Abban mindenki egyetért, hogy egy beteg gyermeknek szenvedés végigülni az egész napot az óvodában vagy az iskolában, ráadásul jó eséllyel továbbadja a bacikat a többieknek is. A házirend mindenütt ki is mondja, hogy lázas, beteg, gyógyszert szedő gyermek nem vihető közösségbe egészen addig, míg a gyermekorvos gyógyultnak nem nyilvánítja. A helyes megoldás tehát az lenne, ha otthon tartanánk a kicsit, amikor látjuk, hogy ledönti a lábáról valami kórság. A valóságban azonban sok szülő próbál egy-két napot nyerni, és az épp csak elkezdődött nyavalyával még beadja a gyengélkedő gyermeket – aki egyébként ilyenkor a legfertőzőbb.

Mi történik a közösségben?

Mikor az első beteg gyermek visszakerül a közösségbe, még nem erősödött meg annyira a szervezete, hogy ellenálljon a különböző vírusoknak.

Mire annyira beteggé válik a gyermek, hogy a szülő kénytelen otthon tartani, addigra jó eséllyel megfertőzte a csoport vagy az osztály egy részét, akik aztán szépen továbbfertőznek másokat is. Mikor az első beteg gyermek visszakerül a közösségbe, még nem erősödött meg annyira a szervezete, hogy ellenálljon a különböző vírusoknak. Ráadásul még mindig lehetnek fertőző gyerekek a csoportban, így akár újra elkaphatja a betegséget. Elindul tehát az ördögi kör, így a jó esetben 5 nap hiányzásból lehet akár 5x5 nap is, kisebb-nagyobb megszakításokkal.


Mit lát a pedagógus?

Az óvónő vagy a tanár érzékeli ugyan, hogy a gyermek nincs csúcsformában, de ha nem lázas, kénytelen bevenni a kicsit. A gyermeket sajnálja, a szülővel pedig próbál ugyan megértően viselkedni, de a szíve mélyén nem érti, hogyan lehet fontosabb a munka, mint a gyermeke egészsége. A nap folyamán a beteg gyerkőc nagy eséllyel még rosszabbul lesz, de a pedagógusnak nincs arra kapacitása, hogy csak vele foglalkozzon. Ez valószínűleg őt is frusztrálja, és ilyenkor hangzanak el olyan mondatok, mint a „minek vállalt akkor a szülő gyereket, ha nem gondoskodik róla?” Máris kész a szülő-pedagógus konfliktus!

A nap folyamán a beteg gyerkőc nagy eséllyel még rosszabbul lesz.

Mit érez a szülő?

Bizonyára akad olyan szülő, aki nem tulajdonít nagy jelentőséget a gyermekbetegségeknek, de szinte biztos, hogy a többség igenis megszenvedi, amikor látja csemetéjén, hogy nincs jól, mégis kénytelen beadni az óvodába vagy elvinni az iskolába. Valószínűleg abban reménykedik, hogy csak múló rosszullétről van szó, és talán nem kell megjárni a gyermekorvost, neki pedig táppénzre mennie. Nem akarja felborítani az egész heti menetrendet, aminek a megszervezése és a különböző programok összeegyeztetése már egyébként is kihívás. Arról nem is beszélve, mit szól majd a főnöke, ha megint nélkülöznie kell, ha miatta késik egy projekt, vagy ha nem találnak helyettesítőt az ő műszakjába. Egymásnak feszül az anyai ösztön és a munkahelyhez való lojalitás.

Mit tehet a munkahely?

Egyre több munkáltató felismeri, mekkora az igény a családbarát hozzáállásra

Szinte magától értetődő elvárás számos munkaadótól, hogy az alkalmazott a magánélete elé helyezze a karrierjét. Amíg gyermektelen a munkavállaló, valószínűleg eleget is tesz a munkáltatójának, hiszen fontos, hogy megtartsa az állását, ami a megélhetését biztosítja. A GYES-ről visszatérve azonban értelemszerűen a gyermek jóléte kerül első helyre. Amikor a kicsi beteg, az édesanya jogosan szeretné kivenni a részét az ápolásából. Ezt azonban nagyon sok munkahely nem nézi jó szemmel, hiszen, ha a főnök szemszögéből vizsgáljuk, károsultnak érzi magát, amikor rövidebb-hosszabb időre kiesik a munkaerő, ráadásul kiszámíthatatlan, hogy ez milyen gyakorisággal következik be. Szerencsére egyre több munkáltató felismeri, mekkora az igény a rugalmasságra és a családbarát hozzáállásra. Hisz a munkahely tehet a legtöbbet azért, hogy az édesanyának ne kelljen arról dönteni, bevigye-e a gyermekét betegen az oktatási intézménybe vagy sem. Otthonról végezhető munkával, extra szabadnapokkal, a helyettesítés megoldásával orvosolható lenne a betegség okozta feszültség.

Egy ideális világban…

Egy ideális világban a szülő számára a lehető legtermészetesebb lenne, hogy a beteg gyermekével otthon maradjon, hiszen egy gyereknek kortól függetlenül ilyenkor arra a személyre van legnagyobb szüksége, akihez a legjobban kötődik. Ideális helyzetben a náthás, hasfájós kicsi édesanyja, édesapja gondolna a többi közösségben lévő kisgyermekre is, hogy nekik ne kelljen lebetegedniük. Ideális esetben a munkaadó számára teljesen természetes lenne, hogy ha az alkalmazott gyermeke lebetegszik, akkor együttérez vele, és nem kelt benne lelkiismeretfurdalást, a szülő pedig nem érzi veszélyben az állását. Törekedjünk megteremteni az ideális világot magunk körül…

kisgyermekóvodabetegségbölcsőde