Kossuth Zsuzsanna mai utódai: köszönjük! - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Kossuth Zsuzsanna mai utódai: köszönjük!

Lehotzky Zsuzsa
2021. febr. 18. 15:00
Életmód

Ők azok, akik nap mint nap a járvány veszélyeivel néznek farkasszemet a kórházak vörös zónájában, az egészségügyi és a szociális intézményekben. Ma van a Magyar Ápolók Napja.

A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére 2014 óta ünnepeljük február 19-én a Magyar Ápolók Napját. Az idei ünnep a járvány fényében más, mint a korábbiak voltak: még jelentőségteljesebb és hangsúlyosabb. Az elmúlt hónapokban egészségügyi dolgozók tízezrei álltak és állnak helyt a frontvonalban.

Kossuth Zsuzsanna, országos főápoló

– Téged kedves nővérem ezennel az összes tábori kórházak főápolónőjévé kinevezlek – ezekkel a szavakkal nevezte ki húgát Kossuth Lajos 1849. április 16-án az Országos Főápolói Hivatal élére. E naptól Kossuth Zsuzsanna felügyelte a már működő tábori kórházakat, és még 72 kórházat állíttatott fel a csatatéren, hogy a szabadságharc sebesült katonáinak biztosítsák az ellátását.

Kossuth Zsuzsanna akkoriban úgy gondolta, az ápolói hivatáshoz szükség van „ügyes főzési képesség”-re, „józan csendes magaviselet”-re, de legalább ilyen fontos az „írástudás” és a „számvitel” ismerete. A „rend, pontosság, józan és szelíd erkölcsi viselet, önfeláldozási hűség és gyöngédség azok iránt, akik ép ifjúságukat és életüket áldozzák fel a haza szabadságáért” – ezek voltak a legfontosabb elvárásai azokkal az asszonyokkal és lányokkal szemben, akik vállalták ezt a munkát. Áldozatokban a mai ápolók élete is bővelkedik.

Kata nővér, hajléktalanszálló

– Most ápolónő vagyok egy hajléktalanszállón, de több mint 30 évig kórházi osztályon nővérként dolgoztam – meséli Kata. – Nekem természetes volt, hogy ezt a szakmát választom gyerekkoromban, nem is jutott eszembe más, mintha ezzel születtem volna – mondja, pedig nem volt a családjában egészségügyi dolgozó.

– Persze, amikor már felnőttfejjel sok mindenen keresztülmentem, akkor azért gondolkoztam azon, hogy vajon miért döntöttem az ápolónői hivatás mellett, de egy-egy kemény helyzetben mindenki agyában átvillan: biztos, hogy jól választottam? A fizikai és a mentális terhelés miatt ember legyen a talpán, aki évtizedeken keresztül tudja az ápolói munkát végezi.

Nehéz helyzetek, egyéni megoldások

– A járvány első hullámában mindent házon belül kellett megoldanunk. Féltünk attól, hogy ha beküldünk valakit a kórházba, elkapja a fertőzést, beteg lesz és behozza a vírust a szállóra. Tavasszal mégis azt éreztem, hogy nem itt van a helyem a hajléktalan szállón, hanem a kórházban, a többiekkel kellene lennem, mert ott fontosabb munkát végezhetnék. Emiatt egy ideig feszültség volt bennem, aztán rájöttem, hogy a szállón ezek az emberek teljesen ránk vannak utalva. Több lakót szó szerint meg kellett tanítanunk kezet mosni, szóval elég sok mindent a legelején kellett kezdenünk. Így aztán lassanként eljutottam odáig, hogy az idős hajléktalan emberek között is fontos munkát végzünk. Egyébként időnként tényleg embert próbáló volt megszervezni, hogy minden működjön, külső segítség nélkül. És ez bizonyos szempontból talán nehezebb volt, mint a kórházban, mert ott van háttered a munkádhoz: vannak orvosok, gyógyszerészek, ápoló kollégák.

A munka-magánélet egyensúlyát nehéz megőrizni, bárhol is dolgozzon az ember. Az egészségügy speciális ebből a szempontból is.

– Az első házasságom nagyrészt amiatt ment tönkre, mert olyan területen dolgoztam, amit én magam is nehezen viseltem. Súlyos betegeket ápoltam akkoriban, és a munka érzelmileg nagyon megterhelő volt. Ma már tudom azt, hogy ha valaki nem képes feldolgozni a munkájával együtt járó érzelmi, mentális megterhelést, akkor otthon sem tud megfelelni a családjának. A jelenlegi társam szintén az egészségügyben dolgozik, vele nagyon támogatjuk egymást, mindent megbeszélünk otthon. Együtt át tudunk lendülni a nehéz helyzeteken is.

Ajna nővér, vörös zóna

– Az emberek nem tudják, hogy milyen 12 óra a vörös zónában, de nem is kell bemenni egy Covid-osztályra, bármilyen egészségügyi területen ki lehet próbálni, hogy milyen az ápolói munka – mondja fáradt hangon Ajna nővér, ajánlva: legyen mindenki egy napra ápolónő! Csak egy napra!

Ő április óta, a járvány kitörésének elejétől szinte folyamatosan szolgálatban van az első vonalban.

– Az első időszak áprilistól június végéig tartott, utána visszakerültem a saját közegembe, egy akut betegeket ellátó osztályra. Nyáron nem tudtam elmenni szabadságra, először október elején vettem ki két hetet, de valójában akkor is dolgoztam. Amióta visszajöttem szabadságról, megint a vörös zónában vagyok.

Élet a vörös zónában

Amíg a járvány tart, addig működnek a Covid-osztályok, lesz vörös zóna. Ajna nővér számára ez azt jelenti, hogy munkanapjain kétszer három órát tölt a vörös zónában a betegekkel. Ezután átöltözik és átmegy a zöld zónába dolgozni a fennmaradó hat órában.

– Az osztályunk két részre van osztva. A zöld zónában zöld ruhában van mindenki. A beöltözőben felvesszük a kék ruhánkat, és erre kerül rá a kezeslábas. Papucsot váltunk, fejünkre húzzuk a műtős sapkát, felvesszük a maszkot, a védőszemüveget, felhúzzuk a kapucnit, és legfelülre kerül a műanyag pást az arcunk elé. A vörös zónában kétszer három órában gyógyszerelünk, terápiát adunk, tisztába tesszük a betegeket, etetjük, itatjuk őket, infúziót kötünk be. Ezzel el is telik az első három óra. Ha kijövünk, még a vörös zónában levesszük a sapkát, kapucnit, pástot, overállt, közben többszörösen fertőtlenítjük magunkat, elmegyünk a kivetkőzőbe, levesszük a kék ruhát, a maszkot. Három-négy pár gumikesztyűben dolgozunk, a legalsót csak az öltözőben vesszük le magunkról és átöltözünk az almazöld ruhába. A papucsot, a pástot negyedórás fertőtlenítés után visszük át a zöldzónás beöltöző területére.

A zöld zónában gyógyszerelnek és végzik a feladatukat. Eleinte negyven beteggel indultak, most ketten 20-25 beteget látnak el. A vörös zónát azonban nem minden ápoló viseli jól.

– Előfordult, hogy akiket hozzánk irányítottak, már az első alkalommal nem bírták a többórás bezártságot vagy a beöltözéssel együtt járó kellemetlenségeket. Ilyenkor mindenkivel teszünk még egy próbát, hátha meg tudjuk őket győzni arról, hogy maradjanak. Október vége óta nem volt nálunk csere, pedig felajánlják, hogy ha akarunk, váltsunk, de mi nagyon jól összeszoktunk.

Ami hiányzik, és ami nem

Mint mondja, fontos számukra az anyagi elismerés, de az ápolók azt is szeretnék, hogy az emberek tényleg becsüljék meg a munkájukat.

– Tavasszal dugig voltak az asztalok, ami azért is jó volt, mert három órán keresztül nem lehet enni-inni a védőruházatban. Kaptunk kozmetikumokat, alap élelmiszert, pizzát. Most már nem érkezik semmi. Kicsit olyan, mintha elfelejtettek volna minket az emberek.

Ajna bízik abban, hogy az oltásnak köszönhetően nemsokára fellélegezhetünk kicsit.

– Én az első védőoltást karácsonykor kaptam meg, a 60. születésnapomon. A barátaim, ismerősem, családtagjaim és azok, akiknek segítettem a járvány kapcsán, mindenki felköszöntött. De nemcsak a születésnapomon ünnepeltek velem, hanem akkor is, amikor megkaptam a második védőoltást is.

– Szeretem ezt a munkát, és nem tudnék mást csinálni. Mindennél nagyobb öröm számomra, amikor egy súlyos beteg ember gyógyultan megy el a szubintenzív osztályról, ahol dolgozom. Isten áldásával mennek. Ez az, ami számomra mindennél többet ér.

(illusztráció: Szigetváry Zsolt/MTI)