A szülőknek a települési önkormányzat jegyzőjénél kell jelezniük, ha igénybe szeretnék venni az ingyenes gyermekétkeztetést a téli szünet alatt. A szülő kérésére tehát a szünidő alatt is biztosított a napi egyszeri meleg étel. Az étkezés megszervezése az önkormányzatok feladata, a költségek jelentős részét azonban a kormány fizeti – írta a tárca.

Felidézték: 2010 óta a kormány több mint háromszorosára – 27 milliárdról 82,5 milliárd forintra – emelte a gyermekétkeztetésre fordított támogatást. Ennek köszönhetően ma több mint félmillió óvodás és iskolás gyermek étkezik ingyen vagy kedvezményesen. A kormány négy éve vezette be a szünidei gyermekétkeztetést, amelyhez szintén minden szükséges pénzügyi támogatást biztosít.

A szünidei gyermekétkeztetés igénybe vételének lehetőségéről a települési önkormányzat jegyzője általában írásban tájékoztatja a településen élő hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő szülőket, de a kérelem benyújtásához a helyi család- és gyermekjóléti szolgálat is segítséget biztosít – zárul az EMMI közleménye.

(fotó: Shutterstock)