"Nem elég együttérezni, aktívan segíteni kell" - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

"Nem elég együttérezni, aktívan segíteni kell"

MTI
2021. szept. 21. 12:03
Családban élni jó

Nem elég együttérezni, aktívan kell segíteni - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az Összefogás a bűncselekmények áldozataiért című szakmai konferencia megnyitóján kedden Budapesten.

A miniszter az Igazságügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság által közösen szervezett rendezvényen kiemelte: a legfontosabb, hogy a bűncselekmények száma csökkenjen, az áldozatoknak nyújtott állami segítség pedig növekedjen.

A bűnözés évek óta valóban csökken, különösen az élet és a vagyon elleni bűncselekmények száma, az áldozatvédelem pedig egyre jobb eredményeket ér el - tette hozzá.

Varga Judit felidézte: a rendszerváltás előtt állami áldozatvédelem nem létezett, az ezzel kapcsolatos első törvény 2006-ban született meg.

Trócsányi László 2017-ben új modellt indított el a helyi áldozatsegítő központok kiépítésével. Már nyolc megyeszékhelyen vannak ilyen központok, amelyek a húsz kormányhivatallal együttműködve látják el feladataikat, és 2025-ig kiépül a minden megyére kiterjedő hálózat - mondta a miniszter.

Kitért arra, hogy emellett éjjel-nappal ingyenesen hívható áldozatsegítő vonal működik, amelyen már mintegy tízezer áldozat kapott segítséget.

Kapcsolat az áldozatokkal

A jelentős látencia miatt fontos kérdésnek nevezte, miként lehet kapcsolatba lépni az áldozattal. Az egyik fontos "belépési pontnak" a rendőrséget nevezte, amely kapcsolatba kerül az áldozatokkal, amikor feljelentést tesznek.

A miniszter elmondta azt is: eddig a személy elleni bűncselekményeknél működött az úgynevezett opt-out rendszer, amelynek lényege, hogy már nemcsak az áldozat keresheti a hatóságot, hanem a hatóságok közvetlenül felveszik a kapcsolatot vele. Várhatóan még az ősszel elfogadják azt a törvénymódosítást, amely kiterjeszti ezt a rendszert a személy elleni mellett a vagyon elleni bűncselekmények áldozataira is.

Varga Judit rámutatott: az áldozatsegítésben fontos az állami, az önkormányzati, a civil és az egyházi szervezetek együttműködése. Erre jó példa szerinte a Magyar Baptista Szeretetszolgálat és a rendőrség közös projektje, amely az emberkereskedelem áldozatainak biztonságos elhelyezését, rehabilitálását és reintegrációját szolgálja.

A miniszter kiemelte annak jelentőségét is, hogy kiegyensúlyozott, együttérző munkatársak fogadják a segítségért folyamodó áldozatokat.

Az áldozatok nincsenek egyedül

A legfontosabb, hogy az áldozatok tudják: van segítség - hangsúlyozta nyitóelőadásában Varga Judit.

Pozsgai Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes megnyitójában szintén azt emelte ki, fontos, hogy az áldozatok érezzék, nincsenek egyedül.

(illusztráció: Shutterstock)