlenes egyenlettel álltam szemben, amit nem tudtam megoldani. Erről már leszoktam. Különben nagyon szeretek mosogatni.

Mi abban a jó?

P. CS.: Nem tudom. Gyerekkorunkban, Salgótarjánban ki volt osztva, hogy én mosogatok, a nővérem törölget, aztán fordítva. És én törölgetni utáltam, a mosogatás meg becsípődés lett nálam. Tudom én, hogy ez nem egy macsós dolog, Lindát idegesíti is, hogy én mindig rendezkedek étkezés alatt meg után.

V. L.: Engem az bosszant, hogy vacsorázunk, és ő feláll. És ezt akkor is műveli, ha vendégek vannak nálunk. Hátat fordít mindenkinek és mosogat.

A szókimondó és a hallgatva vitatkozó

19 éve vannak együtt. Csaba szerint akadnak néha nehézségek, el is váltak már egymástól – fél vagy egy napra. De aztán újra összejöttek.

Kiabálnak is?

V. L.: Össze tudunk veszni rendesen… Csabi a hallgatva vitatkozós, ami szerintem nagyon idegesítő. Én annak a híve vagyok, hogy mindent ki kell mondani. Ha nem is tud a másik változni, fontos, hogy tudja, nekem mi esik rosszul.

Mi esik rosszul Csabától?

V. L.: Leginkább a figyelmetlenség. De azt hiszem, ez férfi tulajdonság.

Csaba, próbál azért figyelmes lenni?

P. CS.: Amennyire a génjeim engedik. A színházi munkánkban is azt közvetítjük, milyen szép a házasság és ez a legjobb dolog a világon. Aztán amikor a való életben kiderül, hogy akadnak nehézségek, akkor az emberek többsége nagyon korán megnyomja a katapult gombot, hiszen az élet nagyon eltér az álomtól. Tökéletes házasság nincs. Sok barátunk vált vagy válik. Amikor elmondják az okot, akkor mondom nekik, hogy ezek a problémák nálunk is megvannak, csak mindig erősebb a szeretet, mint az ego. Tudunk mi is úgy összeveszni, hogy azt nézzük, úristen, ki ez az ember, akivel együtt vagyok. De ilyenkor nem kilépünk az egészből, hanem nagy levegőt veszünk, és megbeszéljük.

Ki kezdi a békülést?

P. CS.: Régen ilyenkor szótlanul takarítani kezdtünk, aztán megindult a beszélgetés.

V. L.: Én egy tipikus nő vagyok, ha kimondtam, ami bánt, elszáll a mérgem, megnyugszom.

P. CS.: Ha Linda haragszik, az nekem rendesen marja a gyomromat. Amíg puffog, nagyon rosszul érzem magam. Szerintem az együttélésben az alkalmazkodás a legfontosabb. A mi csaknem 20 évünk valóban nem kevés, de kevesebb, mint a 40 az 50, a 70. És mi ezt céloztuk meg.

Együtt lenni a legjobb

Szeretnek együtt lenni. Linda azt mondja, ismerőseiknél, barátaiknál látják, hogy sokat dolgoznak, kevés időt töltenek egymással.

V. L.: Mi nagyon szeretünk ketten is lenni, és a családdal is. Sok anyukával beszélgettem az iskolakezdéskor, mindegyik azt mondta: alig várta, hogy megkezdődjön a tanév. Én meg teljesen kikészültem, depressziós voltam az első hetekben. Úgy élem meg, hogy az iskola meg az ovi elveszi tőlem a gyerekeket. Kell a szabadidő, meg az énidő, meg a munkánk, de akkor érzem magam a legjobban, amikor mind együtt vagyunk.

P. CS.: Én is így vagyok ezzel. Felkértek most egy nagyon komoly, hosszú munkára, elég jó pénzzel. Linda is beleegyezett, hogy csináljam, de mondtam neki, hogy nem szeretném nyolc hónapig nem látni őket. Hajnalban jönne értem a sofőr, este 11-re hozna vissza. Én ezt nem akarom. Vannak azok a színészek, akiknek mindenük a játék, nekem nem. Nem mintha nem lenne nagyszerű érzés a fényben tündökölni, a backstage-ben várakozni. De látom a barátaimat, akiknek felnőtt a gyerekük és ők nem voltak mellettük.

a védelmi ösztönöm erősebb

Többször szóba kerültek a gyerekek. A legnagyobb már kiskamasz, a kicsik még óvodások…

V. L.: A gyerekekről nem szoktunk beszélni, ők tabuk, nem mutatkoznak velünk, nem engedjük őket fotózni. Szerintem a gyermeki lélek nagyon sérülékeny, már az is meghatározó a személyiségük fejlődése szempontjából, hogy ismert emberek a szüleik. Ha még ők is előtérbe kerülnének, a személyiségük másképp alakulna. Mi ezt nem akarjuk. Pedig nehéz megállni, mert amikor látom a közösségi oldalakon az ismerőseim gyerekeinek a fotóit, akkor bennem is felébred az anyai büszkeség, hogy az én gyerekeim is szépek, ők is nyertek versenyeket, de a védelmi ösztönöm erősebb. Az életünket is úgy igazítjuk, hogy nem jelenünk meg a gyerekekkel együtt nyilvános eseményeken.

P. CS.: Az ember nem mutogatja az igazán fontos dolgokat, és nekünk a család a legfontosabb érték. Ha megengednénk, hogy a gyerekeink újságokban mosolyogjanak, annak nem tudnánk követni az útját. Kerülhet akár egy pedofil kezébe, vagy egy kecske szarik a lapra, krumplit pucolnak rá. Ezt sem akarjuk.

Beszéljünk akkor munkáról is.

P. CS.: Most ránk szakadt egy csomó idő, egyikünk sem próbál. A Mr. és Mrs. bemutatója óta folyamatosan keressük azt a darabot, ami újra beindít minket. Az valóban nagy öröm, amikor együtt játszunk.

V. L.: Ebben a hónapban 6-7 előadásom van. 8 előadás után már úgy érzem, megviseli a gyerekeket és ezáltal engem is. Nem tudom, hogyan csinálják azok a kolléganőim, akik 28 estét is a színpadon vannak. Nekünk az esti fektetés nagyon fontos. Ezért is gondolkodom most egy gyermekelőadáson. Egy éve megvettük egy gyermekkönyv jogát, de még dramatizálásra vár. Ha egyszer végre leülök, akkor két hét alatt megvagyok vele.

Beszédtanári diplomája is van. Kikkel foglalkozik?

V. L.: Nem tipikus fejlődésű gyermekeknek fejlesztő színjátszó órákat adok.

P. CS.: Sok színiiskola működik, de nincs róluk jó véleményem... Néhány kivételt leszámítva, lehúzzák a szülőket, a gyerekeket meg ingyen dolgoztatják. Játszik húszat a gyerek, és azt mondják neki, hogy ez volt a színházi gyakorlat. Linda is tervez egy iskolát, de az egészen másképp fog működni. Helyettesítettem őt, amikor áldott állapotban volt. Na, az kemény dolog. És abban nincs lóvé, csak a tiszta fejlesztés és szeretet. Nagyon büszke vagyok Lindára.

Hogyan kezelik a népszerűséget?

az ismertség semmi más, mint egy tortaszelet, vagy egy szép hattyú a tóban

P. CS.: Egyszer közös mesterünkkel, Balikó Tamással, Isten nyugosztalja, egy szórakozó helyre mentünk, mi pasik. Bementünk, és jöttek a fiatalok fotózkodni. Ilyenkor a fiúknak a vállára teszi az ember a kezét, a lányoknak meg a derekára és úgy csinálunk, mintha közünk lenne egymáshoz. Jön egy csajszi, beállunk, ráteszem a derekára a kezem. Azt mondja, hé, hé… Kérdezem, mi a baj. Azt mondja, itt még nem tartunk. És ilyenkor rádöbben az ember arra, hogy az ismertsége semmi más, mint egy tortaszelet, vagy egy szép hattyú a tóban. Egy látványosság. De a mosoly az más. Amikor bemegyek egy bankba, és rám mosolyognak, az egy nagyon szerény jelzése annak, hogy megismertelek, te nekem kellemes perceket okoztál, kedvellek. Ez csodálatos érzés. A másik az zavaró.

Azért választották a vidéki életet is, hogy ne legyenek szem előtt?

V. L.: Nem, Csabával az volt a vágyunk, hogy faluba vagy kisvárosba költözzünk. Nagyon szeretem a kertészkedést, és az első gyermek megszületéséig veteményesünk is volt. Azóta minden évben felkészülünk a nagylányommal, hogy ezt újrakezdjük, de ez még várat magára. És ott vannak az állatok. Most csak két kutyánk van, de négy volt, a két öreg befogadottunk elment idén. Van két tengerimalacunk is, meg egy szakállas agáma és egy teknős. Macskánk csak azért nincs, mert a kutyák utálják. Ja, van egy kennelünk. A szomszédok azt hitték, azért építettük, hogy oda zárjuk be a kutyáinkat. De nem. Azért, hogy ha találunk az utcán vagy az erdőben kutyát, haza tudjuk hozni.

P. CS.: Persze az összes állatot én etetem. Azt mondják egyébként, hogy egy ház soha nem készül el. Imádom csinosítgatni, szépítgetni. Szerintem még húsz évig simán elvagyunk ezzel. Nem is örülnék, ha most rám szakadna egy akkora összeg, hogy mindent meg tudnánk csináltatni. A múltkor én pakoltam be a fát, és olyan jó érzés fogott el, az olyan férfias dolog volt. Van egy hosszú viacolor utunk, 400 négyzetméter, a nagybátyámmal raktam le. Minden megy a feledésbe, kivéve a DNS, meg ez az út. A munkásságom úgy, ahogy van, már rég el lesz felejtve, de az az út még akkor is ott lesz.

Mit jut eszébe az alábbi kifejezésekről? (Verebes Linda)

- Csoda: A lányunk neve, Míra ezt jelenti. Nem véletlenül választottuk. Ő és az öccsei a mi csodáink.

- Ajándék: Az életünk, a családunk, a gyermekeink. Szentimentálisan hangzik, de azt kérdezte, mi jut róla elsőre eszünkbe…

- Lendület: Ami előre visz a célunk felé. Sose állunk meg, maximum lelassulunk.

- Álmok: Beteljesültek, köszönjük!

- Derű: -re ború. Alapvetően a derű jellemez minket, de egyszer fenn, egyszer lenn és ez így igazságos.