Akár egy 10 éves gyerek is rollerezhet a városban, és vannak gyerekek, akik a KRESZ ismerete nélkül is használják az elektromos rollereket, járműveket – mondta Szatmár-Margitai Gergely ügyvéd az M1 Ma reggel című műsorában.

Az iskolákban ugyan van egyfajta KRESZ-oktatás, de legalább ennyire fontos, hogy a gyakorlatban is tudják biztonságosan használni a gyerekek a kerékpárt és a rollert.

Érdemes hangsúlyozni a gyerekeknek, hogy a piros jelzésen nem mehetnek át, és a zebrán kell közlekedjenek, ha áthaladnak az úttesten. Ebben a szülők felelőssége a nyári szünetben még nagyobb, mivel a nagy melegben csökken a koncentrálóképesség, és megnő a balesetek száma.

A szakember tanácsa szerint érdemes a szülőknek bejárniuk azokat a területeket, amelyen a gyermek közlekedni fog.