Húszszázalékos béremelést kapnak a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók
Szerző:MTI2021. 11. 15.Támogatások, kedvezmények
A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók húszszázalékos béremelésben részesülnek januártól – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Pécsen.
Fülöp Attila a szociális munka napja alkalmából a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) Baranya Megyei Kirendeltsége által szervezett rendezvényen közölte: a szociális és gyermekvédelmi terület minden dolgozója kap béremelést, attól függetlenül, hogy állami, önkormányzati, civil vagy egyházi fenntartású intézmény munkatársa.
Az államtitkár a mintegy százezer embert érintő intézkedéssel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy "mindenki az általa megkapott alapbér és ágazati pótlék összegét fogja húsz százalékkal növelt értékben megkapni".
(fotó: Shutterstock)
A Babakötvény-értékesítő, csaló házaló ügynökökre figyelmeztet az államkincstár
A közelmúltban több házaló ügynök kisgyermekes családokat keresett meg a Magyar Államkincstár (MÁK) nevében Kincstári Start-értékpapírszámla nyitása és Babakötvény értékesítése ürügyén, azonban fontos tudni, hogy ilyen jellegű …
TOVÁBB
Péntektől újra igényelhető a Diákhitel Plusz
A kormány döntése alapján október 1-jétől újra igényelhető minden idők legkedvezőbb diákhitele, a tavaly bevezetett kamatmentes és teljesen szabad felhasználású Diákhitel Plusz.
TOVÁBB
Ismét emelkedett a lakásfelújítási kedv
A harmadik negyedévben ismét emelkedett az Otthonfelújítási program támogatási lehetőségei iránti érdeklődés, igaz, a lelkesedés mértéke még nem tért vissza az év eleji szintre - derül ki egy friss reprezentatív felmérésből.
TOVÁBB
Gyermekút „alapkőletétel” Pécsett – szakkönyvek az eltérő fejlődésű gyermekekért
Az eltérő fejlődésű gyermekeket és családjaikat, valamint az értük dolgozó szakembereket segítő regionális központ létrehozását tervezik Pécsett, amelyhez értékes támogatást nyújt a Családbarát Magyarország Központ európai …
TOVÁBB
50,1 milliárd forintos pályázat jelent meg a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatására
A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására 50,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés 2022-ben, a pályázatra október 30-ig lehet jelentkezni.
TOVÁBB
Otthonteremtési program – Otthonfelújítási kölcsön
2021. február 1-jétől igényelhető az Otthonfelújítási kölcsön, amely azokat segíti, akiknek nincs elegendő pénze az Otthonfelújítási támogatáshoz szükséges munkálatok finanszírozására.
TOVÁBB
Emelkedett a sikeres nyelvvizsga támogatási összege
A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás összege.
TOVÁBB
Nagy arányú béremelésben részesülnek a bölcsődei dolgozók, ápolók, szociális munkások és a kulturális dolgozók jövőre
2022. január 1-jétől megemelik az ápolónők bérét 21 százalékkal, a bölcsődei dolgozókét, a szociális világban és a kultúrában dolgozókét pedig húsz százalékkal.
TOVÁBB
Minden eddiginél nagyobb összegre lehetett pályázni a Nemzeti Tehetség Programban
A Nemzeti Tehetség Program idei pályázataira tizenegy kategóriában több mint kétezer pályázat érkezett, a rendelkezésre álló teljes keret 2,2 milliárd forint volt.
TOVÁBB
Korábban érkeznek a családtámogatási ellátások!
A bankszámlákra december 22-én érkezik a családi pótlék, a GYES és a GYET, a posta pedig december 22-én és 23-án kézbesíti a támogatásokat. Így az érintettek - hasonlóan az elmúlt évekhez - már karácsony előtt megkapják a …
TOVÁBB
Megérkezett a Babakötvény után járó éves támogatás
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás, 72 ezer gyermek 1,6 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook oldalán.
TOVÁBB
Újabb bölcsődék újulhatnak meg az országban 1,5 milliárd forintból
A Pénzügyminisztérium (PM) jövőre is folytatja az országos bölcsődefejlesztési programot. A pályázat újabb fordulójában is önkormányzatok indulhatnak, amelyek az általuk fenntartott bölcsődéket fejleszteni szeretnék, vagy …
TOVÁBB
Minden jogosult maximális nyugdíjprémiumot kap novemberben
Minden jogosult, 2,5 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap novemberben a megemelt összegű ellátása mellett - közölte a családokért felelős tárca nélküli …
TOVÁBB
Az érintettek többsége péntek estig megkapja a nyugdíjprémiumot
Az érintettek többsége péntek estig megkapja a nyugdíjkorrekcióval növelt havi nyugdíját és minden idők legnagyobb összegű nyugdíjprémiumát - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
TOVÁBB
Elindult a Családtámogatási kalkulátor
A családtámogatások "dzsungelében" az eligazodást segítő webes Családtámogatási kalkulátort hozott létre a kormány – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán videonyilatkozatban a Facebook-on.
TOVÁBB
Egyre több diák kaphatja ingyen a tankönyveket
Egyre több diák kaphatja ingyen a tankönyveket, így már 1,2 millió tanuló családjának nem jelent anyagi terhet azok megvásárlása - közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Facebook-oldalán.
TOVÁBB
Duplájára nőtt a babakötvény felső határa
A befizetések után járó 10 százalékos állami támogatás maximuma évi 6 ezer forintról 12 ezer forintra emelkedett, így az állam az eddiginél is nagyobb támogatást nyújt azoknak a családoknak, amelyek ezzel a kedvező megtakarítási …
TOVÁBB
Összefogással a Covid-árvákért
A járványhelyzet sokunk életét megváltoztatta, ám a legnagyobb veszteség mégis azokat érte, akiknek a szeretteiktől kellett örökre elbúcsúzniuk. Többszáz gyermek maradt édesanya és/vagy édesapa nélkül – az ő megsegítésükre …
TOVÁBB
Már utalják és kézbesítik az emelt összegű nyugdíjat
Január 12-től már utalják és kézbesítik az első idei, öt százalékkal emelt nyugdíjat – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán.
TOVÁBB
Idén is van segítség a gyermekétkezésben
Az idei tanévben is segítséget kap sok család a kiadásaik csökkentésében, kedvezményes és ingyenes gyermekétkezés jár a gyerekeknek – emlékeztetett Novák Katalin legfrissebb videóüzenetében.
TOVÁBB
Fél évvel tovább kérhető a Falusi CSOK
Meghosszabbítja a kormány a Falusi CSOK igénylési határidejét, június 30. helyett december 31-éig lehet majd kérni a támogatást.
TOVÁBB
Növeli a CSED és a GYED összegét az édesanyák szja-mentessége
A 30 év alatti, valamint a négygyermekes anyák személyi jövedelemadó mentességének hatására emelkedik a Csecsemőgondozási díj (CSED) és a Gyermekgondozási díj (GYED) összege is.
TOVÁBB
Már több mint 50 ezer család igényelt otthonfelújítási támogatást
Több mint 50 ezer család igényelt már otthonfelújítási támogatást összesen mintegy 65 milliárd forint értékben - mondta a közösségi oldalán szombaton közzétett videójában Novák Katalin.
TOVÁBB
Miről ismerhető fel a cukorbetegség? – Indul az országos figyelemfelhívó kampány!
A cukorbetegséggel élők iránti társadalmi figyelem legalább olyan fontos, mint a szakma és a politika összefogása, hiszen a tudomány és a politika erőfeszítéseinek mindig az élet szolgálatában kell állniuk - mondta a családokért …
TOVÁBB
A teljes 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány
Már biztos, hogy a teljes 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány jövő februárban – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebookon.
TOVÁBB
Fókuszban a családok érdekei
Ez a kormány a családok kormánya, ezért minden döntésében a családok érdekeit igyekszik szem előtt tartani - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Népjóléti bizottságának …
TOVÁBB
November 11-étől érkezik a nyugdíjprémium
A postások november 11-én kezdik a nyugdíjprémiumok kézbesítését, és a hónap végéig mindenki megkapja azt – mondta Novák Katalin családokért felelős miniszter közösségi oldalán megjelent videójában.
TOVÁBB
Meghosszabbodik a lakossági napelemes pályázat beadási határideje
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye értelmében meghosszabbodik a lakossági napelemes pályázat beadási határideje.
TOVÁBB
Keresztény asszonyok a családért
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), a Magyar Női Unió, valamint a Szent István Intézet Keresztény asszonyok a családért címmel közös rendezvényt tartott Budapesten.
TOVÁBB
Otthonteremtési Program – Otthonfelújítási támogatás
Az Otthonteremtési Program egyik elemeként azok a családok, akik felújítják az ingatlanukat, 2021. január elsejétől a költségek felét, legfeljebb 3 millió forintot visszaigényelhetnek.
TOVÁBB
"A családok támogatása a legfontosabb befektetés a jövőbe"
A családokért felelős államtitkár a KINCS konferenciáján, a Hungarostudy kutatás bemutatóján arról beszélt, hogy a családpolitika célja a családok további erősítése, valamint a fiatalok előtt álló akadályok lebontása.
TOVÁBB
A gazdasági növekedés nyertesei a magyar családok
A magyar emberek ismerik és támogatják a gyermeket nevelők szja-visszatérítését. 10-ből 8-an már hallottak róla; háromnegyedük (77 százalékuk) pedig egyetért az intézkedéssel – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért …
TOVÁBB
Változnak az Otthonfelújítási támogatás és a babaváró szabályai
A cél az adminisztráció megkönnyítése és az egyéni élethelyzetek figyelembevétele.
TOVÁBB
Megjelent a nyilatkozat a gyermeket nevelők adó-visszatérítéséhez
A NAV online felületén már elérhető a VISSZADO-nyilatkozat a gyermeket nevelő magánszemélyek adó-visszatérítéséhez. A VISSZADO-nyilatkozatot 2021. december 31-ig lehet benyújtani.
TOVÁBB
Emelkedik a családi ellátások összege jövőre
A minimálbér emelkedésével együtt nőnek januártól a családi támogatások összegei – közölte Hornung Ágnes Facebook-oldalán.
TOVÁBB
"Mindig is a gyermek volt az első"
A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első - mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár vasárnap, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.
TOVÁBB
Egyre több segítséget kapnak a diabétesszel élő gyermekek
Egyre több segítséget kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
TOVÁBB
Ismét igényelhető a Diákhitel Plusz, könnyítések az otthonteremtési támogatásokban
A diákhitellel, az otthonteremtési támogatásokkal és a felsőoktatással összefüggő fejleményekről is beszámolt a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs heti ülését követően Novák Katalin. A családokért felelős …
TOVÁBB
Minden, 2021-ben családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőnek jár az adó-visszatérítés
Ha valaki úgynevezett összevontan adózó jövedelemből szerez idén bevételt - ilyen sok más mellett a munkabér -, a levont személyi jövedelemadót visszakapja.
TOVÁBB
A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot
A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot, amely idén minden eddiginél nagyobb összeget, 80 ezer forintot jelent - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.
TOVÁBB
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémium érkezik
Idén a jelentős gazdasági növekedésnek köszönhetően minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumra számíthatnak mindazok, akik nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülnek – közölte Novák Katalin családokért felelős miniszter …
TOVÁBB
Tovább egyszerűsödhetnek a családtámogatási igénylések
Tovább egyszerűsödhetnek és gyorsabbá válhatnak egyes családtámogatásokkal kapcsolatos ügyintézések.
TOVÁBB
Támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő kisgyermekesek
Havi akár 40 ezer forintos támogatást is igényelhetnek azok a kisgyerekes édesanyák, akik visszatérnének a munkaerőpiacra és ezalatt gyermeküket nem önkormányzati fenntartású intézményben helyeznék el – közölte a családokért …
TOVÁBB
Nyugdíjelőleget kapnak az idén nyugdíjba vonulók
Mindez azokat érinti, akik idén január és március közt terjesztik elő öregségi nyugdíjkérelmüket, illetve a nők kedvezményes öregségi nyugdíjkérelmét. Ők március végéig nyugdíjelőlegben részesülhetnek.
TOVÁBB
Több mint 300 ezer gyermeknek van már Babakötvénye
Már 300 ezernél is több gyermeknek nyitottak szülei vagy hozzátartozói Kincstári Start-értékpapírszámlát, „Babakötvényt”.
TOVÁBB
Milyen állami támogatásokra lehetek jogosult? – Segít a Családtámogatási kalkulátor
Egy lakásvásárlással, felújítással kapcsolatos döntésnek fontos része, hogy tájékozódunk arról, milyen forrásokra, segítségre számíthatunk. Nehéz és időigényes azonban minden támogatási formát egyenként részletesen áttanulmányozni, …
TOVÁBB
Falusi CSOK: év végéig meghosszabbítva!
Érdemes áttekinteni a Családtámogatási Kalkulátorral, milyen kedvezmények vehetők igénybe a kistelepüléseken használt lakás vagy ház vásárlására, korszerűsítésére.
TOVÁBB
Segíti a nők foglalkoztatását a bölcsődei hozzájárulás
Már hatezer ember igényelte az állam által nyújtott, havi negyvenezer forintos támogatást a bölcsődei térítési díjak fedezéséhez, amely főként a nők foglalkoztatását segíti – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium …
TOVÁBB
"Minden életszakaszban segítjük a családokat!"
A gyermekeknek joguk van az őket megillető gondoskodáshoz; jólétük legfontosabb feltétele az őket felnevelő szerető családok biztonsága. A gyermeket tervező és nevelő családok továbbra is biztosak lehetnek abban, hogy a kormányzat …
TOVÁBB
Elindult az NHP Zöld Otthon Program
Az MNB zöld eszköztár-stratégiájának részeként október 4-én elin-dította az NHP Zöld Otthon Programot - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
TOVÁBB
A generációs összefogást segítő innovatív ötletek indulhatnak
19 innovatív ötlet került be a fiatalok induló vállalkozásának létrehozását támogató START ösztöndíjprogramba, amelyet a Nemzeti Tehetség Központ a Design Terminal szakmai támogatásával szervez. A résztvevők az anyagi támogatás …
TOVÁBB
Ismét több millió forintot érhet egy innovatív ötlet
A Nemzeti Tehetség Központ újra meghirdeti az idén tavasszal első alkalommal kiírt START ösztöndíjprogramot, amely most is a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogatja.
TOVÁBB
Jövőre 4,4 milliárd forintot fordít a tehetségprogramra a kormány
A családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a balatonfüredi Infotér Konferencián elmondta: a program része a Stipendium Peregrinum ösztöndíj, amelynek köszönhetően majdnem ötven diák tanulhat a világ legjobb egyetemein. …
TOVÁBB