Nem minden méh és darázs él családokban. Sok magányosan élő méh- és darázsfaj repked körülöttünk a kertekben, a parkokban és a lakótelepeken – még a sokadik emelet magasában is. Mindenhol ott vannak, ahol virágokat találnak, de sokszor észre sem vesszük őket, mert egyedül szállnak. Míg a házi méhek akár tízezres kolóniái faodvakban vagy kaptárakban élnek, addig a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Közös mindannyiukban, hogy nem támadnak, nyugodtan vendégül láthatjuk őket a kertünkben vagy az erkélyünkön.

A magányosan élő nőstény méhek nektárt és virágport, a szelíd, magányos darazsak pedig elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel a járatokban, erre helyezik petéiket, majd a bölcsőket sárdugóval lezárják. A kikelő lárvák a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódnak, végül a kikelő kifejlett rovarok kirágják magukat a sárdugón, és megkezdik néhány hetes felnőtt életüket. Ha kis réseket biztosítunk a magányos méheknek és darazsaknak, ezt a folyamatot segítjük, a jövő nemzedékeit neveljük.

Ne aggódjunk, a támadásra hajlamos darázsfajok családokban élnek, és nagyobbak, mint a méhecskehotel lakói, így azok az apró járatokba nem tudnak beköltözni.

A magányos méhek és darazsak a fák kérgének repedéseibe, vályogházak réseibe és a nádtető zugaiba költöztek régen. Mivel ma már jóval kevesebb ilyen rést találnak, főleg a városokban, rászorulnak a segítségünkre. Egyetlen napsütéses délelőttön elkészített méhecskehotellel magányosan élő méhek és darazsak generációinak világra jöttét segíthetjük.

Nem kell mást tennünk, csak keresni egy kisebb-nagyobb fadarabot – a legjobb egy farönk –, amibe fúróval 3-15 milliméter átmérőjű, néhány centiméter mélységű lyukakat fúrunk. Ha kevésbé szeretünk barkácsolni, akkor nádból is elkészíthetjük az építményt. Fogjunk össze néhány tucat nádszálat, vágjuk kb. 30 centiméter hosszúságúra, majd kötözzük össze a szálakat egy kis tekercsbe. A méhecskehotel aljára tehetünk lábakat, vagy felakaszthatjuk egy ágra, esetleg a kerítésre. Ha pedig nagyon sok időnk és remek design-érzékünk van, egészen egyedi formákat is tervezhetünk, ami valódi éke lehet a kertnek.