Zene, zene, zene

A zene meghatározó szerepet tölt be egy tinédzser életében, ugyanis ekkor kezd rátalálni a saját ízlésére. Rajong a különböző együttesekért, énekesekért, és egy tapodtat sem tesz a fülhallgatója nélkül. A zene gyógyír számára és segít szabályozni a hangulatát: a szomorú, szerelmes melódiákra kisírhatja magából összetört szíve minden fájdalmát, az energikus ütemektől új erőre kap, a vidám dalok pedig boldogságot csempésznek az unalmas sulis napokba is. Hacsak nem vagyunk hivatásos zenészek, valószínűleg életünk során sosem volt és nem is lesz annyira fontos a zene, mint amilyen a kamaszévek alatt.

A mozgás oldja a feszültséget

A zene eszközét felhasználva nagyon hatékony lehet egy közös tánckoreográfia begyakorlása a barátnőkkel. Köztudott, hogy a mozgás dopamint és endorfint termel, ami a feldobottság és a boldogság érzéséért felelős, továbbá felpezsdíti a vérkeringést és javítja a szellemi teljesítményt. Így nem csak jó egészségnek örvendhet kamaszunk, de az iskolában is sikeresebben teljesíthet.

A nevetés gyógyít

Egy közös tánc – melynek betanulását nem veszik véresen komolyan – igazi móka és kacagás. A koreográfia elsajátítása számos vicces pillanatot tartogat: mindig más ront és máshogyan. Ezeket a próbaalkalmakat a bakik teszik igazán szórakoztatóvá, hiszen mindig van min (vagy kin) nevetni. Mivel ilyenkor a gyerekek önállóan, és nem tánctanár segítségével gyakorolnak, ezért nem kell senkinek megfelelniük, csakis saját maguknak. Ez ad számukra egyfajta „felnőttég érzetet”, hiszen egyedül rajtuk múlik, hogy milyen ütemben haladnak a koreográfiával. A felelősség, hogy ők bérlik a termet, megjelennek a megbeszélt időben és keményen dolgoznak a színvonalas produkcióért, sikerélményt idéz elő, ami növeli az önbizalmat.

A közösség ereje csodákra képes

A tánc élményét közösségként élik át, ami csak tovább fokozza a hatást. Társaságban mozogni mindig sokkal érzelemdúsabb, mint egyedül. A gyerekeknek így már biztos, hogy lesz egy közös pont az életükben: a tánc, amiről bármikor beszélhetnek. Ha egy iskolába járnak, ezáltal a baráti kapcsolatuk is mélyebbé válhat, ugyanis ha van egy cél, amiért közösen lehet dolgozni, az mindig láthatatlan kötelékeket teremt két ember között. Kamaszunk így láthatja, hogy nincs egyedül sem az érdeklődésével, sem pedig a problémáival, hiszen korabeli táncos társai hasonlókon mennek át. Egy csapat tagjaként azt érezheti, hogy a családon kívül is tartozik valahová.


(Fotó: Shutterstock)