Húsvét: a feltámadás és az újjászületés ünnepe
Szerző:csalad.hu2025. 04. 17.Családban élni jóünnep
A húsvét a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadását hirdeti.
Ugyanakkor a tavasz érkezését, az újjászületést és a megújulást is jelképezi, így a vallási és népi hagyományok szorosan összefonódtak az évszázadok során.
A vendégség, a nyuszi és a locsolás csak egy része a húsvétnak, a keresztények szerint az igazi események már az ünnep előtt, a Nagyhéten elkezdődnek.
mélyedjünk el egy kicsit a húsvéti népszokásokban és a vallási hagyományokban!
Honnan ered a Húsvét?
A húsvét eredete az Ószövetségig nyúlik vissza: a zsidó Peszách ünnep emlékeztet az egyiptomi szolgaságból való szabadulásra. A kereszténység ezt az ünnepet Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának emlékére vette át.
A húsvét mozgóünnep, amelyet a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapon tartanak, így minden évben más időpontra esik.
MAJDNEM NEGYVEN NAPJA TART A NAGYBÖJT
Már a nagyböjti rákészülés is előre vetíti az ünnep nagyságát. A hamvazószerda óta tartó, húsvétot megelőző negyven nap a belső megtisztulásról, önmegtartóztatásról, a lelki felkészülésről szól. Régen az emberek ilyenkor egyáltalán nem ettek húst. Ma a hitüket megélő keresztények a nagyböjt elején kisebb-nagyobb fogadalmakat tesznek, és felajánlásként, „áldozatként” próbálják azokat betartani. A lemondás mindenkinek mást jelent: lehet ez az édességtől, hústól, fölösleges telefonozástól, szórakozástól való tartózkodás, de a jócselekedetek felvállalása is méltó lelki készület.
BARKAÁGGAL VIRÁGVASÁRNAPON
A nagyhét kezdete a húsvét előtti vasárnap, amit virágvasárnapnak hívunk. Jézus ekkor vonult be Jeruzsálembe, az emberek pálmaágakkal, ujjongva, örömmel fogadták. A mai keresztények nagy része virágvasárnap körmenetekkel szokott erre emlékezni.
SZENT HÁROM NAP
Nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat – a keresztény tanítás legfontosabb állomásai ezek, mert Jézus életében ekkor történtek azok az események, amikre a keresztény hit épül. Az utolsó vacsora, a kereszthalál, a megváltás és a feltámadás olyan fogalmak, amiket egészen nehéz felfogni és megérteni, mégis jó, ha beszélgetünk róluk a gyerekekkel.
NAGYCSÜTÖRTÖKI VACSORA
„Ez az én testem, mely értetek adatik…” – a tanítványokkal töltött utolsó vacsorán Jézus szájából elhangzott mondat, mely a kenyeret örökre különlegessé tette az ember számára, talán mindenki előtt ismert. Árulása kapcsán Júdás alakja azóta beépült a mindennapjainkba: az „árulkodó Júdás” ítéletet már a gyerekek is használják.
NAGYPÉNTEKEN BÖJTÖLJÜNK!
Ezen a napon a hagyomány szerint délután három órakor feszítették keresztre Jézust. Nagypéntek ezért szigorú böjti nap, a keresztények számára tilos a szórakozás. Ezen a napon csak háromszor szabad étkezni, és egyszer lakhatunk jól – természetesen idősekre és gyerekekre ez a korlátozás nem vonatkozik. A hívők ilyenkor keresztutat járnak, átelmélkedik Jézus szenvedéseit, ami nem is áll olyan távol tőlünk, mint gondolnánk. Mert bizony mindannyian cipelünk kereszteket, gyakran elesünk, és nehéz felállnunk, és sokszor érezzük azt, hogy igazságtalanul bánnak velünk.
NAGYSZOMBAT A FELTÁMADÁS ÜNNEPE
A feltámadással a negyvennapos böjt véget ér, elérkezett az ünnep ideje. A templomi feltámadási szertartásokon az egész világ keresztényei egyszerre ünnepelnek, majd feltámadási lakomát ülhetünk, és elkészíthetjük az ünnepi tálakat: sonkát, csülköt, tojást, retket és sokszínű salátákat teszünk az ünnepi asztalra, sós vagy édes kaláccsal és tormával kínáljuk az ételt. Szokás ilyenkor a kosarakban a templomba elvitt ételeket megszenteltetni.
HÚSVÉT VASÁRNAP AZ ÜNNEPLÉS IDEJE!
Húsvét vasárnap délben a pápa hagyományosan Urbi et Orbi áldást mond, ez Rómának és az egész földkerekségnek szóló áldást jelent. A keresztény világ ünnepel: Jézus feltámadt és megváltott minket a bűneinktől.
LOCSOLKODÁS HÚSVÉT HÉTFŐN
A húsvét hétfő hagyományosan a locsolkodás, rokonlátogatás, családi találkozások ideje.
A Húsvét üzenete
Legyen szó vallási vagy népi hagyományokról, a húsvét üzenete mindenki számára fontos: a remény, az újrakezdés és a szeretet ünnepe ez.
Ilyenkor lehetőségünk van megállni egy pillanatra, hálát adni az élet szépségeiért, és együtt örülni a családdal, szeretteinkkel.
Áldott, Békés Húsvétot Kívánunk mindenkinek!