csalad.hu - Lassan utolérjük az amerikaiakat, de ez nem nagy büszkeség
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Lassan utolérjük az amerikaiakat, de ez nem nagy büszkeség

Nemzetközi Édesítőszer Szövetség
2019. máj. 17. 13:48
Életmód

Az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk. Az elhízás számos betegség kialakulásával függ össze, így a társadalombiztosításra rótt terhe is jelentős.

Napjainkban Európában a népesség több mint fele legalább túlsúlyos és több mint ötöde elhízott, de a becslések alapján az utóbbiak aránya is 50 százalékra nőhet 2030-ra, sőt, egyes államokban elérheti a 89 százalékot is. Magyarországon szintén egyre rosszabb a helyzet: az OECD jelentése szerint az elhízottak aránya Európában hazánkban a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk.

A világszervezet adatai szerint a felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek duplája. A gyermekek körében sem jó a helyzet, hiszen 3 éves kor felett az életkorral párhuzamosan nő a túlsúlyosak, elhízottak aránya. A 15-16 éves lányok között már a 30 százalékot közelíti a súlytöbblettel rendelkezők aránya. Az életkor előrehaladtával a súlygyarapodás nem áll meg, hiszen míg a 18-34 évesek harmada túlsúlyos vagy elhízott, addig a 65 évesnél idősebbek között már 10 emberből 8-at érint ez a probléma.

Az elhízásnak és a súlyfeleslegnek közvetlen hatása van az egészségre és a várható élettartamra, valamint kapcsolatban áll a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, néhány rákfajta, illetve egyes ízületi rendellenességek kockázatának növekedésével.

A május 18 - i Európai Elhízás Elleni Nap célja, hogy felhívja a figyelmet az elhízás okozta problémákra, betegségekre, a megelőzési lehetőségekre. Bár kialakulása számos esetben olyan tényezőknek tudható be, amelyeket az egyén nem tud befolyásolni, az egyik leggyakoribb oknak az energia-egyensúly hiánya, vagyis a mozgásszegény életmód és a túlzott kalóriabevitel kombinációja számít. Fontos, hogy az elhízásnak és a súlyfeleslegnek közvetlen hatása van az egészségre és a várható élettartamra, valamint kapcsolatban áll a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, néhány rákfajta, illetve egyes ízületi rendellenességek kockázatának növekedésével.

Az elhízás nem csupán az egyén egészségi állapotára van negatív hatással: az EU-ban az ezzel járó egészségügyi kiadások és a munkából való kiesés évente 70 milliárd eurót emésztenek fel. Magyarországon szintén sokba kerülnek az elhízás negatív egészségügyi hatásai – hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség. Az elhízott vagy túlsúlyos betegek ellátásának költsége meghaladja a 200 milliárd forintot, ami az egészségbiztosítási alap kiadásainak közel 12 százalékának, illetve bruttó hazai termék 0,7 százalékának felel meg.

A Nemzetközi Édesítőszer Szövetség, a Francia Elhízástudományi Társaság és a Portugál Elhízottak Szövetsége összefogott, hogy segítsék az elhízással és következményeivel kapcsolatos tudatosság növelését. Közös videóban hívják fel a figyelmet, az elhízásra és annak következményeire.

Képes bemutató a kalóriabevitel csökkentéséhez és a fizikai aktivitás növeléséhez szükséges kis lépésekről innen letölthető.