Dr. Kemény Dénes a Szülők Háza Alapítvány alapítója június 1-én a Szülők Ünnepén Újbudáról elindította országjáró útjára a Mobil Szülők Házát. Az első állomás a Tatai Patara fesztivál volt, a következő megálló június 8-án lesz Győrszemerén, a Kamionos Fesztiválon.

A programmal idén több vidéki településre látogatnak majd el, országos és helyi családokat segítő szervezetekkel együttműködve. A gyermekek számára interaktív foglalkozásokat tartanak, a szülőket pedig életvezetési, családtervezési tanácsokkal látják el, tájékoztatják őket az igénybe vehető támogatásokról, mindezt térítésmentesen.

A programsorozat fővédnöke Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, kiemelt partner pedig a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS).

– Nagyon örülök, hogy létrejöhetett ez a széleskörű összefogás a szülők és gyermekek érdekében, hiszen talán a legnagyobb egyetértés az egész világon abban van, hogy mindannyian szeretjük a gyermekeinket és a legjobbat szeretnénk adni nekik. Ehhez kívánunk a programban segítséget nyújtani a szülőknek – mondta Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke a Szülők Ünnepén, a Mobil Szülők Háza első állomásán.

– A kormányzat a családpolitikai intézkedések keretében komplex támogatást nyújt a családoknak – jelentette ki Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton Budapesten, amikor a Szülők Ünnepe alkalmából országjáró körútra indult a Mobil Szülők Háza.

– Ezt jól mutatja a július 1-től induló Családvédelmi Akcióterv, ami életkezdési, autóvásárlási és otthon-teremtési támogatást egyaránt nyújt a fiatal családoknak – közölte Dr. Beneda Attila. Hozzátette: a Mobil Szülők Házát működtető Szülők Háza Alapítvány óriási segítséget nyújt azzal, hogy az ország számos pontjára eljuttatja a családtervezést segítő információkat.

Hangsúlyozta, az alapítvány missziója annál is inkább fontos, mert a társadalom számára minden gyermek egyenlő, függetlenül attól, hogy hol születik. Az egész nemzet gyarapodik azzal, ha minden gyermek épségben és boldogságban nő fel – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy gyermeket nevelni életre szóló kaland és a magyar kormány családpolitikája sok segítséget nyújt ahhoz, hogy ezen a „kalandpályán” sikeresen végigmenjenek a családok.

Dr. Molnár László, Újbuda alpolgármestere elmondta, hogy már tíz éve követi figyelemmel a Szülők Háza tevékenységét, a családok támogatása kapcsán Újbudával folyamatos és kiváló az együttműködésük. Örömét fejezte ki, hogy a Mobil Szülők Háza országos programja során több városban is megjelenik és bízik benne, hogy továbbra is a XI. kerület marad a Szülők Háza bázisa.

A résztvevőket köszöntötte Dr. Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója is, aki az apák családokban betöltött fontos szerepére hívta fel a figyelmet.

A Mobil Szülők Háza még aznap továbbgurult első vidéki állomására Tatára. Michl József, Tata polgármestere örömmel köszöntötte a kezdeményezést és kifejezte reményét, hogy a jövőben a Mobil Szülők Házán túl egy állandó Szülők Háza közösség is működhet a városban.

A Mobil Szülők Háza következő állomása június 8-án lesz Győrszemerén, a Kamionos Fesztiválon, majd ősszel Balatonszárszóra és több további városba látogatnak el.