Júliusban lépett életbe több új, a „családvédelmi akcióterv” keretében bevezetett hitellehetőség. Egy májusban készített felmérés szerint a gyermeket váró fiatal párok egy része akkor még nem élt házastársi kapcsolatban, de sokan nyilatkoztak úgy: a közeljövőben házasságot kötnek, hogy megfeleljenek a jogszabályi követelménynek (a babaváróról itt tájékozódhat). Úgy tűnik, ezt sokan meg is tették.

Az idén az első félévben 24 020 pár kötött házasságot, ami majdnem 8 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának adatát. A babaváróra reagálásra utalhat, hogy a KSH adatai szerint az idén júniusban 15 százalékkal többen léptek frigyre, mint 2018 azonos hónapjában.

Babaváró támogatási szerződést több mint kilencezret kötöttek, a legtöbben a maximálisan kérhető tízmillió forintot igényelték – nyilatkozta korábban Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. A családvédelmi akciótervvel kapcsolatban már majdnem tizennégyezer megkeresést válaszoltak meg a 1818 kormányzati ügyfélvonal munkatársai.

A házasságkötések száma egyébként a második negyedévben mindig emelkedik az első negyedévhez képest. Az idén azonban extra volt a kiugrás, majdnem megháromszorozódtak a boldog igenek. Például Zala megyében több mint 3,5 szeres értékről lehet ilyen összevetésben beszélni. A legkevésbé alighanem Nógrádban mozgatta meg a párok fantáziáját a babaváró. Itt ugyanis 2019 első félévében kevesebb pár ment az oltár elé az egy évvel korábbinál. Ilyen szempontból Somogy szerepelt még elég rosszul. A június azonban ezekben a megyékben is szépített a hathavi adatokon.

Az OTP arról számolt be, hogy az indulás óta a babaváró kölcsönre a legtöbb igénylést Budapesten és környékén nyújtották be, de az északkelet-magyarországi és az észak-dunántúli régió is felzárkózóban van. A takarékszövetkezeteknél a konstrukció elindulásának első heteiben Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt kiemelkedő az érdeklődés.

A Babaváró Támogatásról bővebben itt olvashat.

(fotó: Shutterstock)