– A XX. század egyik legjelentősebb magyar írója, Márai Sándor szerint az életbe nem lehet időnként kirándulni, minden és mindenki egész embert kér, az élet és a munka is – idézte az írót köszöntőjében Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár. Majd arról beszélt, hogy a munkánkban éppen úgy jelen kell lennünk a személyiségünkkel, mint a magánéletünkben.  

– A családbarát kormányzás nem csak a családtámogatások rendszerében, az otthonteremtési programokban érhető tetten, de a család értékét felismerő munkáltatói szemléletmód erősítésében is – hangsúlyozta.

– A Családbarát Hely tanúsító védjegy rangot, minőséget és elismertséget ad ennek a szemléletmódnak. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. hisz abban, hogy a magyar kkv-k innovatívak, és olyan potenciállal rendelkeznek, amelyekbe érdemes fektetni. Emellett hisz a családok erejében is, és abban, hogy a munka és családalapítás nem zárja ki egymást – zárta gondolatait az államtitkár.  

„Ilyen családbarát környezetben öröm dolgozni”  

A Családbarát Magyarország Központ egyik legfontosabb vállalása, hogy segítse az egyensúly megőrzését a családi élet és a munka között. A szervezet három éve ítéli oda a Családbarát Hely tanúsító védjegyet munkahely, illetve szolgáltatóhely kategóriában. A tanúsításra Magyarország egész területéről jelentkezhetnek a verseny- és közszférából mikro-, kis-, közép vagy nagyvállalatok, valamint a nonprofit szektorból civil szervezetek, egyházi és közintézmények. 

 

– Sokat hallottam Dr. Búza Éváról, mielőtt személyesen megismertem, mondhatnám, hogy megelőzte a híre – emlékezett vissza Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője. – Amikor aztán találkoztunk, akkor megtapasztalhattam, hogy a róla kialakult kép teljes mértékben igaz. Egy határozott, erős vezető, aki maximálisan támogatja a kisgyermekes nőtársait abban, hogy össze tudják egyeztetni a családi életüket a munkahelyi kihívásaikkal, miközben a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kiváló gépezetként, olajozottan működik.

– Éva számomra személyes példakép is, hiszen kisgyermekes édesanyaként kitűnően vette az elé gördülő akadályokat, és a fontos vezető pozíciók betöltése mellett csodálatosan nevelte három gyermekét. Mellettük büszke lehet a munkahelyére is, mert a szervezet kiemelten családbarát módon működik: a munkatársak gyermekei számára térítik a bölcsődei és óvodai díjakat, ingatlan építés, vásárlás, bővítés vagy korszerűsítés esetén kamatmentes munkáltatói kölcsönt nyújtanak. Támogatják a gyermekszületést és a táboroztatást, az Egyenlő Esélyekért Alapítvánnyal karöltve pedig évente szerveznek óvodafelújítást. Nem véletlen, hogy a szervezetnél példaértékűen alacsony a fluktuáció, hiszen ilyen családbarát környezetben öröm dolgozni – tette hozzá az ügyvezető.

A csapat a sikerek mögött

A két éven keresztül érvényes tanúsítvány hitelesen igazolja a szervezet családbarát szemléletű működés iránti elkötelezettségét, valamint az ennek megvalósításáért tett alapvető intézkedések meglétét.  

– Megtiszteltetés még idén átvenni ezt a tanúsítványt, mert a 2022-es esztendő kiemelten fontos mérföldkő társaságunk életében – mondta Dr. Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója. – Idén ünnepeljük fennállásunk harmincadik évfordulóját, másrészt az eddigi üzleti aktivitásunk csúcsára értünk. Olyan hatalmas eredményt értünk el, ami a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy Magyarországon minden harmadik kkv-hitel mögött a társaságunk kezességvállalása áll. Ezek az üzleti sikerek nem jöhettek volna létre, ha nem lenne ilyen összefogó, kitartó, elkötelezett a csapatunk. Háromgyerekes vezetőként azt tartom a legfontosabbnak, hogy megtaláljuk a mindennapokban a munka és a magánélet egyensúlyát. Csak akkor tudunk kimagasló eredményt elérni, csak akkor tudunk támaszkodni a munkatársainkra, ha elkötelezett a csapatunk. Ennek érdekében a vezetőségnek is a kollégák biztonságáért kell dolgoznia.

– Tizenkét éve dolgozom a szervezetnél, nyolcadik éve vezérigazgatóként, és a kezdetek óta a hitvallásom a családbarátság. A munkavállalóink meghatározó része nő, az esetükben nagyon fontos, hogy a családdal kapcsolatos örömök és feladatok a munkáltató részéről támogató közeget találjanak. Úgy érzem, ebben sikerrel tudunk segíteni – jelentette ki a vezérigazgató.