Az előadóművészeti szervezetek már regisztrálhatnak a Lázár Ervin Programban, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén indított el, a tárca célja, hogy minden általános iskolás (mintegy 700 ezer gyerek) számára biztosítsa, hogy kirándulásokon, ingyenesen eljuthasson kulturális intézményekbe – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

"Az oktatási infrastruktúra fejlesztésére az elmúlt időszakban több száz milliárd forintot fordított a kormány, ezzel párhuzamosan elkészült a Nemzeti Alaptanterv munkaanyagának átdolgozott tervezete, amely a klasszikus egyetemes, európai és magyar értékeket fogja tükrözni".

A miniszter kiemelte azonban annak fontosságát, hogy a diákok a tanórákon kívül játszva, szórakozva is ismereteket szerezhessenek. Ezt a célt szolgálja a Lázár Ervin Program, amely az összes általános iskolás tanuló számára lehetővé teszi, hogy évente egyszer eljuthasson színházi, tánc- vagy cirkuszi előadásra, őshonos állatok bemutatóhelyeire. Minderre a kormány idén 6 milliárd, 2020-tól beépülő jelleggel évente 5,5 milliárd forintot szán - mondta Kásler Miklós.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a program szakmai részleteit ismertetve elmondta: a programba az összes általános iskolás gyereket bevonják, mindannyian eljuthatnak nyolc alkalommal kulturális intézménybe, köztük a Nemzeti Színházba, két zenei eseményre, egy bábszínházi előadásra, a hozzá legközelebb eső színházba és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központba.

Maruzsa Zsoltán köznevelésért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Lázár Ervin Program jó lehetséget biztosít a gyerekeknek a tapasztalatszerzésre, és nagy élményt jelenthet különösen azoknak a gyerekeknek, akik eddig nem juthattak el ezen kulturális intézményekbe.

Az induló program Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke szerint főleg a vidéki fiatalok számára nyújthat segítséget. Hozzátette: az ország minden általános iskolája, egyházi és alapítványi intézmények is élhetnek ezzel a lehetőséggel.


(Fotó: A Rocco és fivérei című darab bemutatója a Nemzeti Színházban, MTI/Bruzák Noémi)