A több alkalommal is családbarát munkahely címmel elismert Debreceni Egyetem idén márciusban jelentkezett a Családbarát Magyarország Központ Családbarát Hely tanúsító védjegy megszerzésére.

– Hatalmas közösséget alkot az egyetem hat városban működő campusaival, az intézmény tulajdonában álló cégekkel, óvodákkal, általános és középiskolákkal, 30 ezer hallgatójával és mintegy 12 ezer dolgozójával, ám ez a szám sokszorosára, csaknem 120 ezer főre emelkedik, ha figyelembe vesszük az egyetemi polgárok családtagjait is – hangsúlyozta a védjegy ünnepélyes átadásán Bács Zoltán.

A DE kancellárja kifejtette: az egyetem vezetése elkötelezett a családbarát szolgáltatások bevezetése, családbarát szemlélet képviselete és terjesztése mellett, hiszen számunkra elsődleges dolgozóink jólléte.

– Az esélyegyenlőségi intézkedések és a családos munkavállalók részére biztosított kedvezmények mellett számos rendezvénnyel erősítjük az egyetemi dolgozói közösség összetartozását. Ilyen például a yoUDay, a Dolgozói DErbi, a családi nap, de említhetjük az egyetemi színházat és az intézményi sporteseményeket is – sorolta az egyetemi vezető.

Bács Zoltán példaként hozta az egyetemi sportegyesület, a DEAC közösségét is, amelynek 3 ezer igazolt sportolójából 2 és fél ezer utánpótlás korosztályú, közülük sokan egyetemi dolgozók családtagjai.

A Debreceni Egyetem korábban három alkalommal (2011, 2014, 2015) nyert el családbarát munkahely címet, 2012-ben különdíjban, 2016-ban pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom családbarát díjában részesült.

– Hagyományosan az oktatás és a kutatás egy felsőoktatási intézmény elsődleges feladata, az utóbbi évtizedben azonban fokozott figyelem fordult az egyetemen is a családok felé, legyen szó akár dolgozókról, akár hallgatókról, nem véletlenül hangsúlyozzuk az intézmény hallgatóbarát jellegét – emelte ki Bartha Elek.

Az egyetem oktatási rektorhelyettese hozzátette: komoly törekvést, mondhatni küldetést jelentett a mostani tanúsítvány megszerzése, amelyhez nélkülözhetetlen volt a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ, illetve a DEMEK-kel együttműködő Lelkierő Egyesület tevékenysége.

Egyetemi bölcsőde és óvoda, baba-mama szoba

A Családbarát Magyarország Központ 2019 elején dolgozta ki a Családbarát Hely tanúsító védjegy odaítélésének feltételrendszerét, amelyet két kategóriában – munkahely, szolgáltatóhely – ítélnek oda szigorú követelményrendszer alapján.

– A pályázat benyújtását követően az előszűrési folyamatban az egyetem elérte a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges pontszámot, majd június 15-én történt a helyszíni auditálás, amikor a Családbarát Magyarország Központ szakértője személyes látogatás alkalmával 73 szempontból álló lista alapján vizsgálta a családbarát intézkedések meglétét az intézményben – ismertette a cím elnyerésének előzményeit Szuromi-Kovács Ágnes.

A Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője hangsúlyozta: a tapasztalatok igazolták, hogy a város életének munkáltatóként is meghatározó szereplője a Debreceni Egyetem, amely minden feltételnek eleget téve nyerte el a tanúsítványt.

Szuromi-Kovács Ágnes az értékelésből kiemelte az egyetemi bölcsődét és óvodát, amely nagy segítség az intézményben dolgozó szülőknek, illetve a baba-mama szobát és a gyermekfelügyeleti lehetőséget, valamint a mentálhigiénés programokat és tréningeket.

– Munkahelyként 900, szolgáltatóhelyként pedig csaknem 1100 birtokosa van a Családbarát Hely címnek országszerte, így elmondható, hogy mintegy kétezres, népes táborhoz csatlakozott az egyetem – mondta Szuromi-Kovács Ágnes.

A díjazottak között a Debreceni Egyetemmel együtt mostantól 6 hazai felsőoktatási intézmény birtokosa a Családbarát tanúsítványnak.

A rendezvény az átadóünnepséget követően Berényi András, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetőjének közreműködésével „Az egyetemek, mint családbarát munkahelyek tapasztalatai” címmel, a Semmelweis Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, valamint a Kopp Mária Intézet (KINCS) országosan egyedülálló, Debreceni Egyetemre kihelyezett kutatóintézetének képviselői részvételével megtartott kerekasztal-beszélgetéssel zárult a Karácsony Sándor teremben.