A szervezet munkatársai a mindennapi pénzügyek szinte bármely területén segítenek eligazodni, a háztartási költségvetéstől akár a problémás banki ügyek megoldásáig. Ráadásul a szolgáltatás az ügyfélnek egyetlen forintjába sem kerül. Siklósi Máté, a tatabányai PNTI-iroda szakmai vezetője számolt be a csalad.hu-nak az elmúlt hónapok tapasztalatairól.

– Amikor a tatabányai iroda megnyitását szerveztük, a legoptimálisabb helyszínnek a polgármesteri hivatalnak és a helyi kormányablaknak is otthont adó épület bizonyult – kezdi a történetet Siklósi Máté. – A beköltözés alatt többször beszélgettem egy, az épületben dolgozó középkorú hölggyel. Amikor egyértelművé vált számára, hogy ott egy pénzügy tanácsadó irodát nyitunk, egyszer csak egy nagy paksamétára csapott és azt mondta: „na, ha megnyitnak, én leszek az első ügyfelük”. Több párhuzamosan beragadt hitele volt, folyószámlahitel, jelzáloghitel és áruhitel, ezeket sikerült átcsoportosítani és segíteni neki abban, hogy jó döntéseket tudjon hozni, kimásszon abból a kilátástalannak tűnő csapdából, amibe korábban került.

Magyarországon a pénzügyi kultúra finoman szólva is hagy kívánnivalókat maga után. Egyes felmérések szerint az emberek könnyelműek, nincsenek tisztában a kockázatokkal, nem elég tájékozottak. Önök is tapasztaltak hasonlót? Lehet változtatni ezen a szemléleten?

– Kicsit megvédeném az ügyfeleket. Lássuk be, ez egy nagyon bonyolult téma, de a pénzügyi kultúra mindig fejleszthető. A szolgáltatók kínálatában számos termék elérhető, és akár egy egyszerűnek gondolt bankszámlát is többféle szempont alapján lehet kiválasztani. Persze, megkérdezik a bankban, hogy mire szeretné használni, de ha az ügyfél nem tudja, hogy milyen lehetőségei vannak, bizonyos dolgok eszébe sem jutnak. Például, hogy mikor ingyenes a készpénzfelvétel az automatából, de kérdés lehet az is, hogy milyen bankkártyára van igazán szüksége az illetőnek. Az irodahálózat minden olyan funkcióval rendelkezik, amely segít fejleszteni a pénzügyi kultúrát. Egyebek mellett termékválasztó alkalmazásokkal, kalkulátorokkal, a tanácsadók személyes tudásával, a Magyar Nemzeti Bank összes lehetséges eszközével segítjük, hogy egy banki, biztosítási vagy befektetési szerződés előtt az ügyfél tájékozódjon. Teljesen mindegy, hogy mi a cél, hitelre van szüksége, felesleges pénze van, számlát szeretne nyitni, vagy esetleg a gyerekeinek tenne félre, mi segítünk tájékozódni. De akkor is számíthatnak ránk, ha például egy panaszlevelet kell megírni, a Magyar Nemzeti Bank vagy a Pénzügyi Békéltető Testület felé ügyet intézni, vagy a szolgáltatóval egyezkedni. A tapasztalatunk az, hogy az emberek általában akkor keresnek fel egy tanácsadót, amikor már bajba kerültek. Ugyanakkor az irodahálózat és az MNB is nagyon sokat tesz azért, hogy az érdeklődők lehetőleg elkerüljék az ilyen helyzeteket, időben megtaláljanak minket, és tanácsot kaphassanak a jó döntéseikhez. Igénybe veszünk online kommunikációs lehetőségeket és helyi lapokat, törekszünk az önkormányzatokkal, segítőszervezetekkel, szociális intézményekkel, békéltető testületekkel való együttműködésre.

A PNTI működése óta a tanácsadók több mint 130.000 ügyfelet szolgáltak ki. Idén január és október között összesen csaknem 16.500 ügyet kezeltek. A legtöbben – mintegy 2.400-an – a fizetési moratóriummal kapcsolatos kérdéssel fordultak önökhöz. Mi lehet ennek az oka?

– A fizetési moratórium az automatizmusa miatt nagyon sok embert érintett. Azonban többeknek nem volt teljesen egyértelmű, hogyan tudnak a lehetőségből kilépni, be lehet-e újra lépni, hasznos, nem hasznos, rá fognak-e fizetni vagy sem, milyen kamatokkal lehet számolni most és a jövőben, mennyivel nőhet a törlesztési idő… „Akkor én most mit csináljak?” – ez volt a leggyakoribb kérdés. Amikor az érintettek hozzánk fordultak, ezekre a problémákra egyértelmű választ kellett adni, szinte minden alkalommal egyénre szabottan. Természetesen a döntés mindig az ügyfélé, de egy független tanácsadó érthetően le tudja vezetni számára az alternatívákat, hogy lássa: melyikkel jár jobban.

A hálózatnak van olyan funkciója is, ami a családalapítás előtt álló, friss házas fiataloknak segíti megalapozni a jövőjét? Az ő esetükben nagy tétje lehet a pénzügyi tudatosságnak, a megfontolt tervezésnek.

– Négygyermekes családapaként dolgozom a pénzügyi tanácsadás területén, a fogyasztóvédelemben sok éve, és nagyon-nagyon szeretek fiatalokkal arról beszélgetni, hogy merre induljanak el. Nekem ilyenben annak idején kevésbé volt részem, volt ugyan némi rálátásom a területre, de így is sokszor tanácstalannak éreztem magam. Most azonban akadt több olyan projektünk, például munkahelyeken, amikor az előadás után személyes tanácsadást végeztünk. A munkavállalók nagy része azzal fordult hozzánk, hogy van félretett pénze vagy egy ingatlana, és szeretne a párjával hosszú távú megoldást találni: érdemes-e hitelt felvenni és ha igen, akkor milyet, vagy inkább befektessen és béreljen? Milyen helyen ajánlott ingatlant vásárolni és milyen támogatásokhoz tud hozzájutni? A rendelkezésre álló információink alapján természetesen tudtunk segíteni.

– A magyar állam által nyújtott támogatások nagyon sokszínűek, és a mi forgalmunkat is felpezsdítették. Tényleg tudatosabbá váltak az emberek, a döntések előtt egyre többen konzultálnak a szakértővel. Most leginkább az újonnan megjelent zöld hitelek állnak a figyelem középpontjában, és valóban: ha egy család egy kicsit többet tud beruházni és megpróbál egy megfelelően zöld ingatlant vásárolni, akkor annak a kamatterhelése, kamatkockázata sokkal kisebb lesz, mintha a piacról vennének fel egy teljesen sima lakáshitelt. Tanácsadóként követnünk kell a változásokat, folyamatosan látnunk kell, hogy melyek a legtökéletesebb megoldások a családok számára.

– Ha döntenem kellene, hogy mivel foglalkozom szívesebben, panaszt kezelek-e egy ügyfélnek a biztosító vagy egy bank felé, vagy segítek abban, hogy jó döntéseket hozzanak a családok, és ezzel megelőzzük a későbbi panaszokat, akkor természetesen az utóbbi választanám.

Érte már komolyabb meglepetés egy-egy üggyel kapcsolatban akár önt, akár az érdeklődőket?

– Amikor előkerül a papír és elkezdjük kiszámolni, hogy az illető milyen kockázatot vállal, hogyha túlságosan nagy hitelt vesz fel, akkor sokan meglepődnek. Tehát amikor jól le lehet írni, hogy mi van az egyik és mi van a másik oldalon, akkor azért kiderül, hogy nem feltétlenül az 50-60 millió forintos hitel felvétele a legjobb megoldás és lehet, hogy valakinek a 15 milliós hitel a sok. Ami engem borzasztóan elkeserít, hogy a mai napig milyen sokakra vannak még hatással a 2008-2013 közötti hitelproblémák, milyen sokak számára okoz mai napig tartó nehézségeket egy-egy akkori meggondolatlan döntés. Az mindig megindító, amikor azt látjuk, hogy egy nem tudatos hitelfelvétellel – nyilván az akkor hatályos banki szerződési szabályok és hitelfelvételi lehetőségek folytán – hogyan tudták emberek tönkre tenni az életüket. Ezekben mindig nagyon nehéz elindulni, és nagyon jó, hogy adott esetben a Pénzügyi Békéltető Testület méltányossági eljárásával ki tudunk húzni embereket abból a bajból, amiben évek óta őrlődnek.

Ha az ember nyitott és elszánt, minden nehéz helyzetből ki lehet jönni? Mindenre van megoldás?

– Igen, csak valami jobban fáj, valami kevésbé. Azt azért látni kell, hogy a nagyon sok rossz döntés és a túlzott kockázatvállalás tud olyan helyzetet teremteni, hogy meg kell nyomi az újraindítás gombot, akár 50-60 évesen is. De az újrakezdésben teljes mértékben hiszünk. A hálózat pont azért jött létre, hogy akkor is segítsen, ha nagy a baj – hiszünk abban, hogy mindenkinek van új esélye.

A Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat kirendeltségei minden vidéki megyeszékhelyen elérhetők, Budapesten az MNB Ügyfélszolgálata nyújt tanácsokat az érdeklődőknek. A tanácsadók személyesen, telefonon, elektronikus és postai úton is az ügyfelek rendelkezésére állnak, teljesen ingyen nyújtanak segítséget a hozzájuk fordulók számára.