For the English version follow: Damares Regina Alves: It is not the Government’s intention to meddle in the lives of families – the idea is to help

A Nő- és Családügyi és Emberi Jogi miniszter az országára jellemző problémákkal kapcsolatban elmondta: Brazíliának 210 milliós népessége évente 1,8 %-kal növekszik, ám az előrejelzések szerint 2045-50-től ez csökkenni kezd.

– Sosem volt ennyi fiatal Brazíliában, és soha nem is lesz ennyi, mint most – jelentette ki a brazil miniszter. – A fiatalságunk aranykorát éljük, és ezt ki kell aknáznunk – hangsúlyozta Damares Regina Alves. – Most először van családügyi minisztérium Brazíliában, és Jair Bolsonaro elnök üzenetét tolmácsolva azt tudom mondani: Brazília most a családok oldalán áll.

– Jellemző Brazíliára a lakosság öregedése is, így az egyik legsürgetőbb feladat az idősekről való gondoskodás – tette hozzá a miniszter. – Ezen feladatokra jött létre a Nő- és Családügyi és Emberi Jogi Minisztérium. Fontos még a családi kapcsolatok megerősítésének segítése is, melyekhez igyekszünk gyakorlati támogatást nyújtani, emellett pedig a veszélyeztetett családokra szintén figyelünk.

– A kormány nem a családok életébe akar beavatkozni, hanem segíteni szeretné őket – hangsúlyozta a brazil Nő- és Családügyi és Emberi Jogi miniszter.