Nekem is ovis korú gyermekem van, egy darabig próbálkoztunk az ovi által szervezett külön néptánccal, de a kisfiam nem igazán szerette. Az óvónők akkor azt mondták, hogy nem is baj, ebben a korban még inkább a szabad mozgásra van szükségük a gyerekeknek. Mit gondolsz erről?

– Alapvetően minden gyerek más, és ezt figyelembe kell venni. Lehet, hogy az egyik gyereknek tetszik a néptánc és nagyon élvezi, míg a másik nem tudja követni az órát, unatkozik, és inkább kedvére szaladgálna. Az is igaz, hogy a bölcsis, ovis korú gyerekek még nem is tudnak túl sokáig koncentrálni, hamar elfáradnak, amit szintén nem árt észben tartani. Ezért azt gondolom, ebben a korban még nagyon rugalmasan kell kezelni a szervezett sportolást. Az óvodás kor inkább az ismerkedés ideje, ezért a szülőnek csupán annyi a dolga, hogy a lehetőségeihez mérten adjon teret a gyermekének, hogy több sportágat is kipróbálhasson. Ha pedig valami nem tetszik, a gyermekünk sír közben vagy előtte, akkor ne erőltessük!

Melyek azok a mozgásformák, amikkel kisebb korban is ismerkedhetnek a gyerekek?

– Minden mozgás szuper, ha élvezi a gyermekünk, legyen az ovis torna vagy biciklizés. Én azt látom, hogy a síelés is egy nagyszerű sportág, hiszen akár már 3 évesen el lehet kezdeni. A hóekét nagyon hamar – sokszor egy óra alatt – megtanulják a kicsik, és onnantól szívesen elsíelgetnek két órát is. Sok az esemény a pályán, jön a szán, a ratrak, rengeteg ma már a játékos elem is. A lényeg, hogy megszerettessük a mozgást, és nem az, hogy rákényszerítsünk valamit a gyermekünkre, csak mert mozogni kell. Az úszás is remek lehet, de nem biztos, hogy a gyerek 4-5 évesen még igazán élvezni fogja. A szülőknek nem árt tudatosítani, hogy semmiről nem késik le, ha csak később tanul meg úszni a gyermekük.

Igen, talán a szülőknek sem árt visszavenni egy picit, amikor különórákról van szó. De mi van akkor, ha egy kisiskolás gyermek egyáltalán nem akar sportolni?

– Természetesen nagyobb korban már nem árt egy kicsit noszogatni. Sokszor lehet, hogy ők is fáradtak, máskor inkább csak a könnyebb utat választanák, ahogy mi felnőttek is. Ha viszont tényleg nagyon rendszeres a nem akarás, akkor érdemes elgondolkodni, hogy esetleg más mozgásformát válasszunk. Nem baj, ha sok mindenbe belekóstol, sőt, ez lenne a cél. Jó ötlet például, ha a csapatsportokkal próbálkozunk, hiszen ezek közösségi élményt is jelentenek a kicsiknek. Egy sport köré szerevezett nyári tábor is életre szóló kaland lehet, ebben nem árt a kicsit bátortalanabb gyerekeket is nógatni az elején. Ha valaki ügyes és szereti, tovább utakat nyithat meg egy ilyen tábor, én például 16 évesen kezdtem el oktatni.

Ebben a kérdésben nyilván a szülői példamutatás sem másodlagos…

– Bizony. A közös mozgásnak, síelésnek, túrázásnak, biciklizésnek, tornázásnak vagy bárminek, amit élvezünk nagyon nagy szerepe van abban, hogy a gyermekünk később mennyire fogja megszeretni a mozgást. Ha a szülők minden este a kanapén ülnek és csipszet majszolnak, nem várhatják el a gyermekünktől, hogy heti ötször edzésre járjon és ne panaszkodjon.

Nálatok a Körte SE-nél rendszeresen vannak szörf- és vitorlástáborok is a sítáborok mellett. Ezekre hány éves kortól szoktak menni a gyerekek?

– A vitorlázás az észbeli, a szörf az anatómiai dolgok miatt nehezebb egy kicsit, mert olyan természeti jelenségek vannak, amikkel tisztába kell kerülnie egy gyereknek. 5-6 évesen egy vitorlástábor arra lesz jó, hogy megismeri a vitorláshajó részeit, üldögél a hajóban, húzogatja a köteleket, jó esetben jól húzogatja, meg van egy kis feeling. És persze, nem utolsó sorban szerez egy biztonságérzetet. 7-8 évesen már feléri ésszel is, ezért inkább ez a korosztály az alsó határ. A szörf ebben annyival még egy kicsit nehezebb, hogy állni kell és fel is kell húzni a vitorlát. A vízbiztonság, azaz az úszástudás viszont mindkettőnek alapfeltétele.

Ha jól tudom, a nyári táborokba a gyerekek egyedül mennek, a sítáborok viszont közösen szerveződnek a családokkal.

– Így van. A sítáborok előnye, hogy igazi közös családi program lehet. Délelőtt és délután is külön síelünk a gyerekekkel, délben és este pedig összejönnek a családok egy közös ebédre, vacsorára. Persze, a nyári ottalvós táborok is szuperek, ha a szülők dolgoznak.

Mikor indulnak a nyári szörf- és vitorlástáborok?

–Június 21-től minden héten van egy tábor a Balatonnál több helyszínen is: Alsóörsön, Balatonföldváron, Balatonaligán és Szigligeten. Sőt, a felnőtteknek is tartunk oktatást bentlakósan és egyéni időpontokban is. Várunk mindenkit szeretettel!