csalad.hu - Jankovics Marcell: "Semmin sem akarok túllenni"
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Jankovics Marcell: "Semmin sem akarok túllenni"

Szöveg: B.G., fotó: privát
2020. ápr. 14. 5:00
Mindennapi örömök

A Kossuth-díjas rajzfilmrendező, grafikus nem sietteti az időt, hogy mielőbb túllegyünk a veszélyhelyzeten. Jankovics Marcell szerint, ha megértjük, hogy mindez miért történik velünk, elkerülhetjük a nagyobb bajt.

A telefonban azt mondta, hogy épp gumicserén van, aztán várja a vásárolt rózsákat és földet a kertészettől, majd skype-ol a Toldi rajzfilmen dolgozó munkatársaival, ezért csak kora este hívjam.

Minden napja ennyire sűrű?

– Sűrűnek sűrű, de többnyire otthon telik.

És akkor mi fér a programba?

– A Toldi minden nap, de ahogy említettem, nem személyesen, csak skype-on. A Csákovics-Maticska-Király-Jónás négyessel egyeztetjük a teendőket. Aztán öt-hat órát dolgozom az Írva faragott képek című Biblia könyvemen, amelynek az első kötete, a teremtésről és a kivonulásról szóló a júniusi könyvnapokon látta volna meg a közönséget. De, mivel nem lesznek könyvnapok, ezért a kiadóban várja a jobb időket. A második rész azonban még dolgoztat, és élvezettel feledkezem a munkába.

Úgy tűnik fel, hogy a veszélyhelyzet semmiben sem akadályozza.

– A mozgásban erőteljesen korlátoz. Nem járok Toldizni a Benczúr utcai stúdióba, és nem megyek akadémiai elnökségi ülésekre az Andrássy úti székházba. A társasági életem a telefonra szorítkozik.

A bevásárlást ki intézi?

– Az ránk marad. A feleségemmel megosztozunk rajta. A Budagyöngyében szerzünk be mindent, immár 9 és 12 között, szigorúan gumikesztyűben és maszkban.

Ilyenkor a mozgást is ki lehet pipálni?

– A vásárlás csak nyomokban tartalmaz mozgást, és azzal nem elégszem meg. Reggelente húsz-huszonöt percet tornázom, egy-egy délelőtt meg beülök az autómba és emberek által nem, vagy csak nagyon ritkán látogatott erdőkbe ruccanok ki. Tudja, gombászként nem kell felfedeznem ezeket a vidékeket. Nagyokat sétálok.

Szeretne már túllenni ezen a rendkívüli állapoton?

– 79 évesen miért is siettetném az időt? Annyi dolgom van még! Semmin sem akarok túllenni. Iránytűm Varga Imre, a zseniális szobrász, aki a közelmúltban 97 évesen hagyott itt bennünket. Persze, nem mindegy, hogy az idő előrehaladtával az életminőség mennyire romlik. Egyelőre azonban nincs okom a panaszra. Örülök, hogy Magyarországon nem engedték elszabadulni a vírust. Ez a kormány érdeme, de az emberek többsége is felelősen viselkedik. Az utcák és a közösségi terek nagyon gyorsan kiürültek. Megértettük, hogy változtatásra lettünk ítélve.

Mit gondol magáról a világjárványról? Istencsapásnak tartja?

– Inkább figyelmeztetésnek, vagy ha úgy tetszik, főpróbának, amelyet, ha jól játszunk végig, akkor elmaradhat az előadás.

Az előadás alatt a világvégét érti?

– Mi mást? Az ember tragédiáját is tanulságképpen csináltam meg, hogy a mindennapi zakatolásban észrevegyük, hogy kátyú felé robogunk.

A munkában találja meg a mindennapi örömöt?

– Abban. Ritka szerencsés fickó vagyok, mert a munkám nem pótcselekvés, hanem az életcélom beteljesítése. Ilyen korban az emberek többsége keresi az értelmes elfoglaltságot. Nekem meg csak folytatnom kell azt, amihez fiatalon hozzáláttam.

Ezek az interjúk is érdekelhetik: