„Jól összeverekednek, aztán szent a béke”
Szerző:Szöveg: Boglacsik Tímea, illusztráció: Jónás Csongor2020. 04. 09.
Amikor időről időre megtervezem, hogy miről szóljon a soron következő blogbejegyzésem, megpróbálom átgondolni, van-e olyan téma, amely aktuális, de mégsem írtak, beszéltek róla végeláthatatlanul. Van-e valami plusz, amit ahhoz hozzátehetek.
Gondolhatják, milyen helyzetben vagyok most. Ezekben a – finoman szólva is – vészterhes időkben szinte kizárólag a járványhelyzettel kapcsolatos hírek látnak napvilágot, amelyet fokoznak azokkal a sokkoló adatokkal is, amelyek azt támasztják alá, milyen óriási mértékben nőtt a járvány sújtotta országokban a kapcsolati erőszak mértéke.
A minap éppen a heti egyszeri nagybevásárlásomat tartottam, így betértem egy viszonylag új zöldségeshez is. Éppen záróra volt, és nem is szerettem volna ott sokat időzni, de nagyon családias városrész vagyunk, így pár szót beszélgettünk a tulajdonos hölggyel. Persze a vírushelyzet és annak a családokra gyakorolt hatása volt a téma (nem én kezdtem, tényleg!). Elképesztő tapasztalás volt számomra az, amit mondott az eladó. Szerinte a családok sokkal összetartóbbakká válnak a korlátozások által, még a rossz viszonyban lévő testvérek is megszeretik egymást (hiszen pl. nincs más, akivel játszhatnának). Én csak annyit kérdeztem vissza, nem gondolja-e, hogy inkább nőni fog a feszültség, és ez bizony súlyos konfliktusokhoz fog vezetni? Erre – teljes megdöbbenésemre – azt válaszolta, hogy „az elején még örülnek, hogy nincsen suli, aztán ahogy telnek a hetek, jól összeverekednek, utána meg szent a béke.” Mivel sietős volt a dolgom, és mert nem célom mindenkit meggyőzni a magam igazáról, így csak visszajeleztem, hogy én nem így gondolom, és eljöttem.
Az összezártság fokozza az indulatokat
Két kérdés fogalmazódott meg bennem ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban. Az egyik az, vajon tényleg ennyire egyszerű lenne a képlet az összezártsággal kapcsolatban? Hogy csak úgy megverik egymást, aztán nagy szeretetben, megbékélve töltik a következő hónapokat a családtagok? Nem bánják, ha erre azt mondom: szamárság? Az összezártság még a legbékésebb emberekből is elképesztő indulatokat, feszültséget tud kiváltani, amely nem ideig-óráig tart, hanem bizony folyamatosan növekszik. Természetesen nem törvényszerű, hogy ez fizikai erőszakba torkolljon, de az egyébként is terhelt kapcsolatoknál ez egyáltalán nem kizárható, sőt!
A bántalmazó kapcsolatoknak megvan a maga dinamikája. A bántalmazás ciklikusságában, fokozódó erőszakosságában, súlyosságában. Úgy gondolom, az összezártság kettős módon hat erre a dinamikára: egyrészt gyakoribbá válhat a bántalmazás, másrészt ennek a gyakoriságnak is köszönhetően nagyon gyorsan tud eszkalálódni, erőteljesebbé válni.
A másik kérdés, amely megfogalmazódott bennem, inkább költői: tényleg vannak még olyan emberek, akik szerint teljesen rendjén van az, hogy a konfliktusainkat fizikai erővel, verekedéssel oldjuk meg, és ezt ilyen nyíltan, egy kvázi teljesen idegennek is hangoztatják? Azt hiszem, ez okozta számomra a nagyobb csalódást, nem az optimista, családegyesítő elmélet.
Figyeljünk az elejtett félmondatokra
Ezekben a hetekben, hónapokban még inkább felértékelődnek azok a támogató lehetőségek, amelyek a családi viszályok, konfliktusok megoldásában hivatottak segíteni. Azt gondolom, nem csak a segítő helyeknek, de a környezetnek is rendkívül nagy szerepe lehet abban, hogy a segítség elérhető legyen, és még időben érkezzen!
A szomszédok, barátok, ismerősök, rokonok észlelése életeket menthet, így fontos, hogy akár online módon is figyeljük azokat a jeleket, amelyek problémára utalhatnak! El-elmaradozó online találkozók, telefonbeszélgetések, szűkszavú, akár érzelemmentes kommunikáció, apró, elejtett félmondatok, „elharapott” utalások a problémára, jelentősen megváltozott, vagy folyamatosan változó hangulat – ez mind-mind jel lehet arra, hogy valami nincs rendben. Ez persze nemcsak bántalmazásra utalhat, hanem akár lelki, pszichés terheltségre is, amellyel szintén fontos volna foglalkozni!
Amit tehetünk, az az, hogy tudatosan figyelünk saját magunkra, és másokra is. Ha pedig problémát tapasztalunk, bátran forduljunk szakemberhez, illetve ajánljuk fel segítségünket a szűkebb-tágabb környezetünkben, szükség esetén pedig jelezzünk a megfelelő szervek felé!
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Amennyiben Ön vagy valaki a környezetéből segítségre szorul, kérjük, ne habozzon! Hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot: 06-80/20-55-20. A szám a nap 24 órájában, ingyenesen, anonim hívható.