„Nincs nagyobb öröm egy gyermek mosolyánál és hálás tekinteténél”

Ezen a napfényes őszi vasárnapon első utunk a másfél évtizede működő egyesület jászfényszarui központjába, a Karitatív kuckó elnevezésű adományházba vezet. Vendéglátóink, az Önként Jöttem díj egyik idei jelöltje, a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesület jelenlévő tagjai pár percre megszakítják az adományok csomagolását, hogy egy apró ajándékkal kedveskedjenek háromfős stábunknak. A „kuckó” logóját ábrázoló mutatós kitűzőn egy gyermekrajz-pályázat nyertes alkotását láthatjuk. A győztes pályamű szemléletesen mutatja meg, hogyan látják a legifjabbak az adományházat és az itt folyó tevékenységet.

– Egyesületünk 2008-ban alakult azzal a céllal, hogy beteg, valamint hátrányos helyzetű gyerekeket, vagy velük foglalkozó intézményeket támogasson – kezdi Molnár Kitti, a szervezet alelnöke. – Én 2014-ben egy felhívásra csatlakoztam a csoporthoz az öcsémmel. Nagy örömömre Tóth Csaba, az egyesület alapítója és vezetője örömmel fogadta az érdeklődésemet. Jövőre lesz 10 éve, hogy ebben a szervezetben önkénteskedem.

Nagy szükség volt az adományházra

– Számos karitatív tevékenységben veszünk részt, tényleg nagyon színes a paletta – mondja Kitti. – A jászfényszarui csapatunkkal elsősorban karitatív célú rendezvényeket szervezünk, amelyek kapcsán próbáljuk bevonni a helyi lakosokat az adományozásba. A rendezvényeken való részvételért soha nem pénzt kérünk, hanem ezeken az eseményeken a „belépő” mindig valamilyen adomány, többnyire tartós élelmiszer, játék, tisztálkodási vagy éppen iskolaszer. amelyeket hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak juttatunk el. A jászberényi Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulói számára többször rendeztünk jótékonysági börzéket, amelyek bevételéből tanszereket, iskolai fejlesztő eszközöket vásároltunk. Régóta segítünk a Gyermekétkeztetési Alapítványnak is, emellett nagyon jó kapcsolatot ápolunk a helyi családsegítő központtal: ők is ajánlanak a figyelmünkbe rászoruló családokat. Korábban otthon, valamint a munkahelyeinken gyűjtöttük az adományokat, és így nagyon nehéz volt megoldani a válogatást és a csomagolást. Ráadásul az évek során olyan sok segítőnk és támogatónk lett, hogy egy idő után állandó helyhiánnyal küszködtünk, és egyre nagyobb szükségünk volt egy adományházra. Ezt az épületet 4 éve kaptunk az önkormányzattól: azóta itt tároljuk, válogatjuk és csomagoljuk az adományokat, és a rendezvényeinkre is ebben a „kuckóban” készülünk elő. Itt, Fényszarun egyébként nemcsak tárgyi adományokat gyűjtünk, hanem műanyag kupakokat is, emellett a szemétszedési akciókban is rendszeresen részt veszünk.

Nagyon sok barátság alakult ki  

Az egyesületben mindenki önkéntesként vállalja a feladatokat, a tagok iskola, valamint munka mellett, a szabadidejükben jótékonykodnak.

– Én például a vendéglátásban dolgozom, ami több előnyel is jár az egyesületbeli tevékenységem szempontjából – jegyzi meg Kitti. – Azon túl, hogy könnyen kapcsolatot teremtek az emberekkel, a munkámnak köszönhetően nagyon sokan ismernek itt helyben, megbíznak bennem, és tudják, hogy a hozzám/hozzánk eljuttatott adományok garantáltan jó helyre kerülnek.  

– A lányokkal egy adománygyűjtés kapcsán ismerkedtem meg, és lettünk jó barátok – pillant Kitti a tekintélyes mennyiségű ruhaneműt gondosan és rutinosan válogató két hölgyre, anyára és lányára. – Ágnes és Roxána nagyon sokat segítenek nekem, és mindig számíthatok rájuk. Az évek során nagyon sok barátság alakult ki az egyesületen belül, ráadásul a közös cél, a rászoruló gyermekek életének megkönnyítése tovább erősíti ezeket az egyre szorosabbá váló kötelékeket. Vannak a csapatban olyan tagok is, akik korábban az egyesület segítségére szorultak, és akik, miután egyenesbe jött az életük, azért csatlakoztak hozzánk, hogy ők is segíthessenek másoknak.

„Számomra ezek életre szóló emlékek”  

– Nagycsaládban nőttem fel, három testvérem van, és nem azt mondom, hogy nehéz anyagi körülmények között éltünk, mert édesanyám próbált mindent megteremteni nekünk, de tudom, milyen az, amikor a szülő kénytelen azt válaszolni a gyermekei bizonyos kéréseire, vágyaira, hogy „ez most nem fér bele” – magyarázza Kitti.  – Ezért is segítek szívesen mindenkinek, aki nehéz helyzetbe került, mert úgy gondolom, hogy sok hátrányos helyzetű családnak már egy kis adomány is nagy segítséget jelenthet.

– Mindenki azt mondja, hogy én vagyok a legérzékenyebb a csapatban, és ez igaz is. Számomra elmondhatatlanul jó érzés látni azt, hogy a támogatásra szorulók milyen hálásak a segítségünkért, vagy hogy milyen nagy örömöt tudunk szerezni a sokat nélkülöző vagy beteg gyerekeknek akár egy-egy aprósággal is. Egy alkalommal egy borsodi óvodának gyűjtöttünk játékokat, és a jól sikerült akciónk után egy nagyobb autóval vittük az adományokat a helyszínre. Az ovisoknak, bár láthatóan nagyon örültek a sok új játéknak, sokkal többet jelentett az, hogy velük töltöttük az egész napot. Kipróbálták az arcfestést, a csillámtetoválást, játszottunk, beszélgettünk a kicsikkel, és együtt ebédeltünk velük. Amikor délután elbúcsúztunk tőlük, az aznapi élményekkel felvértezve ugyan, mégis szomorú arccal integettek nekünk. Számomra ezek életre szóló emlékek. Éppúgy, mint azok az alkalmak, amikor annak idején a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikára vittünk adományokat. Azok a találkozások is mindig nagyon megérintettek, és nemcsak engem, hanem mindannyiunkat. Emlékszem, még jóval a covid időszaka előtt feküdt a klinikán egy leukémiás kislány, aki az akkori látogatásunkkor már túl volt a kemoterápián, és a kezelés következtében szegények kihullott az összes haja. Amikor átadtuk neki a csodaszép Aranyhajról szóló vadonatúj mesekönyvet, a kislány hihetetlenül boldogan fogadta az ajándékot. Elmondta, azért örül neki, mert tudja, hogy meg fog gyógyulni, és akkor majd neki is olyan gyönyörű hosszú haja lesz, mint a mesekönyv főszereplőjének. Ebben mi is igyekeztünk megerősíteni őt, mondván, ez az ajándék most ezért került hozzá. Később a tudomásunkra jutott, hogy hál’ istennek a kislány meggyógyult, de ma is előttem van, ahogy a reményteli mosollyal az arcán, csillogó tekintettel lapozgatja a könyvet. Úgy gondolom, hogy nincs nagyobb öröm egy gyermek mosolyánál és hálás tekinteténél!

„Ha segíthetek, máris jobban érzem magam”

A jászfényszarui önkéntes csapat egyik legifjabb tagja, Berze Lili kilencedik osztályos az egyik hatvani gimnáziumban, ahol emelt szintű informatika szakra jár.

– Többször részt vettem az egyesület rendezvényein és az egyik alkalommal a közösségi oldalukra feltett fotókhoz írtam egy kommentet arról, mennyire tetszik minden, amivel foglalkoznak – meséli Lili. – Biztatásként azt is hozzátettem: „Csak így tovább!” A Facebook-os akcióm után Csaba felvette velem a kapcsolatot, és elmondta, mennyire örül annak, hogy ilyen fiatalon felfigyeltem a tevékenységükre. Megkérdezte, van-e kedvem csatlakozni az egyesülethez, majd miután a szüleimmel megbeszéltem ezt a dolgot, és mivel ők is abszolút pozitívan fogadták ezt a lehetőséget, határozott igennel válaszoltam Csaba kérdésére. Ennek most karácsonykor lesz egy éve…

– Nagyon szeretek segíteni másoknak, pláne úgy, ha ezzel örömöt okozok az embereknek. Úgy érzem, azzal, hogy részt veszek az egyesület tevékenységeiben, adományokat válogatok, csomagolok, kupakot gyűjtök, vagy a rendezvényeken a gyerekeknek szóló foglalkozásokat vezetem, mindenképpen több leszek. Ha csak egy aprósággal, vagy pár darab adománnyal hozzájárulhatok ahhoz, hogy valakinek könnyebb legyen az élete, én attól máris jobban érzem magam. Amikor tavaly karácsonykor a beteg gyerekeknek vittünk ajándékot Jászberénybe, és ők ünnepi műsort adtak elő nekünk, a hálájuk nagyon megérintett. Az ilyen pillanatokért is érdemes ebben a csapatban önkénteskedni.  

A „járatos busztól” a furgonig

Jászfényszaruról az egyesület másik központjába, Jászapátiba folytatjuk az utunkat. A Gyöngyvirág utcai családi házban népes csapat várja, hogy a beszélgetésünk után szép sorban teljesítse a mai napra kitűzött feladatokat. Tóth D. Csaba, a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesület alapítója és elnöke mindenekelőtt a szervezet történetéről mesél, igaz, csak röviden, mert sok a teendő. Elmondása szerint egy személyes eset motiválta őt arra, hogy beteg fiatalokat segítsen.

– Egyik ismerősöm gyermekét a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelték, de a kislányt sajnos nem tudták megmenteni – idézi fel a szomorú eseményt. – Ezután a tragédia után fogalmazódott meg bennem az a cél, hogy a lehetőségeimhez képest jobbá tegyem a súlyos betegséggel küzdő kicsik életét.  Első lépésként az önkéntestársaimmal bekapcsolódtunk az egyik akkori zenecsatorna telefonos adománygyűjtő akciójába, amelynek a Tűzoltó utcai Gyermekklinika volt a kedvezményezettje. Plakátokat terveztünk és az adományozásra buzdító szórólapokat terjesztettük itt a városban. Ezt követően 9 esztendőn keresztül évente kétszer, a gyermeknap közeledtével, valamint a karácsonyi időszakban játékokat, ruhákat, élelmiszer- és tisztasági csomagokat, könyveket gyűjtöttünk a Klinika kis betegeinek. Az első pár alkalommal tömegközlekedési eszközzel vittük el az adományokat, aztán ahogy évről-évre egyre több adomány gyűlt össze, a járatos buszról személyautóra váltottunk, később pedig már furgonnal szállítottunk.

„Önkéntes hálózattá szerveződtünk”

Csaba azt is hozzáteszi: annak idején 4-en kezdték, aztán idővel egyre többen csatlakoztak a lelkes, tettre kész és önzetlenül segítő fiatalokhoz.  

– A 2014-es esztendő hozta számunkra a nagy fordulatot, mert abban az évben hirtelen 30-an lettünk, és több településre kiterjesztettük a tevékenységünket – meséli. – Ma már közel 40-en vagyunk a külsős segítőkkel együtt, önkéntes hálózattá szerveződtünk, és 9 településen vannak aktív tagjaink. Sokan középiskolás diákként kezdik nálunk, majd miután letöltik az 50 órás közösségi szolgálatot, a fiatalok nagy része itt ragad.  

– A létszámunk növekedésével párhuzamosan egyre több feladatot tudtunk magunkra vállalni. Karácsonyra és gyermeknapra tárgyi adományokat, főként tartós élelmiszert, tisztálkodószerek, iskolai és óvodai (fejlesztő)eszközöket, tanszereket, ruhákat és játékokat gyűjtünk, amelyeket a rászoruló intézmények, óvodák, iskolák, alapítványok, családok, súlyosan beteg gyermekek között osztunk szét. Emellett műanyag kupakot is gyűjtünk, valamint jótékony családi és sportnapokat, falunapi rendezvényeket szervezünk, emlékfákat ültetünk, főként óvodákban, iskolákban. A pandémia ideje alatt a Jászapáti temetőben 500 gazdátlan és gondozatlan sírt tettünk rendbe. Kereszteket újítunk fel, udvart takarítunk, kerítést és kaput festünk – sorolja a 2017 óta egyesületként működő szervezet egyre szerteágazóbb tevékenységeit.

Városszépítés, majd a várva várt „szívműtét”

A vasárnap délutáni program első felvonásaként a jászsági fiatalok fát ültetnek a vásártéri parkolónál. Kabács Dóra anno a „nagy fordulat” idején lépett be önkéntesként az egyesületbe, amelynek azóta is az egyik leglelkesebb és legaktívabb tagja.

– A közösségi oldalon láttam egy megosztást a csapatról: nagyon megtetszett a tevékenyégük, és erősen vonzott az ilyen formában történő segítségnyújtás lehetősége – mondja Dóra, aki kisgyermeknevelőként dolgozik a helyi bölcsődében. – Egyébként is jellemző rám, hogy szeretek másokról gondoskodni. Akkor és ott úgy éreztem, hogy rögtön csatlakozni szeretnék hozzájuk, és azon nyomban írtam egy üzenetet Csabának. Így kezdődött…  

– A legszebb és egyben legmeghatóbb emlékeim ahhoz az időszakhoz kötődnek, amikor kórházakba vittünk adományokat a beteg gyerekeknek. Jó érzés volt az örömük részese lenni, ha pedig a szülök is jelen voltak az adományozásnál, akkor az édesanyák és édesapák örömében is osztozhattunk, akik látták, mennyire boldoggá teszi a gyermeküket már egy apró ajándék is. Pár éve a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház bővítését támogattuk, az a projekt különösen megérintett. Az ott dolgozók egy részével a mai napig tartom a kapcsolatot.

– A csapatunk nagy része vagy még tanul, vagy teljes állásban dolgozik, úgyhogy mindenki a szabadidejében önkénteskedik. Én is jövök, amikor csak tudok, és igyekszem kivenni a részem minden tevékenységből. A szívügyem az adományátadás, különösen, amikor beteg vagy hátrányos helyzetű gyerekeknek viszünk ajándékot. Az ő reakcióik, visszajelzéseik, a mosolyuk, az ölelésük rengeteg pozitív energiát ad mindannyiunknak.

– Idén nyáron dolgozott egy diáklány a bölcsődében: láttam rajta, hogy hasonló beállítottságú, mint én. Megkérdeztem, lenne-e kedve csatlakozni az önkéntes csapathoz, és legnagyobb örömömre igent mondott. Azóta ő is velünk van minden rendezvényünkön.

A jó hangulatú faültetés után egy rutin “szívműtét” vár a csapatra, ahogy ők fogalmaznak. Merthogy a városközpontban lévő kupakgyűjtő szív már igencsak várja, hogy kiürítsék.  

– 2016-tól foglalkozunk műanyagkupak-gyűjtéssel, a Jászságban lévő kupakgyűjtő szívek nagy részét mi üzemeltetjük, jelenleg 21-et – veszi vissza a szót Csaba. – Évente 8 és fél tonna kupakot gyűjtünk össze és adunk le Jákóhalmán a műanyagfeldolgozó üzemben. A kupakgyűjtés bevételét mindig más-más szervezet kapja. Az elmúlt években a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot, valamint a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványt is támogattuk ilyen formán, hogy csak két példát említsek a sokból.  

Több díjjal büszkélkedhetnek

A bezsákolt kupakokkal ezután a bevált raktározási helye igyekszünk, ahol a város alpolgármestere várja a tevékeny csapatot. 

– Csabival rokonok vagyunk, de nem csak ezért léptem be annak idején az egyesületbe – magyarázza Pócs János. – Maximálisan egyetértettem a céljaikkal, ezért mindenképpen szerettem volna támogatni ezt a nemes ügyet. Itt, Jászapátin a lakosság is nagyon hálás Csabának és az egész csapatnak mindazért, amit tesz, hiszen az egyesület tagjai önzetlenül segítenek és példaértékű munkát végzenek. Arról nem beszélve, hogy országos szinten is öregbítik a városunk és a térségünk hírnevét. Nem véletlen, hogy 2020-ban az egyesület kapta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház által alapított „Önkéntes tevékenységért 2020” díjat. Emellett a Jászapáti Városáért-kitüntetésben is részesültek. Az önkormányzat ezzel is szerette volna elismerni a tevékenységüket, és arra ösztönözni őket, hogy a továbbiakban is ilyen lelkesedéssel és hittel valósítsák meg a céljaikat. Az, hogy az egyesület idén bekerült az Önként Jöttem díjra jelölt négy legjobb szervezet közé, magáért beszél.

„Mindenben felülmúlta a várakozásaimat”

A közeljövő terveit illetően Csaba a számára egyik legkedvesebb eseményt említi.

– Minden évben viszünk adományokat a jászberényi Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulóinak: idén decemberben is készülünk hozzájuk – fűzi hozzá mosolyogva. – Olyankor ők ünnepi műsorral kedveskednek nekünk, ami mindig különösen megható élmény. Az adományátadás mindannyiunkat feltölt lelkileg, mert az, hogy örömet viszünk a beteg, fogyatékossággal élő gyermekek hétköznapjaiba, mindannyiunknak sokat jelent. Egyszerre szívszorító és szívmelengető látni ezeket a kicsiket és nagyobbakat: azt, ahogy az ajándékokat kézhez kapva újra csillog a szemük.  

– Szeptemberben tartottuk az egyesület 15. születésnapját: ez alkalomból a korábbi és a jelenlegi tagok mellett a támogatóinkat is elhívtuk. Nagy bulit csaptunk, de úgy gondolom, hogy volt mit ünnepelni. Annak idején, amikor elindultunk, a legkevésbé sem számítottam arra, hogy ez az önkéntes csapat ilyen szépen kinövi magát. Az egyesület mindenben felülmúlta a várakozásomat, ami jóleső motivációt ad a folytatáshoz.