Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Erdős Pál Kollégiuma adott otthont a Családbarát Magyarország Központ Családbarát Egyetem workshopjának, amelyen szinte minden vármegyéből képviselték a résztvevők a hazai felsőoktatási intézményeket.

Somkutiné Bernek Éva, a Családbarát Magyarország Központ szakterület vezetője röviden bemutatta a Családbarát Hely tanúsító védjegy programot, amelynek közel négyéves működése alatt több mint 2200 hazai szervezet szerezte meg az elismerést.  

– Azt a szervezetet tekintjük Családbarát Munkahelynek, amely tudatosan tesz azért, hogy munkavállalói összhangot teremthessenek a családi és a munkahelyi kihívások között – ismertette a szakterület vezetője. – A Családbarát Magyarország Központban egy 2019-es kormányhatározat alapján alakítottuk ki a Családbarát Hely tanúsító védjegy kritériumait, szabálykörnyezetét és azóta működtetjük a rendszert. A programhoz folyamatosan csatlakozó szervezetek által, már több mint 300 ezer munkavállalóhoz érnek el a családbarát intézkedések hazánkban.

Somkutiné Bernek Éva, a Családbarát Magyarország Központ szakterület vezetője

Apró lépésekkel indultak

Meghívott előadóként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara két szakembere számolt be a szervezet kiemelkedően sikeres kismama programjáról és megosztották az e téren szerzett tapasztalataikat.

– Országosan közel 1100 munkavállaló dolgozik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál – kezdte Horváth Mónika, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara HR-igazgatója, aki a szervezetüknél bevezetett jó gyakorlatokról mesélt a résztvevőknek. – A nagy létszámból kifolyólag számos kismamával is kapcsolatban állunk, nagyságrendileg 11 százalékot tesznek ki a „babázók”. Bennük folyamatosan megfogalmazódtak az élethelyzetükkel kapcsolatos kérdések, ezekre válaszul született szervezetünknél a kismama projektünk. Apró lépésekkel indultunk, először még csak egy kismama tájékoztatót szerettünk volna kiadni, de mostanra egy átfogó, komoly program lett belőle.

Tokodi Tünde, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkaügyi szakértője és Horváth Mónika, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara HR-igazgatója

„A kismama programunk igazi szerelemprojekt!”

– Örömmel mondhatom, hogy az eredeti ötlethez képest tényleg egy teljes ívű kismama programmá vált a kezdeményezés – tette hozzá Tokodi Tünde, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkaügyi szakértője. – Ebben kiemelten fontos a folyamatos kapcsolattartás és az interaktív kommunikáció. A rendezvényeinkre való meghívás szintén természetes velejárója a projektnek, illetve apró ajándékcsomagot is összeállítottunk a babát váróknak. Külön logót terveztünk, amely emlékeztet a kamarára. A visszajelzések bizonyítják, hogy a kismamák mennyire értékelik a törődést és azt a lehetőséget, hogy a gyermekükkel otthon töltött időben is részesei lehetnek a szervezet mindennapjainak. Terveink között szerepel, hogy szülői beleegyezést követően, az általuk megküldött babafotókat megjelenítenénk a hírlevelünkben, a kismama-, kispapacsomagot is folyamatosan újragondoljuk, hogy egyre többet tudjunk kihozni belőle.

– Összességében elmondható, hogy rendkívül jó élmény benne lenni a munkacsoportban. Úgy szoktuk emlegetni, hogy ez egy igazi szerelemprojekt. Bevontuk a kreatív grafikai, a kommunikációs, a bérszámfejtő csapatot, így mindenki hozzáteszi az ötleteit a saját területén. Arra biztatok mindenkit, hogy vonjon be minél több embert, legyen minél színesebb a csapat, mert annál több problémát tudnak megelőzni. Ezt tartjuk igazán hatékony működési formának.

Fókusz a jó gyakorlatokra

Az egyetemek képviselőinek kérdései elsősorban a munkahelyi bölcsődékkel kapcsolatos jó gyakorlatokra, a munkahelyi nyílt napokra, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál meglévő sajátos élethelyzetekre, a nyári táboroztatás egyéni megoldásaira és a kapcsolattartás módszertanára vonatkoztak. A szakemberek egyetértettek abban, hogy egyre több jó példát látnak, ezeket pedig igyekeznek is átültetni a saját szervezetük életébe. A résztvevők nagy többségének elmondása és tapasztalata szerint a hatékonyságot jelentősen növelheti, ha a családbarát megoldásokkal egy ezért felelős dedikált személy foglalkozhat, és akár önálló szervezeti egységben valósíthatja meg az ötleteket.

Somkutiné Bernek Éva, a Családbarát Magyarország Központ szakterület vezetője; Annus Gábor, a Családbarát Magyarország Központ szakmai igazgatója; Horváth Mónika, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara HR-igazgatója és Tokodi Tünde, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkaügyi szakértője

– Vannak bizonyos munkahelyi szektorok, amelyeknél nem engedhető meg a nagyobb fluktuáció – jelentette ki Somkutiné Bernek Éva. – Egy szervezetnél például összeállítottak egy olyan élménycsomagot, amelyben honorálják a pluszmunkát és a munkavállalók lojalitását is. Itt többet is választhatnak a cafeteria kártyára juttatás, az extra szabadnap, az ajándékcsomag vagy egy két fős vacsorameghívás közül. Fontos, hogy a munkavállalók ötletei teret kapjanak, és figyeljünk a visszajelzésekre is. Ez gazdaságos megoldás, és olyan valódi támogatást nyújt, ami az érintett munkavállalóktól származik.

– Hangsúlyosnak tartom, hogy ne csak a kismamákra fókuszáljunk, hiszen mindenki családban él, a férfiak, a fiatalok és a nyugdíj előtt állók is részei a családi rendszernek. Fontos, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek a bevezetett intézkedések – zárta gondolatait a szakterület-vezető.

Az eseményen résztvevő egyetemek: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Eötvös József Főiskola, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Óbudai Egyetem, Pannon Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Soproni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem.