A 12 éve működő Snétberger Programban a kezdetektől számos világszínvonalú művész oktatott, köztük a program alapítója Snétberger Ferenc. 2022 tavaszán új, emelt szintű képzéssel bővült a program, amely a zenei kompetenciák továbbfejlesztése mellett az előadóművészettel kapcsolatos személyes- és kommunikációs készségek fejlesztésére, valamint a zeneipari ismeretek bővítésére is fókuszál. A diákok olyan neves művészektől tanulhatnak, mint David Friedman, Farkas Róbert és Balázs Ádám. 

David Friedman amerikai zeneszerző, jazz oktató, marimbista és vibrafonos, akit a vibrafon hangszer történetének egyik legnagyobb hatású zenészeként tartanak számon. A berlini Művészeti Egyetem jazz programjának alapítója Európában, Észak-Amerikában és Japánban tart mesterkurzusokat, március elején pedig a budapesti Snétberger Stúdióban tanulhattak tőle a diákok. Az egynapos workshop keretében az improvizáció fortélyairól oktatta a MasterClassos hallgatókat.

A Snétberger Program kamarazenekarának szintén március elején a nemzetközileg elismert magyar karmester, Farkas Róbert tartott workshopot. A művész 2015 óta a Budapesti Fesztiválzenekarnál dolgozik együtt Fischer Ivánnal. 

A fiatalok a workshop mellett a világ tíz legjobb zenekara között számontartott Budapesti Fesztiválzenekar egyik próbájára is ellátogathattak, ahol megtapasztalhatták, hogyan is működik az innovatív koncertjeiről világszerte híres zenekar. 

A Snétberger MasterClass fontos eleme, hogy bemutassa a diákoknak a zeneipar különböző területeit, ezért március végén Felsőörsön Balázs Ádám, az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm zeneszerzője ad betekintést szakmájába. A magyarországi filmzeneszerzés egyik elismert alakja Amerikában kezdte pályafutását, ahol nagy szakmai tapasztalatra tett szert. Nevéhez számos film és televíziós műsor zenéje köthető, például az Oscar-jelölt Testről és lélekről című film zenéje is.  

A tavasszal zajló különleges workshopok a zenei kompetenciák fejlesztése mellett inspirációként szolgálhatnak a pályafutásuk elején lévő fiataloknak ahhoz, hogy megtalálják saját zenei hangjukat is.  

Az emeltszintű képzés a Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a Nemzeti Tehetség Központ és a Snétberger Alapítvány szervezésében valósul meg.