A CSOK és a kedvezményes hitel július 1-je után

  • Új ingatlan vásárlásánál megszűnik a maximum 35 millió forintos korlát.
  • Megszűnik az a feltétel, hogy a korábban eladott lakás vételárát 5 éven belül a CSOK támogatással érintett lakás megvásárlására kell fordítani.
  • Meglévő gyermeknek számít a magzat 12. hetes kortól.
  • Július 1-től használt lakás vagy ház vásárlásakor is igényelhető a 3%-os CSOK hitel, ami két gyermek esetén 10 millió forint, három gyermek esetén 15 millió forint lesz.

Babaváró Támogatás

A Babaváró Támogatás 2019. július 1-től lesz igényelhető és legkésőbb 2022. december 31-ig lehet majd megkötni a hitel igénybevételéhez szükséges megállapodást.

A Babaváró Támogatás valójában egy olyan szabad felhasználású személyi hitel, amelynek összege maximum 10 millió forint lehet. A hitel 2019. július 1-től kamatmentesen igényelhető, és nem szükséges hozzá semmilyen ingatlan fedezet.

Ahhoz, hogy a kamatmentességet a futamidő végéig kihasználhassák a párok, a hitelszerződés-kötés után maximum 5 éven belül meg kell születni legalább egy gyermeknek.

A hitel kamatmentessé tételére van lehetőség minden gyermeknél, már a 12 hetes magzatnál is. Tehát amennyiben a hitel felvételekor fennáll a terhesség egy 12 hetes magzattal, akár a teljes (maximum 20 éves futamidő alatt) kamatmentes hitelként vehető igénybe a támogatás. Fontos azonban tudni, hogy amennyiben a hitelfelvételkor nincs még gyermeke a támogatást igénybe vevő párnak, akkor azt az előírt 5 év alatt kifejezetten igényelnie kell a feltétel teljesülésekor, tehát az nem automatikus.

A hitel sajátossága, hogy akár a teljes tartozás elengedhetik, hiszen

  • a hitelfelvételt követően született (vagy örökbefogadott) második gyermek érkezése után az aktuális tartozás 30%-a elengedésre kerül,
  • a harmadik gyermek érkezése után az aktuális fennálló tartozás 100%-a elengedésre kerül.

Ha nem sikerül a gyermekvállalás, akkor a hitel piaci hitellé alakul, és az igénybe vett kamattámogatás összeget egyösszegben vissza kell fizetni (kamat mértéke a kamattámogatás megszűnése esetén: AKK 130 % + 5 %) - olvasható a Lakáskultúra összeállításában.

A babaváró támogatás igénylésekor az alábbi feltételeket kell teljesíteni:

  • a házaspár mindkét tagjának be kell töltenie a 23 évet és a feleség nem lehet idősebb, mint 40 éves
  • a házaspár mindkét tagjának magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie
  • a házaspár legalább egyik tagjának minimum 3 éves TB jogviszonnyal kell rendelkeznie, vagy ugyanennyi ideig, vagy ideje felsőoktatási tanulmányokat folytat vagy folytatott
  • a NAV felé köztartozása az igénylő házaspár egyik tagjának sem lehet
  • a KHR listán (korábban BAR lista) negatív információval a házaspár egyik tagja sem szerepelhet
  • a Babaváró Támogatás igénylői vállalják, hogy a saját háztartásukban nevelik mind a később születendő, mind az esetleg örökbefogadott gyermekeket, azok nagykorúvá válásáig.