„Eleven gyerek voltam, most a legelevenebbekkel is szót értek” - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

„Eleven gyerek voltam, most a legelevenebbekkel is szót értek”

László Pál
2020. nov. 24. 6:00
Blogok

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egy újabb tagjának élettörténetét mutatjuk be. Fogadják szeretettel László Pali írását, melyből kiderül, hogy a legcsintalanabb gyerek is változásra kész, ha elég dicséretet és támogatást kap.

Az akkori felnőttek azt mondták rólam, hogy a falu rossza. Öten voltunk testvérek, én voltam a legkisebb. Édesapám alkoholista volt, nem dolgozott, édesanyám hétfőn elment és péntekenként vagy szombatonként jött haza. Így én szabad voltam, azt csináltam, amit akartam. Az iskolában a rossz viselkedésem miatt nem kedveltek a tanárok, én voltam a legrosszabb diák. Nem nagyon jártam órákra, és ha ott is voltam, folyamatosan mást csináltam.

Egy évből tíz év lett

Egy alkalommal megpróbáltam dohányozni, aminek következtében egy elhagyatott szénatároló meggyulladt és leégett. A faluban már azt beszélték, hogy ez a gyerek mindenkit fel fog gyújtani…

Csaba testvér egyik barátja, Bartos Károly jött hozzánk, ekkor tizenhárom éves voltam. Azt mondta, hogy elvisz az Alapítványhoz egy évre. Elmentünk Dévára, aztán az egy évből tíz év lett. Annyira jól éreztem magam, hogy már nem akartam elmenni a közösségből. Tisztán emlékszem a Dévára költözés napjaira, és az ott töltött hetekre, évekre.

„Jött Csaba testvér, megveregette a vállam, és azt mondta, „büszke vagyok rád!” Ez annyira jól esett, hogy a mai napig emlékszem rá.”

A nevelőm, Farkas Anna azt mondta: „most leülsz, és tanulsz”. Nagyon dühös voltam, de muszáj volt leülnöm, mert mindenki tanult, senki sem játszott. Körülbelül háromszáz diák volt Déván akkoriban és rengetegen voltak velem egykorúak, akik hasonlóan viselkedtek, mint én.

Egyszer néhány társam elment lopni a piacra, ami valahogy kiderült. Voltak, akik azt állították, hogy én is benne voltam a lopásban, de akik tényleg benne voltak, megvédtek, elmondták, hogy ehhez kivételesen nincsen semmi közöm. Jött Csaba testvér, megveregette a vállam, és azt mondta, „büszke vagyok rád!” Ez annyira jól esett, hogy a mai napig emlékszem rá. Szerintem akkor kaptam életemben először dicséretet! Ez volt az az eset, ami ráébresztett, hogy a dicséret mennyivel jobb, mint a megszidás, és érdemes jó gyereknek lenni.

A csínytevés helyett rengeteg jót lehet tenni

Autómechanikát, szociális pedagógiát és lovászatot tanultam. Miután végeztem a képzésekkel, 2008-ban Csaba testvér alkalmazott is az alapítvány szárhegyi házánál. Vipperhauzer István rengeteget segített, támogatott, elkezdtünk lovas táborokat szervezni és folyamatosan fejlődtünk.

Jelenleg a kedves feleségemmel, László Andrea Orsolyával a gyergyószentmiklósi otthont vezetjük. Itt sok olyan gyerek van, akik hasonlóan viselkednek, mint én annakidején… ezért tartunk szárhegyen lovakat, teheneket, disznókat, hogy le tudják foglalni magukat. Sok gyereket nem érdekel igazán a matematika vagy a nyelvtan, a tanulásban nincs sikerélményük, ezért nem is jó tanulók. Legtöbbjüket viszont érdekli az állatok tartása, gondozása. Itt mindenkinek megvan a feladata, van olyan gyerek is, akinek saját lova van. Ők pucolják, lovagoltatják és ez hatalmas sikerélmény a számukra, ami sok esetben a tanulmányaikra is hatással van.

Megtanultam, hogy ha van egy csíntalan gyerek, akkor mi kell megmutassuk azt az utat, amin el kell induljon. A gyerekeknek azt szoktam mondani, hogy állj oda tanulni, mert az a támogató is, aki a tűzifát hozza, azt szeretné, hogy haladj. Számomra a legfontosabb, hogy a gyerek megtanulja, hogy csínytevés helyett rengeteg jót lehet tenni.

(fotó: privát)