Oda kell figyelniük arra, hogy időben feküdjenek le és keljenek fel a fiatalok. A kisebbek számára feladatlistát is írhatnak, hogy már a reggeli készülődésnél tudják, milyen napra készüljenek – tanácsolta Gerencsér Dóra iskolapszichológus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Joó Kinga, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese szerint ahogy nőnek a gyerekek, úgy önállósodnak is, így az idősebbek már az olyan fontos dolgokat, mint például a reggeli indulás vagy a délutáni hazajövetel maguk tudják megoldani, ami segítség a szülőknek.

A gyermekek beiskolázásánál a nagycsaládosoknál segíthet a tudatosság, ám nem várt helyzetek mindig jöhetnek. Anyagi szempontból az előrelátás az, ami fontos az iskoláztatás kapcsán. Itt főleg az örökölhető tárgyakra kell gondolni – magyarázta Joó Kinga.

Milyen irányba induljon?

Beszélt arról is, hogy a szülőknek nehézséget jelent, amikor döntést kell hozniuk arról, hogy gyermekük milyen irányba induljon, milyen tagozatú iskolába járjon. Mivel ma már kevés az olyan ember, aki arról a munkahelyről megy nyugdíjba, ahová először belépett, így a gyermekeknél is az átjárhatóságot kell szem előtt tartani. Nem biztos például, hogyha nyelvi tagozatra íratják be őket, akkor később az adott nyelvvel fognak foglalkozni.

A tagozatos iskolák plusz terhet jelenthetnek, attól függően, hogy milyenről van szó. Ha nyelvi tagozatos, akkor a leterheltség problémája jelenhet meg, ha sport, akkor az időbeosztás okozhat nehézséget egy gyermek vagy egy család életében.

Egy új kezdet – a középiskola

Gerencsér Dóra külön kitért a középiskolásokra. Mint mondta, a középiskolába lépés azért nehéz, mert hasonlóan intenzív szakasz, mint amikor az első osztályba lép a gyermek.

Azok a fiatalok, akik elkezdik a középiskolát, rengeteg új helyzettel kell megbirkózzanak. A beilleszkedést ugyanakkor elősegíthetik az iskolák által szervezett gólyatáborok, ráadásul manapság a közösségi média lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek már az iskola megkezdése előtt megismerkedjenek egymással.