A nagytestvérre is szükség van a családban - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

A nagytestvérre is szükség van a családban

csalad.hu
2020. dec. 23. 16:30
Iskolást nevelünk

Az egyszülős családokban gyakran az idősebb gyermekeknek több feladatot kell vállalniuk az otthoni feladatokból. Ez látszik a Rátkay család életében is, ahol egyébként a két nagyobb testvér közötti szereposztásban az önmegvalósító férfi és az önfeláldozó nő toposzát is felismerhetjük – véli Kozma-Vízkeleti Dániel családterapeuta a Mi kis családunk legfrissebb részének elemzésekor.

A szakember szerint teljesen természetes, hogy az egyszülős családokban az idősebb gyerekek több feladatot kapnak, ők segítik kisebb testvéreiket, hiszen egyetlen szülő minden otthoni feladattal egyedül nem tud megküzdeni. A Rátkay családban ezt a feladatot szinte egyedül Fanni végzi, míg a nála idősebb Áronnak kevesebb otthoni feladat jut. Ez a családterapeuta szerint azért nem szerencsés, mert kiegyensúlyozott otthoni kapcsolatokra törekszünk, és ezért az a jó, ha mindenki nagyjából hasonló mértékben tudja kivenni a részét az életkorának, szerepének megfelelően az otthoni feladatokból. Kozma-Vízkeleti Dániel szerint a műsorban sikerült elmozdulást elérni ezen a területen.

A családterapeuta úgy látja, hogy a Rátkay családban az önmegvalósító, értéket teremtő művész férfi és az önfeláldozó nő ősi toposzát képezi le a két testvér, Áron és Fanni. Kifejtette: generációk és évszázadok óta a hagyományos nemi szereposztás szerint a férfi művész, csodálatos értékeket teremt, míg a háttérben van egy nő, aki a teljes életét az otthon megteremtésére teszi fel. Azzal a különbséggel, hogy a Rátkay családban nem egy házaspár esetében találkozunk ezzel a szereposztással, hanem két testvérnél, akik dolgozó édesanyjuk helyett és mellett teremtik meg ezt a szereposztást.

Kozma-Vízkeleti Dániel úgy látja, hogy Áron a műsor során egyre inkább be tudott vonódni a család életébe. – Sajnos nagyon sokszor találkozunk azzal, hogy ha valaki Áronhoz hasonlóan saját magát kizárja a család életéből, azt a többiek is egyre növekvő mértékben zárják ki. Ez egy önrontó kör lehet. A Rátkay családban azonban meg tudták találni azt, hogy hogyan csalogathatják vissza a családba a többiek azt, aki egy picit kilógott. Rájöttek arra, hogy hogyan kaphat kedvet a visszatéréshez, és hogyan tehet nagyon fontos lépéseket ő maga is azért, hogy egyre inkább része lehessen a családnak – részletezte a szakember.

Jól szimbolizálja ezt az is, hogy míg Áron a műsor elején azt mondja, hogy a legfontosabb célja, hogy minél több időt tölthessen a hangszerével, addig a műsor végén már azt, hogy a családjával szeretne minél több időt tölteni.