A jégen siklás szerelmesei szerint annak, aki először próbálja ki ezt a sportot, komoly meglepetéseket okozhat. Nem is gondolnánk, hogy hány izmunkat mozgatja meg például egy darab ellökés. Az is könnyen előfordulhat, hogy korizás után olyan izmunk is sajog majd az izomláztól, amelynek létezéséről addig nem is tudtunk.  

Kétségtelen, hogy a jégkorcsolyázás leginkább deréktól lefelé dolgoztatja meg az izmokat és ízületeket, így elsősorban a láb- és farizmokat erősíti közvetlen módon. Azonban sok más sporttal ellentétben ez a mozgásforma nem okoz egysíkú izomfejlődést, mert sok „koris” feladat a teljes test mozgását követeli meg. A felgyorsuláskor például a lökések intenzitásával összefüggésben a karok és a törzs izmai is mozgásba lendülnek. Sőt, bonyolultabb mozdulatok esetében még a váll, a kar és a törzs izmait is terheljük, így a kezdők egy-egy alkalom után igen változatos helyeken érezhetnek izomlázat. A korcsolyázás amellett, hogy erősíti az izmokat, segíti az ízületek épségének megőrzését.  

Korizás receptre

A friss téli levegőn végzett siklások, pörgések és forgások felpezsdítik a vérkeringést, ami jó hatással van a szívrendszerre és a légzőszervek működésére. A szakemberek szerint a korizás egyes krónikus betegségek rehabilitációjában is hasznos lehet: az asztmások, az asztmatikus tünetekkel küszködők, az allergiások például kevesebb tünetről számolnak be a rendszeres, hetente többszöri korcsolyázás eredményeképpen.

Az intenzív mozgás javítja a vérkeringést, erősíti a szívünket, ezáltal csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések, mint például a magas vérnyomás és az érszűkület esélyét.

A korcsolyázás intenzitása hasonló mértékű a futáséval, és mint ilyen, szinten tartja az anyagcsere folyamatokat, megóv minket a kóros elhízástól, a koleszterin és a vércukorszint megnövekedésétől, ezáltal mérsékli a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Ha szerencsénk van és kisüt a nap, a szabadban töltött idő alatt rendkívül hasznos D-vitaminnal gazdagodhat a szervezetünk. Ezáltal erősödik az immunrendszerünk, és nagyobb eséllyel megelőzhetjük például a légúti fertőzéseket.  

Kiválóan fejleszti az egyensúlyt

A jégkorcsolyázás komoly koordinációs képességet és egyensúlyérzéket igényel, hiszen ilyenkor nem a megszokott módon lépünk, hanem a korcsolyát csúsztatjuk a jégen, a vékony korcsolyaéleken. Ez a sport rendkívüli módon fejleszti az egyensúlyt és a mozgáskoordinációt, növeli az állóképességet, javítja a koncentrációs készséget. Korcsolyaoktatással foglalkozó szakemberek elmondása szerint, amennyiben egy gyermek kiskorban elkezd korcsolyázni, úgy az egyensúlyérzéke is hamarabb kifejlődik, így más sportokban is ügyesebb lesz a vele egykorú társainál. A trénerek azt is hozzáteszik, hogy a rendszeres műkorcsolyázás a helyes tartás kialakulásában is jelentős szerepet játszik, hiszen fejleszti a gerinc izmait, ezáltal erősíti a hátat, és megakadályozza a görnyedt tartást, valamint a gerincferdülést.

A gyermekek fejlődésével kapcsolatban bővebben itt olvashat.

Lelkileg is feltölt

A sportág kedvelői úgy vélik, aki egyszer átadja magát a siklás örömének, az hamar beleszeret. Ha a tél is úgy akarja, és elég vastagra hízik a jég természetes vizeinken, a korizás a természet közelségének köszönhetően rendkívül pozitívan hat a lelkünkre is. A szabadban való edzés a hangulatunkat is jó irányba befolyásolja: csökkenti a stresszt és javítja a kedélyállapotunkat. A tavon való korcsolyázás minden alkalommal óriási élmény, de nagyon fontos, hogy mindig csak az arra kijelölt helyeken csusszanjunk, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés minket. A korizás remek kikapcsolódás fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, mi több, egész életen át űzhető, kiváló társasági program, és nem utolsósorban viszonylag könnyen megtanulható. Ráadásul, ha szülőként jó példával járunk a gyermekeink előtt, a lurkókkal könnyen megszerettethetjük ezt a népszerű mozgásformát.

A jégkorcsolya története az őskorba, a korai kőkorszakba nyúlik vissza. Őseink állati, főként rénszarvas és ló lábszárcsontokból készült, éles pengéjű lábbelivel közlekedtek a jeges területeken. Eleinte csupán a csontredőkbe kapaszkodtak a lábukkal, később a csontot átfúrták, majd bőrszíjakkal rögzítették magukhoz. Mindehhez hozzátartozik, hogy jó ideig csupán egyik lábukra „húzták” az eszközt, a másikkal pedig hajtották magukat, illetve botokat is használhattak a mozgáshoz.

Az 1300-as években megjelentek a vas éllel ellátott fakorcsolyák: írásos emlékek bizonyítják, hogy ekkor már rendeztek versenyeket is. Két csapatot kialakítva a jeges tavon hajlított botokkal gurítottak, ütöttek egy labdát. Valószínűleg ez lehetett a jégkorong elődje. A 19. században már fémből, acélból készült korcsolyákkal is kísérleteztek. A 18-19. században, amikor megszülettek és elkülönültek egymástól a korcsolyasportok, kialakultak a különböző típusú jégkorcsolyák: a műkorcsolya, a gyorskorcsolya és a jégkorong ugyanis más-más lábbelit igényel.