A csaknem egy éve kezdődött program majdnem 28 ezer kérelmet fogadott. Az állami hozzájárulás összege elérte a 35 milliárd forintot, a lízingfinanszírozásoké a 11,5 milliárd forintot, vagyis az autónkénti átlag a kormányzati támogatással együtt csaknem 3 millió forint – írták.

Thomka Ferenc, a szervezet elnökségi tagja kifejtette, hogy a nagycsaládosok 4841 lízingfinanszírozási kérelméből 4438-at hagytak jóvá a lízingtársaságok. A jóváhagyott kérelmek a következő hetekben jutnak el a szerződéskötésig – tette hozzá.

A közlemény szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára is elégedett az eredménnyel. Beneda Attila szerint a program a várakozásoknál is sikeresebb volt az első évben, a 2021-es költségvetés pedig újabb 15 milliárd forinttal járulhat hozzá a nagycsaládosok autóvásárlásához.

A legalább három gyereket nevelő családok tavaly július óta kérhetnek autóvásárlási támogatást. A támogatás összege az autó bruttó vételárának 50 százaléka, de legfeljebb 2,5 millió forint.

(fotó: Shutterstock)