– A mai ülés is járványügyi helyzetértékeléssel kezdődött, örömmel mondhatom, a vakcinabőségnek köszönhetően Magyarország felkészülten várja a negyedik hullámot – kezdte Novák Katalin családügyi miniszter. – A világon elsőként teremtettük meg a harmadik oltás lehetőségét, ráadásul már a 12 évnél idősebb gyermekek is kérhetik az oltást. Mindenkit arra biztatunk, hogy éljen az oltás lehetőségével, mert ez az alapja a biztonságunknak. A mai ülésünkön napirendi pontokba szedve tekintettünk át a fő témákat, az otthonteremtésre és az építőiparra fókuszálva. Többek között az Otthonteremtési program, a Magyar Nemzeti Bank Zöld Programja és a személyi jövedelemadó visszatérítés is terítékre került.

Egyszerűbb igénylés, több célra

A 2015-ben indult Otthonteremtési program a gyermeket váró, vállaló, illetve nevelő családok tulajdonhoz jutását támogatja, eddig összesen 585 milliárd forint összegben 184 ezer család vette igénybe a CSOK-ot. Az operatív törzs javaslatai alapján a támogatásokhoz (CSOK, Babaváró támogatás, Otthonfelújítási támogatás) szükséges társadalombiztosítási jogviszonyt már a külföldön felsőoktatási intézményben tanulók esetén is figyelembe veszik, ha Magyarországon vállalnak gyermeket és az özvegyek is igénybe vehetik – utóbbiak az elhunyt párjuk társadalombiztosítása alapján. Az Otthonfelújítási támogatást mostantól a mozgáskorlátozottak és egyéb fogyatékkal élők akadálymentesítésre is felhasználhatják.

– A Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett zöld otthontámogatás révén további lehetőségeket kapnak a gyermeket nevelő családok az energiahatékony új otthonok megvalósításához, építéséhez vagy vásárlásához – ismertette Novák Katalin. – Ha a Zöld Program mellett a családok a CSOK-ot is igénybe veszik, kamatmentessé válik a CSOK-hitel, két gyermek esetében 10, három gyermek esetében 15 millió forintig.

Lépések a drasztikus áremelkedés ellen

– Az építőipari ágazat egyre inkább kilábal a 2020-as évből, mindössze két probléma van: az alapanyaghiány és az elszabadult árak – jelentette ki a sajtótájékoztatón Gyutai Csaba, az építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos. – Globális összefüggések vannak a magyar piacon is hiánycikknek számító faanyagok és acélipari termékek esetében, ezért meghatározott termékkörökben előzetes exportregisztrációt írtunk elő. Ezekben az esetekben az állam élhet az elővásárlási jogával, de erre egyelőre nem került sor. A piac jól reagált a szabályozásra. Az indokolatlan áremelkedéseket kiegészítő járulékfizetési kötelezettséggel szankcionáljuk. Erre a markáns lépésre szükség volt, de a döntés további finomhangolásra szorul. Mindenesetre szeretnénk elkerülni az alapanyagok drasztikus áremelkedését – hangsúlyozta.

Szja-visszatérítés

Novák Katalin családügyi miniszter azt is elmondta, a vártnál jobb gazdasági adatok hatására szinte biztos, hogy idén meglesz a feltételül szabott 5,5 % feletti GDP-növekedés, így a gyermeket nevelő családok várhatóan 2022 első negyedévében visszakaphatják az idén befizetett személyi jövedelemadójuk jelentős részét.