– A bántalmazás megértéséhez fontos, hogy ismerjük a folyamat dinamikáját – magyarázta a szakember.  – Az első szakasz a feszültség felgyülemlése, a második a kitörés fázisa, ami bántalmazásban – akár fizikai bántalmazásban – is megnyilvánulhat, a harmadik fázis pedig a “mézes hetek” időszaka, amikor a bántalmazó bocsánatot kér a bántalmazottól, és megígéri, hogy soha többé nem fog ez megtörténni.  

– Ez a ciklikusság megy körbe-körbe. Az idő előre haladtával azonban egyre gyorsabban váltakoznak a fázisok – tette hozzá Kloppné Molnár Andrea. 

Elmondta, hogy az OKIT szakemberei segítenek az áldozatoknak a saját helyzetük pontos felismerésében, és egy segítő beszélgetés keretében megmutatják számukra a lehetséges utakat. 

– Az OKIT-nál aktívan segítjük az áldozatokat nemcsak a felismerésben, hanem a továbbiakban is. Ha például valaki nem rendelkezik biztonságos szálláshellyel, akkor krízisközpontokban, titkos menedékházakban vagy védett szálláshelyeken helyezhetjük el őket, ahol egy erős szakmai stáb segít számukra a továbblépésben, egy új élet elkezdésében – közölte az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat vezetője. 

A múlt héten szakemberek osztották meg tapasztalataikat a gyermekek sérelmére elkövetett testi, lelki és szexuális bántalmazás felismeréséről és kezeléséről. 

– Azért volt nagyon hasznos a konferencia, mert a jelzőrendszer tagjai közösen tudtak gondolkodni és megosztani egymással a tapasztalataikat, jó gyakorlataikat – erről az OKIT vezetője már az M1 Ma reggel című műsorában beszélt. 

– A kétnapos eseményen a gyermekek sérelmére elkövetett erőszakos cselekményeket próbáltuk meg körbejárni különböző aspektusokból – tette hozzá a szakember. 

– A szeptember 21-22-ei konferenciára olyan szakmai előadókat hívtunk meg, akiknek nagy gyakorlatuk van a gyermekek sérelmére elkövetett erőszak területén, akik minden nap találkoznak bántalmazott gyerekekkel. Előadott a szakpszichológusok mellett jogász, bíró, ügyész és orvos is – részletezte az OKIT vezetője.