“Mit számít egy szarkaláb?” – A méltóságteljes idősödés titka 2.
Szerző:Ivanova Daniela2023. 01. 08.Nyugdíjas nagyszülők
Van még helyünk a világban akkor is, ha szépségünk elkopni látszik? Az önelfogadásról és a mai fiatalságról beszélgettünk pszichológus szakértőnkkel.
Dr. Komlósi Piroska egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, szupervizor. A Magyar Családterápiás Egyesület trénereként itthon és a határon túl is elkötelezetten foglalkozik a családterápia módszerének továbbadásával és fejlesztésével.
Ma sem könnyű fiatalnak lenni
– Vannak azok a megkeseredett idősek, akik irigykedve nézik a fiatalokat, sőt, egyenesen haragszanak rájuk azért, mert még erejük teljében vannak. Emlegetik, hogy a mai gyerekek sokkal könnyebben és jobban élnek, mint ők hajdanán, és bezzeg az ő fiatalságuk mennyivel nehezebb volt. Az önmagukkal való elégedettlenséggel harcolnak, amit a fiatalokra vetítenek ki. Én viszont úgy látom, hogy a mi ifjúságunk sok szempontból könnyebb volt, mint az övék. A világ sokszínűségében és zavarba ejtően bő kínálatában ugyanis nehéz eligazodni. A túl fiatalon induló „kortárs kultúra” egy kicsit a „vak vezet világtalant” helyzetre emlékeztet, miközben az idősebb, tapasztaltabb generációkkal való kommunikáció beszűkül. Az őrült tempót diktáló világunkban nincs idő a körültekintő mérlegelésekre, így a fiatalok alig ugranak meg egy akadályt, már jön is a következő. Olyan értékzavar és bizonytalanság van bennük, hogy éppen ilyenkor lehetne nagy segítség számukra egy idős nyugalma és bölcsessége. Aki nem kritikusan tekint rájuk, hanem együttérzően elismeri, hogy attól még, hogy sok, a kényelmüket szolgáló fogyasztói eszköz áll rendelkezésükre, még egyáltalán nem könnyű fiatalnak lenni.
Szépen is elmúlhat az idő
– Érdekes megfigyelni, hogyan viszonyulnak a fiatalok az idősekhez. Amit én látni vélek nap mint nap, az elszomorító. Szorongással és szinte rémülettel néznek rájuk, mert az öregséget valami ördögtől való dolognak tarják. Mitől lehet ez vajon? Véleményem szerint ennek oka a generációs szakadék. Nem beszélget idős és fiatal egymással, így utóbbi honnan tudhatná, hogy lehet szépen, gyümölcsözőn is megélni az öregkort? Hogy nem csak zsémbes, követelőző „vénasszonyok” és „morcos öregurak”, hanem csinos, mosolygós idős emberek is léteznek? A mi felelősségünk, hogy mit közvetítünk a gyermekeink és unokáink felé egy életen keresztül, idősként pedig a mi viselkedésünk alapján fogják elképzelni, hogy mi vár majd rájuk. Ha már a születésük óta tudtunk jó példát mutatni számukra, úgy nyugdíjas korunkban sem lesz olyan nehéz elfogadtatni velük az öregedést. Igen, a jövőképünk már valóban halványabb, de most van itt az aratás ideje, amikor gyönyörködhetünk életünk eredményeiben. Jó lenne, ha ezt meg tudnánk mutatni a fiataloknak is.
Aki keresi a jót, az meg is találja!
– Mindenki múltjában rejlik egy sor olyan érték, amelyre érdemes emlékezni. Felidézni, hogy milyen sok jót élhettünk át és mennyi mindennek tudtunk örülni! Ezekről jó beszélni, ha van kinek, de nem szabad a múltban ragadni. Próbáljunk meg a jelenben élni és gyümölcsöző kapcsolatokkal megtölteni azt. Ki az, akihez lehet szólni, akit fel lehet hívni telefonon vagy találkozni vele? Milyen jóízű ebédet tudunk főzni, amit szívesen megosztunk másokkal, de tudjuk-e a kapcsolatot önmagunkkal is ápolni? Fontos hangsúlyozni, hogy az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal, hiszen érezheti magát valaki jól a saját társaságában is, míg más a társas magány csapdájába került. Sokan beszélnek arról, hogy idős korban fontos strukturálni az időt. Nem engedni, hogy egy-egy nap szétfolyjon, hanem akár órákra előre is megtervezni a napot. Öltözzünk fel, ágyazzunk be, készítsünk egy jó teát vagy kávét és sétáljunk egyet a környéken! Adjunk hálát azért, hogy még felébredhetünk, lélegzünk és minden porcikánk megvan. Örüljünk a természetben megfigyelhető olyan apróságoknak is, mint hogy süt a nap, színpompásak a fák, finom az eső illata, meg persze, hogy nyugdíjasként már alhatunk kicsit tovább. Igaz, a szépet nem hozzák elénk tálcán, de hiszek abban, hogy aki keresi, az meg is találja!
Ajándék, ha van kivel megöregedni
– Tudunk-e örülni annak, hogy van lehetőségünk megosztani a gondolatainkat, kétségeinket a szeretteinkkel, és időként jólesően kipanaszkodni magunkat egymás között? Az már önmagában egy ajándék, ha a társunkkal együtt öregedhetünk meg. Úgy felébredni minden egyes nap, hogy ott van az az ember mellettünk, akire mindenben számíthatunk, aki biztos támaszt nyújt. Aki ugyan már nem az a „daliás lovag” vagy az a „meseszép királylány”, akit anno megismertünk. A mi döntésünk, hogy elfogadjuk-e őt öregségében is, hiszen az a mosoly még mindig ugyanazé az emberé. Látjuk-e a hajlott hátú emberben is azt az erős, szorgalmas férfit, aki kemény munkájával megélhetést biztosított a családnak? Tudunk-e büszkén elidőzni azon, hogy mennyi nehézséggel küzdöttünk meg együtt? Ha ezeket meglátjuk egymásban, akkor az idővel elkopott külsőségek már nem is fognak számítani.
Nem biztos, hogy a könnyű élet a szebb
– Az, hogy miként éljük meg a saját időskorunkat, többnyire a személyiségünk függvénye. Ezért fordulhat elő az, hogy egy nehezebb szatyrot cipelő ember mégis boldogabb, mint az, akinek a sofőr vitte fel a csomagjait. Aki megtanult egy-egy krízissel vagy veszteséggel megküzdeni, abból erőt meríteni és bölcsebbé válni általa, az könnyebben veszi majd az időskorral járó akadályokat is. Hiszen, ha már ennyi mindenen keresztülmentünk életünk során, mit számít egy szarkaláb? (mosolyog)
Mennyire tudjuk értékelni, amink van?
– Érdemes szót ejteni az időskorral járó szegénységről is. Ez egy fájdalmas dolog: vannak, akiknek életét a kezdetektől fogva végigkíséri a nélkülözéstől való rettegés, de akadnak olyanok is, akik szűkösen ugyan, de teljes nyugalomban élnek. Továbbá létezik az a csoport, amelyik nagyon fél attól, hogy mi lesz vele nyugdíjas korában, gyűjtöget és két kézzel kapaszkodik abba, amilye van. Ez egy valós szegénység, amikor ténylegesen ki kell számolni minden egyes fillért, mégis sok jó példát láttam már, amikor az idős emberek okosan tudták beosztani a pénzt. Azon túl, hogy előre tervezéssel és tudatossággal jól lehet spórolni, az emberi kapcsolatainkba való invesztálás is megtérülhet később. Hiszen, ha az elmúlt évtizedekben szoros viszonyt ápoltunk a családtagjainkkal, akkor talán ez lesz az az időszak, amikor a sok jót, amit adtunk, visszakaphatjuk. Egy biztos: mindenből ki lehet hozni a legjobbat és jómagam elhiszem azt mondást, miszerint a pénz nem boldogít. Könnyebb életet nyújt ugyan, de ha nem tudjuk értékelni, olyan, mintha nem is lenne. Gondoljunk csak bele: régen nem volt széles választék a boltokban, ma már viszont csak úgy roskadoznak a polcok… Amikor pedig nincs kedvünk, fáradtak vagy egyszerűen csak lusták vagyunk bevásárolni, gondoljunk arra, legalább van miből.
Hogyan segíthetünk egymásnak?
– A magány jelentős mértékben csökkenthető az együtt töltött idővel. Korábban kiemeltem már a legfontosabbakat: gondoskodás, odafigyelés és együttérzés. Amit viszont szintén hangsúlyoznék, az a másik ember igényeinek megfigyelése. Nagyon fontos, hogy ne a magunk feje szerint, hanem az ő szükségleteit figyelembe véve, azaz „jól” adjunk. Kérdezzük meg tőle, hogy „Mire van szükséged?” Arra is érdemes gondot fordítanunk, hogy ne lépjük túl a saját határainkat azzal, hogy időt, energiát nem kímélve ott vagyunk idős hozzátartozónk mellett, miközben más kapcsolatainkat elhanyagoljuk. Mondjuk el őszintén, hogy mik azok, amiket meg tudunk tenni érte anélkül, hogy az a magánéletünk rovására menne. A fizikai segítségnyújtás mellett nagyon fontos a lelki támogatás is. Nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni: lehet ez egy telefonbeszélgetés, egy hosszabb látogatás, azaz annak kimutatása, hogy gondolunk rá, szeretjük és meghallgatjuk őt. Az idősek számára különösen nagy jelentőséggel bírnak a szokások és rituálék, ezért törekedjünk arra, hogy egy megbeszélt időpontban, rendszeresen hívjuk vagy látogassuk.
Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő
– Fontos, hogy az öregedés ne a sötétségbe, hanem az élet méltó befejezése felé vezető út legyen, amelyet a múlt eseményeivel megbékélve teszünk meg. Nem tudhatjuk, hogy 1 nap, 1 év vagy 10 év áll-e még előttünk, ezért próbáljunk értelmet keresni minden napban. Őrizzük meg a reménységet, hogy azt tettük, ami tőlünk és a kapott örökségünkből tellett. Ez segítheti, hogy az életünket békességgel, némi humorral, ugyanakkor méltósággal végig tudjuk vinni.