csalad.hu - "A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek"
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
"A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek"
MTI
2019. máj. 20. 5:25
Kisgyermeket nevelünk
A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek, hiszen a gyermekeknek a családban van a legjobb helyük - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Befogadlak nevű nevelőszülői program országjárásának záróhelyszínén, a budapesti Várkert Bazárban.

Fülöp Attila hangsúlyozta, minél több olyan fiatalnak szeretnék biztosítani, hogy családban nőjön fel, akik nem lehetnek együtt természetes, vér szerinti családjukkal.

A program emellett azt is szeretné elérni, hogy a gyermekvédelemben nevelőszülőként dolgozók megkapják a méltó társadalmi megbecsülést, továbbá kevesebb emberben keltsenek rossz érzéseket a nevelőszülő és a nevelt gyermek kifejezések - fejtette ki az államtitkár.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője arra a törvénymódosításra emlékeztetett, amelyik kimondta, a gyermekeknek lehetőleg vér szerinti, örökbefogadó, vagy nevelőszülői családban kell felnőniük.

"Nincs unalmasabb ház annál, ahol nincs gyermekzsivaj" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Aláhúzta azt is, a nevelőszülői program segítségével a gyermekek közösséget kapnak, a szülők pedig lehetőséget arra, hogy megéljék a jövőbe vetett reményt, hiszen a gyermeknevelés a jövőről szól.

Harrach Péter egy parlamenti látogatásra hívta a "Lehetetlen nincs" című országos rajzpályázat díjazottjait, akik a rendezvényen vehették át elismeréseiket.

A Befogadlak nevelőszülői program országjárásának utolsó állomásán zenei gálával egybekötött családi nappal várták az érdeklődőket.