Az ünnepségen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Nők Magyarországért Klub elnöke elmondta, hogy az Egyszülős Központ kezdeményezésére 100 olyan eszközt adnak át, amellyel a rászoruló családokban a szülők dolgozni, a gyermekek pedig tanulni tudnak majd. A laptopokat és a tableteket az Egyszülős Központ juttatja el a fővárosban, vidéken vagy éppen a határon túl élő családokhoz.

Felidézte, hogy két évvel ezelőtt alakult meg a Nők Magyarországért Klub. Mintegy 18-an fogtak össze, olyan nők csatlakoztak a kezdeményezéshez, akik letettek már valamit, de éreznek magukban erőt, hogy még jobbá tegyék Magyarországot.

Ajándékozzon, aki teheti

Novák Katalin egy felhívást is közzétett a klub nevében.

– Azon családok, amelyek le tudnak mondani otthon egy-egy számítógépről, laptopról, és azokat szívesen felajánlják a rászorulóknak, hozzák el a gépeket az Egyszülős Központba. Itt gondoskodnak arról, hogy a legjobb helyre kerüljenek ezek az eszközök.

Sokszínű társaság

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője emlékeztetett arra, hogy 300 ezer egyszülős család él ma Magyarországon, csaknem fele részük szegény.

– Bár sokan azt gondolják, hogy akik egyedül nevelik a gyermeküket, mind elváltak, ez nem így van, hiszen sokan özvegyek lesznek, mások pedig nem találnak társat, de szeretnének családot, ezért örökbe fogadnak egy gyermeket.

Úgy fogalmazott: sokszínű társaság az egyszülősöké, de az közös bennük, hogy a gyermekeik nem ugyanolyan eséllyel indulnak, mint azoké a családoké, akiknél mindkét szülő jelen van. Mint megjegyezte, a veszélyhelyzet talán az egyszülősöket érintette a legnehezebben.

Könnyítés a nehéz helyzetben

Nagy Anna beszámolt arról is, hogy a központ 6 tonna tartós élelmiszert juttatott el a családokhoz, melyre nagy szükség volt, hiszen többszáz segélykérő levél érkezett hozzájuk az elmúlt időszakban. Több mint 160 olyan megkeresést is kaptak, amely a gyermekek tanulásához vagy a szülők munkavégzéséhez kapcsolódik, hiszen sok esetben nincsenek meg a technikai eszközök ahhoz, hogy a járvány miatt kialakult helyzetben otthonról dolgozzanak vagy tanuljanak.

– Ők a Nők Magyarországért Klub segítségével most kulcsot kapnak ahhoz, hogy belépjenek oda, ahol joguk van lenni – fogalmazott Nagy Anna.

Alapító tagok:

Ádám Veronika, Bártfai-Mager Andrea, Dávid Ilona, dr. Lenkei Mirtill, Dr. Vukovich Gabriella, Hegedűs Éva, Miklósa Erika, Nagy Tímea, Schmidt Mária, Szabó Tünde, Szentkirályi Alexandra, Szemereyné Pataki Klaudia, Szilas Cecília, Szili Katalin, Topolcsik Melinda, Bogyay Katalin, Pelczné Gáll Ildikó